8p

Rodrigo Duterte drogellenes háborúja alatt brutális módszerekkel, halálosztagok révén több ezer ember életét oltották ki.

„Hitler lemészárolt hárommillió zsidót. Most van hárommillió drogos. Boldog lennék, ha lemészárolhatnám őket” – jelentette ki Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek egykori elnöke, aki szerint „a Fülöp-szigeteknek megvan a saját Hitlere.” 

A jobboldali-populista Rodrigo Duterte 2016 és 2022 közötti uralma alatt a „drogellenes háborúját” az erőszak és félelem politikájával hajtotta végre. Duterte már Davao város polgármestereként hírhedtté vált a Davao Death Squad (DDS, Davaói Halálosztag) nevű csoport támogatása miatt, amely állítása szerint „megtisztította” a várost a bűnözőktől és drogkereskedőktől. A DDS tagjai kivégzéseket hajtottak végre, gyakran Duterte közvetlen parancsára.

Duterte elnöki hivatalba lépése után a gyilkosságok nem álltak meg, országos szintre emelkedtek. Az ENSZ és emberi jogi szervezetek becslései szerint több mint 20 ezer ember vesztette életét a drogellenes háborúnak nevezett agresszióban, köztük számos ártatlan civil, kiskorú és szegénységben élő személy. A gyilkosságok többségét rendőrök vagy bűnbandák követték el, akiknek gyakran fizetést és védelmet biztosítottak. Duterte azt állította, hogy ezek az intézkedések elengedhetetlenek a törvény és rend fenntartásához.

Az ENSZ és a Genocide Watch jelentései szerint a „drogellenes háború” az emberi jogi visszaélések sorát, a politikai ellenállók elleni tömeges üldöztetést is magában foglalta. Duterte „drogellenes háborúját” a Genocide Watch a 8-as szintű üldöztetés, illetve a 9-es szintű megsemmisítés fázisába sorolta, ezzel politikai alapon elkövetett népirtásnak minősítve azt.

A Duterte-rezsim alatt elkövetett gyilkosságok miatt 2018-ban a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nyomozást indított. Duterte azonban elutasította a bíróság joghatóságát: „Soha nem fogok egy külföldi bíróság előtt felelni. Csak a Fülöp-szigeteki törvények vonatkoznak rám.” Ennek ellenére az ICC és más nemzetközi szervezetek továbbra is vizsgálják a rezsimje alatt elkövetett jogsértéseket és emberiség elleni bűncselekményeket.

A  2020-as „terrorizmus elleni törvény” tovább súlyosbította az emberi jogi helyzetet. A törvény lehetővé tette, hogy a kormány által kinevezett „terrorellenes tanács” terrorista szervezeteknek nyilvánítsa a kritikus csoportokat, illetve, hogy személyeket terrorizmus vádjával akár 24 napig vádemelés nélkül fogva tartsanak. A törvény emellett engedélyezte a gyanúsítottak 90 napos lehallgatását, illetve azt, hogy a terrorizmus vádja alapján életfogytiglani börtönbüntetést szabjanak ki feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Az intézkedés a politikai ellenzék és a jogvédők elhallgattatását szolgáló fegyverré vált – vélhetően eleve annak is szánták. 

A koronavírus-járvány idején Duterte kormányzata tovább fokozta a brutalitást. A járványhelyzetre hivatkozva a rendőrség erőszakosan érvényesítette a lezárási intézkedéseket: a Genocide Watch által idézett egyik jelentés szerint 2020 áprilisa és júliusa között ötven százalékkal több embert öltek meg, mint az előző négy hónapban. Az áldozatok között szegények, emberi jogi aktivisták és a rezsim kritikusai is voltak.

Sajnos nem emlékszik minden áldozatra

Edgar Matobato, a davaói halálosztag korábbi tagja megrázó vallomást tett a New York Timesnak. „Csaknem 24 éven át öltem Duterte parancsára” – mondta Matobato, aki saját bevallása szerint több mint ötven embert végzett ki. „Próbálok emlékezni, de nem tudok mindenkit felidézni. Sajnálom.” A férfi 2016-ban a Fülöp-szigetek Szenátusa előtt tett vallomásában is részletesen beszélt arról, hogy Duterte személyesen felügyelte a halálosztag tetteit.

Beszámolója egykori felettesét, Arturo Lascañast is a figyelem középpontjába helyezte: Lascañas korábban tagadta Matobato állításait, egy évvel később azonban vallomásában megerősítette, hogy Duterte irányította a halálosztagot és közvetlen parancsokat adott a gyilkosságokra. Lascañas megerősítette, hogy Duterte határozta meg a célpontokat, akik között nemcsak bűnözők, hanem újságírók, politikai ellenfelek és üzletemberek is voltak – olyan személyek, akik Duterte politikai vagy gazdasági céljainak útjában álltak. 

Jelenleg mindkét férfi rejtőzködve él az ICC védelme alatt, kénytelenek voltak elhagyni a Fülöp-szigeteket, mivel nyilvános vallomásaik miatt veszélybe kerültek. Katolikus papok és politikai szövetségeseik biztosítottak menedéket titkos helyszíneken számukra, majd segítettek megszervezni a menekülésüket. Matobato most egy meg nem nevezett országban vár arra, hogy tanúvallomásával segítse a Duterte elleni vizsgálatot, míg Lascañas már az ICC oltalma alatt áll és aktívan részt vesz a vizsgálatokban.

Matobato a New York Timesnak adott „gyónásában” arról beszélt, hogy a halálosztag saját kódokat és módszereket alakított ki. A „trabajo” gyilkosságot jelentett. Egy megfigyelő vállán lógó, „jó reggelt” feliratú törölköző arra szolgált, hogy jelezze: a célpont helyét meghatározták, és készen álltak a végrehajtásra. 

Az osztag tagjai általában a Davao város peremén elhelyezkedő Laud kőbányát használták, amelyet a sűrű trópusi növényzet rejtett el a kíváncsi szemek elől. A bánya barlangjai és más rejtekhelyek ideális helyszínt biztosítottak a testek eltüntetéséhez. Az osztag több mint két évtizeden keresztül végzett itt áldozataival, több száz embert daraboltak fel és ástak el. Matobato elmondása szerint a kőbánya egy rendőr tulajdonában volt, aki a halálosztag egyik alapító tagja volt.

Matobato a testek eltüntetésére specializálódott és az úgynevezett „darabolási geometria” mesterévé vált: ennek lényege, hogy a földi maradványokat úgy csonkította meg, hogy azok kis helyen is elférjenek. Fontos volt, hogy az áldozatok maradványai ne legyenek könnyen azonosíthatók, ezért minden lehetséges nyomot eltüntettek.

„Átvágtam a mellkast, eltávolítottam a létfontosságú szerveket, levágtam a végtagokat, majd a fejet a mellüregbe helyeztem” – mondta a férfi, aki szerint a testeket motorolajjal öntötték le, hogy elkerüljék az azonosítást.

„Ez nem volt szép munka, de hatékony volt” – fogalmazott Matobato, aki egyszer egy embert a krokodilok elé vetett, bár hozzátette: „Ez csak egyszer történt meg. Leginkább a 45-ös Colt pisztolyomat használtam.”

A halálosztag munkáját irányító Duterte Supermanként hivatkozott magára, parancsai megkérdőjelezhetetlenek voltak. „Amikor kezdtük, büszkék voltunk, hogy semlegesítjük a bűnözőket, de ez megváltozott” – mondta Matobato.

A New York Times szerint a halálosztag tagjai gyakran ellátogattak a Vista View étterembe, amelynek egyik kedvelt bungalójából ráláttak a Laud kőbányára. Tengeri ételeket és halo-halo nevű filippínó fagylaltkülönlegességet ettek.

Egyszer azonban Matobato a kőbányában evett: vallomása szerint az osztag tagjai barbecue-t készítettek, egy frissen megölt áldozat combjából vágott le egy darabot, amit megsütöttek és megettek. „Minden falat csak szorosabbá tette a köteléket a halálosztag tagjai között” – mondta a férfi.

Az ICC vizsgálata szempontjából kulcsfontosságúak ezek a tanúvallomások, de egyben dilemmát is okoznak, mivel a tanúk maguk is gyilkosságokat követtek el. „Készen állok szembenézni azzal, amit tettem, de Dutertét is felelősségre kell vonni” – fogalmazott Matobato. 

Vissza Davaóba

Duterte 2022-ben távozott az elnöki posztról, mivel az alkotmány miatt nem lehetett újraválasztani. A helyét az egykori diktátor fia, Ferdinand Marcos Jr. vette át, akivel azóta egyre élesedő politikai feszültség alakult ki. Duterte visszavonulása után visszatért Davao városába és a Gikan sa Masa, Para sa Masa (A tömegektől a tömegeknek) című heti televíziós műsorához is. A műsorban gyakran bírálta a Marcos-adminisztrációt, különösen az amerikai katonai jelenlét növekedését és a külpolitikai döntéseket. Duterte médiajelenlétét jeletősen visszaszorította, hogy tavaly álhírek terjesztése miatt felfüggesztették műsora sugárzását, ezt ő cenzúraként értékelte. 

2024 októberében Rodrigo Duterte bejelentette, hogy indul Davao polgármesteri székéért, fiát, Sebastian Dutertét pedig polgármester-helyettesnek jelöli. Novemberben azonban visszalépett, és inkább Karlo Nograles támogatására szólított fel. Lépését azzal indokolta, hogy a jövő generációjának adja át a helyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG