Arra a kérdésre, hogy személy szerint ő hogyan képzeli el az elnöki szerepkört, azt válaszolta: a magyar elnök szerepfelfogását az alkotmányban igen szűken rögzíti. Mint kiemelte, államfőként két lehetősége van az Országgyűlés által elfogadott törvények kezelése kapcsán: a politikai vétó, valamint az előzetes normakontroll.
A demokráciai feletti őrködés az alkotmányosság feletti őrködést jelenti - fejtette ki. Hozzátette: fennkölt megbízatás, hogy az első számú nagykövete lesz külföldön Magyarországnak. Beszélt arról is, hogy első külföldi útja Ausztriába vezet és az óramutató járásával ellentétes irányban körbejárja a határ menti országokat és találkozik az ottani államfőkkel is.
Schmitt Pál újból megerősítette: köztársasági elnökként szívén viseli a magyar nyelv védelmét. Elmondta, hogy az alkotmány értelmében az államfő is alapíthat díjat, ezért létrehozza a magyar nyelv védelme díjat. Úgy fogalmazott: az anyanyelv kopik, szegényedik, a magyar fiatalok már nem beszélnek olyan szépen, mint korábban. Kérdésre válaszolva közölte: a határon túli magyarok számára is nyitott lenne a díj.
Az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy míg a tanuláshoz, művelődéshez való jog benne van az alkotmányban, addig a sportot nem említi az alaptörvény. Közölte, javasolni fogja, hogy - mint alapvető emberi jogot - az egészséges életmódhoz és a sportoláshoz való jogot is vegyék bele. Hozzátette: a gyerekek hatvan százaléka nem sportol.
Schmitt Pál közölte: intenzív kapcsolatot kíván fenntartani a kormánnyal és az ellenzéki pártokkal is. Hozzátette: közjogi méltóság kinevezésekor - mint például idén a legfőbb ügyész kinevezésekor - konzultál minden parlamenti párttal.
Beszélt arról is, hogy sűrűbben lesz a parlamentben, mint elődei, úgy fogalmazott, szeretné hallgatni a törvényhozás menetét.
Az Országgyűlés utolsó napján elfogadott törvényekről szólva azt mondta: a "szakszerűség és a törvényesség mezsgyéjén" kell dolgoznia és egy fiatal jogászcsapat áll mögötte, ők ellenőrzik, hogy a jogszabályok megfelelnek-e az alkotmányosság követelményeinek. Úgy fogalmazott: első ránézésre nem lát olyan törvényt, amely nagyon aggályos lenne.
Közölte: a bírósági végrehajtásról szóló törvényt hétfőn aláírta, a jogszabály szerint a következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztével kapcsolatban hangsúlyozta: szívesen venné, ha az utódja is egy olimpiai bajnok lenne, de, mint kiemelte, lobbizni nem fog senkiért.
MTI
Talán tényleg nem egy újabb blöff, hogy Iránnal békét köthet az Egyesült Államok.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





