Kockázati tőke: ötféleképpen is el lehet bukni

Nyár eleje óta folytatnak intenzív akvizíciót a gazdaságpolitikai szempontokból fontos szektorokba befektetni kívánó Széchenyi Tőkebefektetési Alapot kezelő zrt. munkatársai. Cél, hogy körülbelül 150 kisvállalat részesülhessen tőkebefektetés formájában az alap forrásaiból a következő négy év során. Az eddigi tapasztalatok, illetve a munkában résztvevő szakemberek korábbi évtizedes élményei alapján válogatták össze azokat a buktatókat, amelyek megkeseríthetik a tőkés és a vállalkozó közös projektjének életét.

Az elcsorgó tőke

Csuhaj V. Imre a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint egy projekt jövője a befektetett tőke hasznosulásától függ, ezért nem szabad hagyni, hogy a betett tőke jelentős része azonnal kiáramoljon készpénzben, vagy  rövid idő alatt elcsorogjon nem termelő kiadásokra. A pénzelcsorgás veszélye akkor áll fenn, ha csak a tőkebefektetés után derül ki, hogy éppen lejár az a tagi kölcsön, amelyet a vállalkozás tulajdonosa adott a cégének, s a visszafizetésre nincs más forrás, mint a betett tőke. Előfordulhat olyan eset is, hogy az egyik tulajdonos részvényhányadának csökkentéséhez kapcsolódó sajátrészvény-vásárlásra kell elkölteni a befektetett tőke javát. Hasonlóan végzetes hiba lehet, ha a betett tőke bankhitel-tartozások visszafizetésére megy el. Ezek az események elvileg előre láthatóak egy társaság életében, de ha a kockázati tőkés és a vállalkozás között ezt nem tisztázzák előre, akkor a pénz nem válik működő tőkévé.

Puha kiadások

Résen kell lenni az utazási, konferencia-, kiállítási és egyéb marketing jellegű költségek meghatározásánál. Egyrészt érdemes előre meghatározni a költségvetésben az ilyen jellegű kiadások arányát, másrészt célfüggvényt kell melléjük tenni: csak úgy költhető el rájuk a pénz, ha mérhető a kiadások árbevétel-emelő és hatékonyságjavító hatása, lehetőleg már középtávú eredményekkel.

Bizalmi kérdések

Kulcsfontosságú egy tőkebefektetés sikere szempontjából a kiszemelt cég menedzsmentjével kialakított viszony. Elsőre sokszor megütközést kelt a vállalkozásoknál a beszámoltatási kényszer, a korábban nem vezetett dokumentációk és riportok szükségességét inkább érzik felesleges tehernek, vagy bizalmatlanságnak. A tőkésnek nagy a felelőssége abban, hogy ennek valódi hasznáról meggyőzze a vállalkozás alapítóit, és rutinszerűvé váljon az eleinte nyögvenyelős adminisztráció. Az ezzel szükségszerűen együtt járó kezdeti konfliktusok nem spórolhatóak meg, rosszul teszi az a tőkés, aki a jó viszonyt úgy kívánja megalapozni, hogy enged e tekintetben: a túlzott bizalom nem mindig kifizetődő. Ha a befektető eltekint a kellő gyakoriságú adatszolgáltatástól, az ugyancsak oka lehet egy bukásnak. Legalább havonta látni kell adatokat a cég gazdálkodásáról, a kiadások és bevételek alakulásáról. Csuhaj V. Imre azt mondta: negyedéves adatközlés mellett ugyanis már elindulhatnak olyan folyamatok, amelyek visszafordítására már nem marad elég idő. Jó megoldás az is, ha a kockázati tőkés képviselője bekerül a cég gazdálkodását felügyelő és legalább havonta összeülő testületbe, mert így belefolyhat a cég életébe. A másik oldalon természetesen a tőkét kapott cég tulajdonosának is érdeke, hogy időben tájékoztassa a tőkebefektetőt a váratlan problémákról, arról, ha például hibás egy elszámolás vagy számítani lehet egy kártérítési perre, esetleg az innovációs projekt ütemezését kell újragondolni, és ehhez új cash-flow tervet kialakítani.

Amennyiben a kockázati tőkés a cég érdekében szükségesnek látja a személycseréket, ki kell állnia emellett is. Hibázik az a befektető, aki a konfliktusok elkerülése miatt ezt elmulasztja. Nem szabad úgy társulnia a cégtulajdonossal, hogy arra számít majd csak megoldódik valahogy a probléma, esetleg működés közben összecsiszolódnak a felek. „Az elodázott személyi kérdések, a tisztázatlan hatáskörök, a nyögvenyelősen átvett új vállalati működési mechanizmusok később hatékonysági veszteségként jelentkeznek, és kimutathatóan a tőke rossz hasznosulásához vezetnek” – mondta Csuhaj V. Imre.

A hiányzó plusz

Gondosan számba kell venni egy tőkebefektetési döntés előtt az erőforrásokat is, például azt, hogy a cég

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság. Az alapkezelő feladata a Regionális Operatív Programok keretéből felállított Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar KKV-szektor felé. Az alapkezelő 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozta meg.

tulajdonosa tud-e saját forrást mozgósítani veszélyhelyzetben.  Az nem elég, ha a cégbeli társ hozományként egy nyertes pályázatot visz be a házasságba, bár sokszor előfordul, hogy a tőkét remélő vállalkozók egy megnyert pályázathoz a saját erőt a kockázati tőkebefektetőtől remélik.  Van azonban arra példa, hogy az így elinduló projekt – finanszírozási tartalék hiányában – megbukik, s a kockázati tőkés is elveszti pénzét. Csuhaj szerint ritka a 100 százalékra teljesülő projekt, a hiánytalanul lehívható támogatás, és a pénz beérkezése is csúszhat. Ezért tartalékot mindenképpen be kell tervezni, ha másért nem, hát a cash-flow fenntartása érdekében. Hüvelykujj-szabályt ugyan a Széchenyi Tőkebefektetési Alapnál nem tudnak mondani, de vezetői szerint veszély esetén egy cégtulajdonos ideális, ha képes a befektetett tőke 25 százalékának megfelelő összeget biztosítani, például tagi kölcsönként.
 
A jogi banánhéj

Az előzetes jogi átvilágítás a tőkebefektető felelőssége. A nem kellően tisztázott jogi helyzet, a tulajdonviszonyokban rejlő buktatók, a feltáratlan peres ügyek, a hiányzó engedélyek, a nem megfelelő munkaszerződések mind-mind olyan banánhéj, amelyen elcsúszhat a legjobb üzleti lehetőség is. A közelmúltban volt arra példa, hogy több százmilliós tőkebefektetést kellett leírni, mert a befektető társaság nem ellenőrizte kellően a céggel kapcsolatos jogi eljárásokat. Csakhogy a cégvezető a tőkebefektetési döntés előtt nem mutatott be egy fontos levelet, s a befektetésről szóló szerződés aláírását követő napon bejelentették, hogy felszámolási eljárás indult a cég ellen.