.jpg)
David Di Girolamo, a JATO Consult vezetője így kommentálta a hónap eredményeit: “Az egyes országokat keményebben érintő gazdasági hullámvölgyek hatásait olyan márkák is kezdik már érezni, melyek korábban sokáig élvezhették prosperáló hazai piacuk lojalitását. Így nagyobb tér tárul a korábban kisebb volumennel jelen lévő márkák elé.”
A Ford és a Volkswagen is erősen szenved a német piac általános gyengélkedésétől, mely májusban 35,1%-kal kevesebb új autó értékesítést produkált, mint tavaly ilyenkor. A Renualt-nak kedvezett az új piaci felállás, ugyanis megszerezték a második helyet májusban, megelőzve ezzel a Fordot, így éves szinten pedig mindössze 13 684 db-ra csökkent az eladási különbség a két márka között. A Ford visszaszerezte harmadik helyét a Peugeot-tól, aki nem tudta megtartani az áprilisban megszerzett európai bronzérmét.
A legjelentősebb nettó győzelmet májusban a Renault tudhatja magáénak, melyet elsősorban az olasz (+83,8%), az egyesült királysági (108%), valamint a hazai, francia (37,5%) piacokon realizált Clio eladásoknak köszönhette. A januártól májusig terjedő időszakban összesen 43,3%-os eladási növekedést produkált a Clio Európa-szerte. A Clio májusi sikere mindenképp egyedülálló a szegmensben, ugyanis a rivális Ford Fiesta és Peugeot 207 számai májusban mindkét modell esetében 22%-kal elmaradtak az egy évvel ezelőtti teljesítményüktől. A Top 10-es listában a Reanult Megane a harmadik modell akinek sikerült pozitív szaldóval zárni a májust tavalyhoz képest.
Európában a májusig mindössze 2,9%-kal fogyott több új autó, mint a tavalyi év első öt hónapjában. Az egyre csökkenő ütemű növekedés leginkább a német és a görög piacok általánosan kedvezőtlen gazdasági helyzetéből fakadó alulteljesítésének volt köszönhető. Olaszország, Franciaország, valamint több közép-kelet-európai piac is csökkenő eladásokat jelentett az eurózónában kialakult általános vásárlói bizalom megingásának köszönhetően.
David Di Girolamo a következőképpen összegzi a hónap piaci eredményeit: “A jelenlegi helyzet fontos üzenetet közvetít, ugyanis mind az üzletág, mind külső szakértők is bizakodtak a gazdaság erőre kapásában erre az időszakra. A korábbi roncsprémiumok piacélénkítő hatásai nélkül az egyes országok és márkák csak a kivárás taktikáját választhatják, míg a gazdaságok elérik a relatív stabilitást és a piaci körülmények kedvezőbben alakulnak.”
Privátbankár