Van kiút? Egyre nehezebb helyzetben a devizahitelesek

A várakozások szerint foglalkoztatási és jövedelmi helyzet javulását akadályozó intézkedések következtében a „bebukó” hitelek teljes szerződésállományon belüli részaránya növekedhet, és ha nem változnak lényegesen a ma fennálló körülmények, úgy a folyamatot az Otthonvédelmi Akcióterv legfeljebb ideiglenesen lassíthatja le. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) alábbi elemzésében sorra veszi a hitelesek helyzetét befolyásoló, árfolyamon túli tényezőket.

Amennyiben igaz az állítás, hogy a családok (deviza)hitelek törlesztésével kapcsolatos fizetési nehézségei leginkább a munkahely elvesztéséből adódnak, akkor a foglalkoztatottság újbóli emelkedése érdemben segíthet a fizetőképesség helyreállításában. Az egyik kereső kiesésével ugyanis a családok nem tudják kigazdálkodni a megnövekedett törlesztőrészleteket, az elveszett jövedelmet a fogyasztási színvonal csökkentése sem képes ellensúlyozni. Mindez különösen az átlagos vagy az alatti jövedelmi kategóriákba tartozókat érinti.

A devizahitelesek a Széll Kálmán Terv  végrehajtásán túl is szembesülnek negatív fejleményekkel: a világgazdasági növekedés a vártnál jobban lassult 2011 közepén, továbbá romlottak a globális növekedési kilátások is. A várható lassulás miatt a büdzsé 2012-ben 100 milliárd forint bevételtől is eleshet, a helyzet addicionális „kezelése” pedig tovább csökkenti a foglalkoztatás bővülésének esélyét.

A makrogazdasági helyzet, illetve az azzal kapcsolatos várakozások mellett a devizaárfolyamok, a hitelkamatok mértéke, valamint a hitelező pénzügyi szervezeteket érintő adóterhek is hatással vannak a törlesztőrészletek mindenkori nagyságára.

Mitől függ a törlesztés nagysága?

Az említettek kívül a devizakölcsön törlesztőrészlete a kezelési költségtől, a kamat mértékétől, valamint az érintett deviza és a forint közötti árfolyam alakulásától is függ. A kamat, és még inkább a kezelési költség a pénzintézetek által elvárt profit mértékét tükrözik.

A kamatterhet alapvetően az határozza meg, hogy a bank milyen áron tud forrásokhoz jutni a bankközi devizapiacról. Amennyiben a Magyarországon tevékenykedő pénzintézetnek kölcsönt nyújtók úgy ítélik meg, hogy emelkedik a visszafizetés kockázata, a bank drágábban jut forráshoz. Az ország kamatfelára nemzetközi összehasonlításban köztudottan igen magas. A kormány gazdaságpolitikájának középpontjában éppen ezért – az adósságcsökkentés révén – ennek mérséklése áll, ehhez pedig elengedhetetlen a piac által elvárt költségvetési hiánycél kitűzése, és annak reális intézkedéseken keresztüli megvalósítása. Ennek hiányában a hitelkamatok jelentős emelkedésének lehetnénk szemtanúi. A globális kockázatvállalási hajlandóság kedvező alakulásával azonban akár jelentősen és tartósan mérséklődhetnének a hitelterhek – a tapasztalatok szerint inkább csak hosszabb távon.

A kezelési költség a bankok nyereségességétől is függ. A pénzügyi szervezetek 2010-től fizetendő, nemzetközi összehasonlításban is igen magas különadója (az úgynevezett bankadó) a pénzintézetek nyereségességét csökkenti – jelen állás szerint 2013 végéig. A nyereségesség komoly és hosszú távú csökkenését okozná a szektorban, amennyiben ez a teher jelenlegi formájában 2013 után is fennmaradna. A bankok az adóemelések legalább egy részét a lakosságra hárítják, ami a hitelesek terheiben magasabb kezelési költségként jelenik meg. A bankadó – különösen, ha 2013 után állandósul – kedvezőtlenül hathat a hitelezési aktivitásra, végső soron pedig a reálgazdaság növekedési ütemét mérsékelheti azzal, hogy a vállalatok csak drágán, vagy egyáltalán nem jutnak elegendő forráshoz.

A foglalkoztatottság növelése nem elég

Gáspár Katalin és Varga Zsuzsa tanulmánya  egy rögzített makrogazdasági pálya mentén vizsgálta, hogyan alakul a fizetési nehézségekkel szembesülő hitelesek száma a közeljövőben. Az előrejelzés egyik feltételezése az volt, hogy a foglalkoztatás csökkenésének jelentős része 2009-ben és 2010-ben lezajlott, így a következő években a válság miatt munka nélkül maradtak fokozatosan újra belépnek a munkaerőpiacra. A szerzők másik fontos feltevése, hogy a devizaárfolyamok – elsősorban a svájci franké – nem változnak jelentős mértékben a következő években. A feltevések következtében 2011-től a fizetési nehézséggel küzdő, illetve bedőlt hitellel rendelkező háztartások számának folyamatos csökkenését prognosztizálta a modell. 

Az „optimista” forgatókönyv érvényessége azonban kétségessé vált, mivel a frank–forint árfolyam a 2009–2010-es átlaghoz képest jelentősen romlott, illetve várhatóan a foglalkoztatási helyzet prognosztizált javulása is moderáltabb lesz a kiigazítás miatt.

A probléma makacs volta

A hiteleseken belül elvileg nem kellene megkülönböztetni a devizában eladósodottakat – utóbbiakat ugyan az árfolyamkockázat is érinti, ráadásul a lakossági devizahitelek állománya nagyobb a forint alapúakénál –, mivel az állományok arányában a forinthitelesek között is hasonló mértékben fordulnak elő problémás hitelek. A hitelesek helyzetére már a fizetési nehézségek 2008–2010 közötti tendenciái is rávilágítottak, annak ellenére akut problémát jelezve, hogy az árfolyamok akkor még nem közelítették meg a jelenlegi szinteket. A hitelesek nehézségeit jelezte az is, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszer adatai alapján (2010 közepéig) a futamidő folyamatos növekedése mellett nőtt a 90 napon túli fizetési késedelmes kölcsönök hiteltartozása. Ez arra utalhat, hogy a fizetési problémák a magasabb felvehető hitelösszeg érdekében hosszabb futamidőt vállalt hiteladósokat érinthetik, azaz  a hitelfelevők e nem elhanyagolható része (legalább 10 százaléka) egyszerűen „túlvállalhatta” magát – részben azért, mert 2009 előtt „olcsón” lehetett hitelhez jutni.

A pénzintézetek adósvédelmi programjai (átütemezés, átmeneti fizetési könnyítés, stb.) elégtelennek bizonyultak ahhoz, hogy megfordítsák a hátralékos adósok számának emelkedő tendenciáját. Erre utal az is, hogy fokozatosan nőtt azon hitelfelvevők aránya, akik az újratárgyalt szerződések után is késedelembe estek – nemcsak a deviza-, hanem a forinthitelesek között is. A MNB és PSZÁF legfrissebb adatai szerint 2010 közepe óta a helyzet egyértelműen tovább romlott: 2011 második negyedévében a nem teljesítő lakossági hitelek aránya szinte minden hiteltípusnál (forint, deviza, fogyatási, jelzálog, stb.) jelentősen nőtt az előző év azonos időszakához képest. A bankok várakozásai azt mutatják, hogy az átstrukturált és újratárgyalt hitelek aránya akár a duplájára is nőhet 2011 első feléhez képest.

Kedvező világgazdasági fordulat nélkül a Széll Kálmán Terv végrehajtása, valamint a költségvetés kiegyensúlyozását célzó további intézkedések révén várhatóan a korábbi foglalkozatási prognózisok konszenzusának romlásával kell számolni. Az Otthonvédelmi Akciótervre sem véletlenül volt szükség, ez ugyanis alkalmas lehet arra, hogy 2013–2014-ig megállítsa a bedőlő hitelek számának növekedését. Amennyiben a bankadó a jelenlegi szabályozásnak közel megfelelő mértékben marad fenn, az hosszabb távon rontja a reálgazdasági bővülés esélyeit. A hitelesek fizetési helyzetében 2011 előtt történt fejlemények pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy gyökeres fordulat nem várható a kamatok tartós csökkenése, a foglalkoztatási (egyben jövedelemi) helyzet érezhető javu-lása, vagy a tömeges hitelfelvételhez kapcsolódó valós társadalmi veszteségek gazdasági szereplők között megosztott „realizálása” nélkül.

Privátbankár