.jpg)
Ezekről az intézkedésekről a szerb Nemzetbiztonsági Tanács Boris Tadic államfő elnökletével megtartott keddi ülésén döntött, amelyről azonban nem szivárgott ki több értesülés. Annyit lehet tudni, hogy a konzultációs testület döntései a kormány elé kerülnek, amely csütörtökön ül össze.
Zdravko Ponos altábornagy, a szerb hadsereg vezérkari főnöke Koszovó kapcsán úgy nyilatkozott a Blic című újságnak, hogy Szerbiát nem fenyegeti olyan katonai jellegű veszély, amely indokolttá tenné a hadsereg magasabb készültségbe helyezését.
Egyetlen komoly politikus sem gondolja azt Szerbiában, hogy a függetlenség kikiáltásáról szóló jogellenes nyilatkozatnak katonai eszközökkel elejét lehet venni. Nem fegyveres támadásról van szó, hanem jogi erőszaktételről, s azt nem a hadsereg igénybevételével kell elhárítani - fogalmazott az altábornagy.
Ponos arra a felvetésre, hogy a szerb hadsereget esetleg belerángathatják fegyveres összecsapásokba, azt válaszolta, hogy komoly katonaságot nem lehet semmibe se belerángatni. Megvan a komoly, pontos parancsnoklási lánc. A csapatoknál nem a feladatot döntik el, csupán azt, hogy miként hajtsák végre a felülről kapott parancsot - mondta.
Sok minden ködös még Koszovó körül
Szerdán délben még mindig nem lehetett tudni, mikor ül össze a koszovói parlament, hogy kinyilvánítsa a dél-szerbiai tartomány függetlenségét, bár a legtöbb hírforrás változatlanul a vasárnapot, február 17-ét emlegeti.
A Danas című tekintélyes belgrádi újság értesülése szerint Pristinában a tartomány három-négy legfőbb vezetője dolgozik azon a határozaton, amelyet a parlamentnek meg kell majd szavaznia. Az ellenzék azonban morgolódik, mert még csak nem is konzultálnak vele a helyi albánság szempontjából sorsfordító lépésről.
A parlament elnöksége szerdán jóváhagyja a következő plenáris ülés napirendjét, amelynek a tervezetében azonban egyelőre nem szerepel a függetlenségről szóló nyilatkozat. Pristinai források szerint az sem dőlt még el véglegesen, hogy a deklaráció az azonnali függetlenségről szóljon-e, vagy csak szándéknyilatkozat legyen, amely megjelöli, hogy - pár hét múlva - pontosan mikor fogják ünnepélyesen kikiáltani Koszovó önállóságát.
Korábbi pristinai sajtójelentések szerint e hét elején Fatmir Sejdiu elnöknél megbeszélést kellett volna tartani Hashim Thaci kormányfőnek, a parlament elnökének és az ellenzéki pártok vezetőinek részvételével, hogy előkészítsék a nyilatkozatot a parlamenti elnökség ülésére, ám a találkozó elmaradt.
Veton Suroi, aki az Ora nevű kis koszovói pártot vezeti, de neki magának sokkal nagyobb a befolyása és a tekintélye, mint szervezetének, a szerdai Koha Ditoréban ugyancsak a vasárnapi vagy legkésőbb hétfő reggeli nyilatkozatelfogadás mellett tett hitet. Szerinte így előzhető meg az, hogy Oroszország az ENSZ BT-ben olyan határozattervezetet terjesszen elő, amely a nemzetközi jog megsértésének minősíti Koszovó függetlenségének kikiáltását és következésképp annak elismerését is.
Ebben az esetben a nyugati hatalmaknak vétózniuk kellene, ami globális problémává avatná Koszovó kérdését. Ez pedig arra szorítaná Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy szorgalmazza: az EU tervezett missziójának kiküldéséről az ENSZ BT döntsön, a változatlanul érvényben lévő 1244-es határozatban szereplő felhatalmazás alapján - érvelt Suroi.
Bármennyire bizonytalan is a helyzet, Pristina szállodáiban már szerdán is nagyon nehéz volt szabad szobát találni. A függetlenségi ünnepséget szervező bizottságnak már több mint ezer külföldi újságíró jelezte az érkezését.
Készül a vészforgatókönyv Szerbiában
Teljes bénultságban Szerbia
Márciusban új ország a térképen: Koszovó
Nagy a baj Szerbiában: a főszereplők hallgatnak
Koszovó kiütötte a szerb kormányt
MTI