3p

A törvények értelmében ez az elnököt visszavonásra kötelező erővel bír. A parlament előtt tömeg gyűlt össze és a rohamrendőrök is megjelentek.

A Reuters szerint a dél-koreai alkotmány kimondja, hogy az elnöknek jogában áll hadiállapotot kihirdetni, ha azt katonai fenyegetéssel való szembenézés, vagy a közbiztonság és a közrend fenntartása indokolja, amelyek érdekében katonai erők mozgósítása szükséges — összegzi a The Guardian. Az elnök által kihirdetett hadiállapotot a kabinetnek felül kell vizsgálnia, és a hadiállapot kihirdetése után a parlamentet értesíteni kell a döntésről. Ha a parlament tagjai többségi szavazatukkal a hadiállapot feloldását kérik, akkor az elnöknek ennek eleget kell tennie.

A hadiállapot főparancsnoka minden közigazgatási és bírósági ügyben hatáskörrel rendelkezik, és a védelmi miniszter javaslatára az elnök nevezi ki az aktív tábornokok közül. A parancsnoknak jogában áll intézkedni személyek letartóztatásával, házkutatással és lefoglalással, nyilvános beszéddel és sajtóval, valamint a gyülekezéssel kapcsolatban.

A dél-koreai parlamentnél megjelentek a rohamrendőrök
A dél-koreai parlamentnél megjelentek a rohamrendőrök
Fotó: X/@TomatkaP

Dél-Koreában helyi idő szerint hajnali 2 óra után, a parlament üléstermében az ország képviselői közül körülbelül 190-en nemrégiben egyhangúlag megszavazták az elnök hadiállapotának visszavonását. Eközben az épületen kívül több ezer ember tiltakozik az elnök ellen.

Mi történt?

  • Mindez azután kezdődött, hogy Yoon Suk Yeol dél-koreai elnök kedden egy televíziós tájékoztató során „vészhelyzeti hadiállapotot” hirdetett ki.
  • Yoon azzal vádolta az ország ellenzékét, hogy kisajátítja a parlamentet, szimpatizál Észak-Koreával, és államellenes tevékenységével megbénítja a kormányt.
  • Dél-Korea fő ellenzéke, a parlamentben többségben lévő Demokrata Párt ezután felszólította valamennyi képviselőjét, hogy találkozzanak a parlamentben.
  • Az ország hadserege bejelentette minden parlamenti tevékenység felfüggesztését. A hadiállapot értelmében a politikai tevékenységek tilosak, a tiltakozások tiltottak, a médiát pedig cenzúrázzák.
  • A tüntetők nagy tömegei kezdtek gyülekezni a parlament épülete előtt, miközben a rendőrség elzárta a bejáratot.
  • Az összegyűlt törvényhozók ezután egyhangúlag megszavazták az elnök hadiállapotról szóló rendeletének visszavonását. A 300 képviselőből 190 támogatásával.
  • A parlament elnöke ezután bejelentette, hogy a vészhelyzeti hadiállapot kihirdetése „érvénytelen”, miután a képviselők megszavazták az elnöki rendelet visszavonását.
  • Helyi idő szerint hajnali 2 óra után a hírek szerint néhány rohamrendőr csapat elkezdett elvonulni a parlament főépületétől.

A parlament előtti tömewg a hadiállapot visszavonásának megszavazását ünnepli:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG