.jpg)
Kovács László hozzátette: a Bizottság elé azonban nem került, és a dolog még további tanulmányozást igényel.
- Nem számolok azzal, hogy a közeljövőben elmarasztalnák Magyarországot. Van ugyanis egy másik szempont is. Ha ez az egyesülés végbemenne, akkor egy olyan hatalmas társaság jönne létre, amely az egész térség töltőállomásainak, illetve finomítóinak döntő többségét a kezében tartaná. Ez egy versenyellenes probléma, tehát versenyjogi szabályokba ütközne. Ez az egyesülés ellen szól. A dolog további mérlegelést érdemel, és fog is kapni - hangsúlyozta Kovács László a Gazdasági Rádiónak adott interjújában.
Az ügy előzménye, hogy az osztrák OMV osztrák olaj- és gázipari konszern pénteken megtette a Mollal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságánál.
A testület szóvivője még aznap közölte, hogy huszonöt napon belül, legkésőbb március első hetében dönt az Európai Bizottság az összefonódási bejelentésről. Brüsszel azt vizsgálja, gördít-e akadályt a szabad verseny működése elé a tervezett összeolvadás az uniós piacon, például nem jár-e áremelkedéssel a fogyasztók számára. Ha az előzetes vizsgálat nem tud választ adni ezekre a kérdésekre, az unió mélyebb vizsgálatot folytat majd, amely további mintegy három hónapot vehet igénybe.
Az OMV vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott a tervezett OMV-Mol-összefonódásról az Európai Bizottságnál kezdeményezett versenyjogi vizsgálat várható eredményéről, az engedély megadásáról.
Exkluzív interjú: az OMV a részvényesekben bízik
OMV-Mol háború: Brüsszel még februárban válaszol
A bizottságnál talpal az OMV a Molért
Kéz a kézben fejleszt az OMV és a Gazprom
Adjunk túl az OMV-papírokon - a Citi is ezt mondja
Az OMV-nek továbbra sincs esélye a Molnál (hanganyag)
Gazdasági Rádió