Pályázatok: rajtunk is múlik a gyorsaság
A leszerződött támogatási összegeknek eddig 68 százalékát folyósították, ez az arány 2007 elején még 50 százalék körül volt. A szerződéskötés, illetve az elnyert támogatás kifizetésének idejét jelentősen befolyásolja az előírt dokumentumok hiánytalan előkészítése - hívja fel a figyelmet a társaság.
Példaként ismertetik, hogy a támogatásról szóló pozitív döntést követően a vállalkozásnak meg kell kötnie a támogatási szerződést a közreműködő szervezettel. A szerződés megkötéséhez hiánytalanul be kell szereznie a pályázati kiírás által meghatározott dokumentumokat, igazolásokat.
A támogatásokra az utófinanszírozás jellemző, tehát a projektet meg kell valósítani, a számlákat ki kell fizetni, mielőtt a pályázó hozzájuthat a támogatási összeghez. A lehívás történhet egy összegben vagy részletekben, s egyes pályázatok esetében lehetőség nyílik előleg igénylésére. A támogatás lehívása kifizetés-igénylési dokumentáció beadásával kezdeményezhető. Ma már lehetőség van kifizetés igénylésére egyszerűsített projekt előrehaladási jelentéssel és elektronikus számlakitöltő program használatával.
Az elmúlt években komoly probléma volt a támogatást közvetítő intézményrendszer hibájából ki nem fizetett számlák nagy száma, ezért 2007 márciusában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elrendelte a kifizetések felgyorsítását. Szeptember végére a 90 napnál hosszabb ideje ki nem fizetett számlák aránya 1 százalék közelébe csökkent.
Amennyiben az adott pályázat esetében biztosíték nyújtása szükséges, figyelni kell arra, hogy a támogatás folyósítására mindaddig nem kerülhet sor, amíg a biztosítékok a támogatási szerződésben meghatározott módon rendelkezésre nem állnak. "A pályázó a támogatási szerződés megkötésekor nyilatkozik a biztosítékokról, amelyeket elegendő csak később, az első lehívás vagy az előleg felvétele előtt benyújtani" - hangsúlyozta Szakáll Gábor, a Start Tőkegarancia üzletág igazgatója a közlemény szerint.
Az EU pályázatokhoz kapcsolódó biztosítékok egyik formája a Start Zrt. pályázati kezességvállalási terméke, melynek lényege, hogy a Start készfizető kezességet vállal az irányító hatóság felé, s amennyiben a pályázó a támogatási szerződésben foglaltakat nem, vagy nem megfelelően teljesíti, akkor a pályázó helyett visszafizeti a támogatás összegét.
A kis- és középvállalkozások által igénybe vehető pályázati kezességvállaláshoz a Start Zrt. nem kér fedezetet a pályázóktól, a kifizetések forrása a 6,3 milliárd forint értékű Start Garancia Alap. A pályázati kezességvállalásának értéke legalább 5, legfeljebb 100 millió forint lehet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ez év szeptemberének elején elfogadta a Start Zrt. Kezesi Nyilatkozatát, amelyet korábbi GVOP-s pályázatok esetében is igénybe lehet venni.
Milliárdokhoz juthatnak a lovasok
Figyelem, holnap jönnek a K+F pályázatok!
150 milliárdnyi beruházás pályázatok segítségével (hanganyag)
MTI