Az idei év első háromnegyed évében a lízingpiacon a finanszírozott összeg 248,6 Mrd Ft volt, ami 50548 db szerződésben öltött testet. A finanszírozott összeg negyedéves alapon az előző év azonos időszakához viszonyítva 34 százalékkal növekedett, míg kumuláltan 16,8 százalékos a növekedés. Szerződésszám alapján negyedéves összehasonlításban 34,8 százalékos a visszaesés, míg kumuláltan 17,1 százalék. A Magyar Lízingszövetség szerint az adatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a lízingpiac már túljutott a mélyponton és a konjunkturális szakaszba lépett, ugyanakkor ez a pálya több szempontból is kockázatokat tartalmaz.
Vállalati kereslet nő, míg a lakossági csökken
A szövetség szerint egyfelől a keresleti szerkezetben is megmutatkozik, hogy elsősorban a közvetlenül vagy közvetve exportra termelő vállalatok teljesítenek jól. Ezek körében a nem teljesítési ráta növekedése is megállt és finanszírozási helyzetük is kedvezőbb lett. Ugyanakkor ezek a vállalatok is még fokozottan érzékenyek a nemzetközi konjunktúra állapotára, mivel még nem tudták teljes mértékben visszanyerni pénzügyi erejüket.
Szerződésszám alakulása (db)
Forrás: Magyar Lízingszövetség
A lakossági kereslet, illetve a belföldre termelő vállalatok kereslete továbbra is alacsony. Ebben a körben a finanszírozási helyzet kedvezőtlen, egyes esetekben kifejezetten rossz. A nem teljesítési ráta csökkenő ütemben növekvő, illetve új ügyfelek esetén a törlesztő képesség jóval kockázatosabb.
Ez a megkülönböztetés jól látható azon is, hogy a vállalati kereslet (KKV, és nagyvállalat) aránya folyamatosan növekszik, míg a lakossági kereslet csökkenő. A tőkekintlévőség értéke a harmadik negyedévben 1938,7 Mrd Ft volt, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez részben az alacsony portfólió-tisztítási sebességnek, részben pedig a lakossági oldal mérlegkiigazító lépéseinek köszönhető.
Szerződésszám szerint a truck és a flotta szegmens teljesít jól
A lízingpiaci szegmensek tekintetében a harmadik negyedévben a retail szegmensben a finanszírozott összeg 80 milliárd forint volt, ami a negyedéves alapon az előző év azonos időszakához viszonyítva 18,3 százalékos növekedést jelent, míg kumuláltan 1,7 százalékos a növekedés. A finanszírozással értékesített új gépjárművek aránya 2010 eleje óta változatlan, 30 százalék környékén ingadozik, szemben a válság kitörése előtti 60-70 százalék közötti értékekkel.A retail szegmens szerződésszáma a harmadik negyedévben 50 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg kumuláltan 21,8 százalékos a visszaesés.
A harmadik negyedévben a flotta szegmensben a finanszírozott összeg 34,4 milliárd forint volt, ami negyedéves alapon 71,8 százalékos növekedést jelent. A növekedés oroszlánrésze a nagyon rossz 2010. évi harmadik negyedév teljesítményének köszönhető. Az év eddigi részében a flottakezelő cégek 6.984 szerződést kötöttek, ami az előző év azonos időszakához képest 28,4 százalékos növekedést jelent, de az elmúlt négy negyedévben csökkenő a trend. A tőkekintlévőség 26,5 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévben. A szegmensben a lízingtermékek versenyképességi előnye szembetűnő.
Az idei év harmadik negyedévében, kumuláltan a truck szegmensben a finanszírozott összeg 56,3 milliárd forint volt, ami 36,5 százalékos növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a növekedés 21 százalékos és csökkenő mértékű. A szerződésszám a szegmensben kumuláltan 4143 db volt, ami az előző év azonos időszakához képest 6,5 százalékos növekedést jelent, kumuláltan pedig 20,1 százalékot, de a trend itt is csökkenő. A tőkekintlévőség értéke a harmadik negyedévben 203,6 Mrd Ft volt, ami 13,7 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A gépek és berendezések szegmensben a finanszírozott összeg kumuláltan 74,42 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, ami negyedéves alapon 85,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A legjobban teljesítő szegmens az IT és az egyéb gépek, berendezések, ahol az új kihelyezés megduplázódott negyedéves alapon a harmadik negyedévben. Az időszak alatt a szerződésszám 10 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Komoly károkat okozhat a lízingcégeknek a végtörlesztés
A lakás és ingatlan szegmensben a finanszírozott összeg a harmadik negyedévben, kumuláltan 8,4 milliárd forint volt, ami 34,7 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Kumuláltan a visszaesés mértéke 53,5 százalék. A harmadik negyedévben a szerződésszám kismértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest, de továbbra is historikusan alacsony a volumen.
Forrás: Magyar Lízingszövetség
A harmadik negyedévben a portfólió mérete 412,6 milliárd forint volt, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és döntően a devizaárfolyamok változásának köszönhető. A harmadik negyedévben tovább növekedett a nem, vagy késve fizető ügyfelek aránya. Időközben már elkezdődött a végtörlesztés is. Fennállása óta eddig 33 milliárd forint veszteséget okozott a bankrendszernek, tehát feltehető, hogy a lízingcégeknek is komoly károkat jelent (különösen a nem-banki tulajdonúaknak).
A harmadik negyedévben a lakásfinanszírozás állományán belül tovább emelkedett a lízing részesedése. Jelenleg 1,24 százalék a lakosság esetében, míg a nem-pénzügyi vállalkozások esetében 25,4 százalékra emelkedett a lízing aránya.
Privátbankár