.jpg)
Az osztályvezető előadásában az energiastratégia megújuló energiaforrásokra vonatkozó részeiről beszélt. Megjegyezte, hogy a kormány az elfogadott energiastratégia kapcsán "első olvasatban" jóváhagyta a megújuló energiatermelés terjedését elősegítő alstratégiát is. Ehhez a dokumentumhoz nem szükséges országgyűlési jóváhagyás - tette hozzá.
Poós Miklós kifejtette, hogy a kormány elfogadott energiapolitikája 2020-ra "legreálisabban" 14-16 százalékos megújuló energiatermeléssel számol az akkori teljes energiafogyasztáshoz viszonyítva. Csak "halvány esély" van arra, hogy az Európai Unió által kitűzött 20 százalékos részarányt Magyarország teljesíteni tudja - mondta. Hozzátette, hogy az alternatív energiaforrásokkal megtermelt energia aránya jelenleg valamivel 4 százalék felett van.
Az alternatív energiaforrások kapacitása Magyarországon jelenleg mintegy 2.000 gigawattóra, ez 2010-ig várhatóan 3.500 gigawattórára bővül. Az új kapacitások döntő része, mintegy 1.300 gigawattóra olyan biomassza-erőmű lehet, amelyek nem erdei alapanyaggal, hanem energiaültetvényről származó biomasszával üzemelnek.
A kormány kisebb mértékű zöldáram-termelés bővülésre számít még szélenergiából, illetve vízenergiából. Geotermikus energiára alapuló megújuló áramtermeléssel 2010-ig nem számol a kabinet.
A bioüzemanyagok jelenleg mintegy 2 százalékos részaránya az összes üzemanyagon belül 2010-re várhatóan 5,75 százalékra, 2013-ra 8 százalékra, 2020-ra 10 százalékra emelkedik.
Szaporodik, mint Kínában az atomreaktor
Az alternatív energia lehetősége nincs kihasználva (hanganyag)
Nincs mese: még a rocksztár is hibridre vált
Szolidaritás kontra politikai érdek
Megéri "zöldbe" fektetni (hanganyag)
MTI