Kell-e nekünk ennyi egyetemista?

Az elmúlt 20 évben a magyar felsőoktatásban tanulók száma megnégyszereződött, miközben a finanszírozási rendszer többször is 180 fokos fordulatot vett. A reformok tépázta felsőoktatás ma megint forráshiánnyal kell hogy szembenézzen, miközben papíron az intézmények nagy része ma már nem állami, bár valójában a hallgatók nagy része igenis az adófizetők pénzén tanul.

A felsőoktatás elmúlt 20 éve bizonyos struktúrák lebontásáról és újak felépítéséről szólt - mondta kissé patetikusan a Diákhitel Központ mai nemzetközi konferenciáján felszólaló Szövényi Zsolt (képünkön), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási osztályvezetője. A szakember szerint az elmúlt két évtizedben a magyar felsőoktatás az elitista képzésből a tömegképzésbe fordult át, miközben kiépült - s mára már túl is burjánzott - a  felsőktatás intézményi háttere.

Magyarország a 90-es évek elején ugyanis a felsőoktatási kapacitás tekintetében európai sereghajtó volt, napjainkra viszont felzárkózott a középmezőnyhöz. Az egyetemek kapuit azonban a demográfiai helyzet miatt is meg kellett nyitni a 90-es évek elején érettségizettek előtt, el kellett dönteni, hogy mi legyen a sok végzett elemistával: a munkanélküliség helyett az egyetem és a karrierépítés várta őket, magyarázta Szövényi.

A felsőoktatás tehát szociális elemként is működött, hiszen felszívta a fiatal munkaképesek egy részét, akiket a munkaerőpiac még nem tudott volna. A rendszerben azonban ma már benne van, hogy elrejtse azokat a munkaképes fiatalokat, akik már akár dolgozhatnának is. Jelenleg a felsőoktatásban tanulók nagyjából egytizede túlfutó, vagyis a képzési időn túl is bent marad az egyetemen (ezt két félév erejéig amúgy az állam is támogatja).

10 éves Magyarországon a diákhitel intézménye, amely a felsőoktatás egyik sikertörténete. A jelenleg az NGM berkein belül működő központ a költségvetést nem terhelve tette lehetővé több ezer hallgató sikeres felsőoktatási pályafutását. Jelenleg a Diákhitel Központ 300 ezer ügyféllel rendelkezik. A hitelnek alacsony kamata mellett  nincs lejárati ideje, ennek ellenére a piaci arányokhoz képest is jelentős az előtörlesztők aránya illetve a fegyelmezetten törlesztők száma. Az egyre nagyobb tömeget felszívó felsőoktatás finanszírozási háttere többször is változott az elmúlt években, az 1995-ben bevezetett tandíjat 1998-ban megszüntették, majd folyamatosan emelték a költségtérítéses képzésben részt vevők számát is.

Az intézmények ráadásul jelenleg fejkvóta alapján kapják a költségvetési támogatást, vagyis érdekükben áll, hogy egy-egy évnek minél több gólyával vágjanak neki. Ez a finanszírozási modell kétségtelenül jót tett a tömegképzés kialakításának, ugyanakkor nem támogatta a minőségi képzés kialakulását.

Előadásában maga Szövényi is elismerte, hogy a felsőoktatás folyamatos átalakításai közben mintha elveszett volna valami a felsőoktatás által nyújtandó valódi értékekből és alapelvekből. Hol van ma már a mester és tanítvány kapcsolat a felsőoktatásban? - tette fel a főosztályvezető kissé rezignáltan a költői kérdést. 

A mai magyar felsőoktatásba a 18 évesek 60-75%-a jelentkezik (ez a korosztály 70%-a, de ne feledjük ma már sok az 5 éves középiskolai képzés a 0., nyelvi évfolyamok miatt). A jelentkezők nagyjából 70%-a pedig be is kerül a felsőoktatás vérkeringésébe, de ez így is csak a korosztály mintegy ötödére igaz. A számok cáfolják azt a közvélekedést, hogy bárki bekerülhet ma egy egyetemre vagy főiskolára, igaz, a felsőoktatás intézményi rendszere igen elaprózódott, vagyis meglehetősen sok a felsőoktatási műhely.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kimutatása szerint ma 70 felsőoktatási intézmény működik Magyarországon, ezek közül "27+2" az, amelynek az állam a fenntartója, a többség egyházi vagy alapítványi kézben van. Persze ezeknek az iskoláknak is jut az állami forintokból: egyrészt államilag támogatott képzés szinte mindenhol van, másrészt pedig a fenntartók maguk is részesednek költségvetési forrásokból (például az egyházak).

Nagyon is jó üzlet a diploma

Ösztönző milliárdok A felsőoktatásra szánt összegből közel 40 milliárd forint folyt el tavaly különböző ösztöndíjakra, kollégiumi ill. egyéb elszállásolással kapcsolatos tételekre, vagyis szociális területekre. Úgyis mondhatjuk, hogy ez az a pénz, ami  közvetlenül ösztönzőleg hathatott az államilag támogatott diákok teljesítményére, hiszen vagy közvetlen anyagi támogatást jelentett a hallgatóknak, vagy lakhatásukat biztosította.

A felsőoktatásra az elmúlt években nagyjából 220-230 milliárd forint közötti összeget biztosított a központi költségvetés, vagyis egy-egy nebuló egyetemi féléve nagyjából 250-300 ezer forintjába került az adófizetőknek. És bár igaz, hogy az állami intézmények ma mér nem teszik ki az egész intézményi struktúra felét sem, még így is csak a hallgatók 10-15% tanul költségtérítéses formában. Ez azt jelenti, hogy vagy nem érték el a jelentkezéskor azt a pontszámot, ami után tanulmányaikat az állam támogatja, vagy más képzési formában, munka mellett tanulnak, esetleg már van diplomájuk, vagy "túlcsúsztak". Vagyis, ha megnézzük, hogy ma a beiratkozott hallgatók közül hány főt támogat az állam, az intézményi háttértől függetlenül azt találjuk, hogy többségük bizony az állam pénzén koptatja az iskolapadot.

2009-ben végzett az első ún. "bolognai évfolyam". A felsőoktatás ma kétszintű, ez a különböző egyetemek között nagyobb átjárást biztosít, a képzési területeket jobban szét lehet választani, így a munkapiaci trendek is könnyebben lekövethetőek. A rendszer másik nagy előnye lehetne, hogy a hároméves képzés teljesítése után minél hamarabb munkába álljanak a bachelordiplomások, akár továbbtanulnak, akár nem. Az Educatio Nonprofit Kft. néhány hónapja publikált felméréséből kiderül, hogy az első magyar "bolognás" évfolyam tagjainak nagy része  inkább visszaült az iskolapadba diplomaszerzés után, harmaduk semmit sem dolgozott a tanulmányok folytatása mellett, míg a hagyományos rendszerben csak 10% engedhette ezt meg magának.

Teszik ezt a BA-diplomások annak ellenére, hogy a munkáltatók nagy része nincs tisztában azzal, hogy a három év után szerzett diploma nem egyenlő a korábbi képzési rendszerben öt év alatt megszerezhető oklevéllel - vagyis általában felülértékelik a végzettségüket.

Fizetések tekintetében az új rendszerből kikerülő friss diplomások rosszabbul jártak, ők nagyjából 130 forint nettó keresettel számolhatnak, míg egy ötéves egyetemi képzést elvégző pályakezdő 165 ezret vihetett haza. Ez azonban csalóka, hiszen az életkor előrehaladtával a diploma egyre jobb befektetésnek számít - és azt se felejtsük el, hogy az új rendszerből kikerülők hamarabb találnak állást, mint a korábban végzett társaik. A Workania februárban végzett felmérése szerint a felsőfokú oklevéllel rendelkezők az átlag háromszorosát vihetik haza. Ezt az arányt alátámasztja az OECD 2005-ben végzett felmérése, amely szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is igen nagyra nyílt a bérolló a diplomások és a középfokú végzettségűek között (lásd ábránkat).


Sokszor felvetődik a kérdés, vajon kell-e ennyi diplomás Magyarországon? Az unió által Lisszabon 2020 stratégia néven elfogadott dokumentum alapján az EU célja, hogy egy évtizeden belül a 30-34 évesek 40%-a diplomás legyen. Ez az arány ma hazánkban összesen 23%. A probléma inkább az, hogy az állami helyek elosztása kevésbé követte a munkaerőpiaci igényeket, a természettudományos képzés támogatását is csak az utóbbi években, pánikszerűen sikerült megemelni.  A fiatalok elhelyezkedési esélyeit a szakképzési rendszer hiányosságai pedig csak tovább fokozzák. Nem kell ugyanis minden érettségizettnek egyetemre mennie, de a munkaerőpiaci fejleményeket alapul véve a diplomások számát mindenképpen növelni kell.

Nehéz lesz ez annak fényében, hogy a kormányzat 30 ezer főre akarja csökkenteni a felsőoktatásba belépők államilag támogatott körét, hiszen csökkenteni akarja az oktatásra fordított összegeket. Az ágazatot érintő reformcsomagot azonban csak később dolgozzák ki, a részletekre őszig várnunk kell. 

Privátbankár - Zsiborás Gergő