6p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Biden a hírek szerint hamarosan meghívja Erdogan elnököt Washingtonba. Vészjósló viszont, hogy Törökország bejelentette: átfogó katonai műveleteket tervez a déli határa mentén. Káncz Csaba jegyzete.

Hosszas diplomáciai huzavona után Svédországot felvették a NATO-ba, és néhány szakértő úgy nyilatkozott, hogy a Balti-tengert mostantól a transzatlanti szövetség tagjai veszik körül. Természetesen a NATO tengeri hatósugara már régóta túlnőtt azon, amit a neve sugall. A NATO 1952-ben Görögország és Törökország csatlakozásával ugyanis már behajózott az Égei- és a Fekete-tengerre.

Erdogan nem először bírálta keményen Netanjahut is.
Erdogan nem először bírálta keményen Netanjahut is.
Fotó: Fotó: EPA

Az Európa és Ázsia határán fekvő, ráadásul muszlim többségű Törökország felvételét akkoriban a szövetség meghatározó pillanatának hirdették. Az utóbbi időben azonban a Törökország és más NATO-tagok, különösen az Egyesült Államok közötti kapcsolatok feszültnek bizonyultak. A folyamatos török hajthatatlanság jelentős akadálya volt annak, hogy Svédországot felvegyék a NATO-ba.

Ankara esetében hosszú volt a sérelmek listája. Azzal vádolta Svédországot, hogy menedéket nyújt az általa terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak. Törökországnak az Egyesült Államokkal kapcsolatos aggályai szintén felhalmozódtak a 2016-os puccskísérletben való amerikai részvétel vádjain, azon, hogy Washington megtagadta az F-35-ös vadászgépek szállítását a török hadseregnek, valamint azon, hogy támogatja a szíriai kurd milíciát, amely Törökország szerint a PKK egyik karja.

Az Ankara felől érkező kényeskedés és a kalandor külpolitikai lépések sorozata azon - nem igazán új - állításokhoz vezetett, miszerint Törökország elfordul a Nyugattól, és ennek a kórusnak adott súlyt, hogy Erdogan elnök 2021-ben tíz nagykövet - többségük NATO-tagállamból - kiutasításával fenyegetőzött, nemrégiben pedig az Európai Unióval való "szakítással" fenyegetőzött.

Új kurzus

Mióta azonban januárban Törökország ratifikálta Svédország NATO-tagságát, úgy tűnik, hogy Washington és Ankara is hátrahagyja a feszültséggel teli, és ezzel véget vet annak, amit egyesek a török-amerikai kapcsolatok eddigi legrosszabb évtizedének neveznek. Chris Murphy amerikai szenátor februárban Törökországba látogatott, és megerősítette a kapcsolat javulásának "jelentős lendületét". Ez aztán kézzelfoghatóvá vált azzal, hogy az amerikai kongresszus többéves tárgyalások után jóváhagyta egy F-16-os vadászrepülőgép-flotta eladását Törökországnak, amely folyamatot a fokozott feszültségek miatt időnként megszakítottak.

Az ezt követő diplomáciai tárgyalások sora március elején Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Hakan Fidan török külügyminiszter magas szintű találkozójával tetőzött Washingtonban. Fidan a megbeszéléseket úgy értékelte, hogy "új fejezetet nyitunk kapcsolatainkban, amelyet megújult szellem és pozitívabb napirend jellemez". Az USA-Törökország stratégiai mechanizmus közös nyilatkozata kiemelte "az előremutató, pozitív kétoldalú menetrendet, amely előmozdítja a közös célkitűzéseket és kezeli a felmerülő globális kihívásokat".

Sedat Onal februári kinevezését Törökország amerikai nagykövetévé sokan az amerikai-török kapcsolatok szempontjából pozitívumként értékelték. Onal tapasztalt diplomata, nem pedig a rezsim bennfentese, mint elődje, és washingtoni beiktatását várhatóan melegen fogadják majd az amerikai tisztviselők. Eddig úgy tűnik, ez így is van.

Enyhülés Ankara és Athén között

Más területeken Törökország baráti kezet nyújt bizonyos államoknak, amelyekkel nemrég még hangosan veszekedtek. A közelmúltban Törökország nemzetközi szemléletét az erősödő militarizmus jellemezte. Ezt jól példázta Erdogan 2021-ben tett megjegyzése, miszerint a török rakéták Athént is elérhetik – amely megjegyzés megdöbbenést váltott ki a NATO-szövetségesek körében. Erdoğan azonban a múlt év végén Görögországba utazott, hogy találkozzon görög kollégájával, Kyriakos Mitsotakisszal, és megígérte, hogy megoldják az Égei-tengeren felmerülő vitás kérdéseket.

Törökország európai biztonsági struktúrába való integrációját mutatja, hogy Görögország és Törökország is csatlakozott az „Európai Égi Pajzs Kezdeményezéshez”, amelyet Németország hozott létre Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után. Yasar Güler török védelmi miniszter pedig három hete Londonba utazott, hogy megbeszéléseket folytasson biztonsági tisztviselőkkel.

Török szemléletváltás

De mi késztette Törökországot külpolitikai álláspontjának újrakalibrálására? Nos, Erdogan első személyes találkozója Joe Biden amerikai elnökkel egy 2021-es NATO-csúcstalálkozón új lendületet adott a transzatlanti kapcsolatoknak, miután Biden az elnöki tisztség átvételét követően távolságtartó volt. Erdogan "produktívnak és őszintének" minősítette a megbeszéléseiket.

Eközben a tavaly februári földrengés után Törökországba áramló masszív nemzetközi segély és támogatás sokat tett azért, hogy a törökök körében eloszlassák azt a nézetet, hogy szomszédjaik gonosz terveket szőnek velük szemben, és békülékenyebb nemzetközi hozzáállást váltottak ki. Erdogan néhány hónappal későbbi győzelme az elnökválasztáson azt is jelentette, hogy belpolitikai pozíciója biztossá vált, így kevésbé lett hajlamos a konfrontatív pózolásra.

Aknák az úton

Ez nem jelenti azt, hogy teljesen lemondott arról, hogy nyilvános nyilatkozataiban külföldi mumusokat idézzen fel. Egy januári beszédjében az "imperialista hatalmak" ellen emelt szót, amelyek "piszkos játékot" űznek Törökország aláásására.

Merre tovább? A pozitív oldalon megemlítendő, hogy a hírek szerint Biden hamarosan meghívja Erdogant Washingtonba. A negatív oldalon viszont vészjósló, hogy Törökország bejelentette: átfogó katonai műveleteket tervez a déli határa mentén, amelyek célja a "terror-sztán", ami alatt a kurd milíciákat és - feltehetően - a kurdok vezette autonóm közigazgatást érti Északkelet-Szíriában.

Az Egyesült Államok régóta támogatja ezt a szervezetet, különösen az ISIS iszlamista terrorcsoport elleni nemzetközi kampány során, de Washington és Ankara egyelőre törékeny kapcsolata megváltoztathatta a stratégiai számításokat.
A NATO bővítése elsimította a diplomáciai vizeket, de még lehetnek váratlan geopolitikai hullámok.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerikai rémálom: ehhez hasonló pokol vár a Trump elől menekülő bevándorlókra?
Kollár Dóra | 2025. július 30. 05:59
Donald Trump Amerikájában a bevándorlókat nem látják szívesen – míg egyeseket kényszerítenek, mások maguktól döntenek a hazatérés mellett. A Reuters hosszas riportban mutatta be egy Amerikát önkéntesen elhagyó család történetét: összefoglalónkból is kiderül, itt nincsen happy end. 
Nemzetközi Az amerikai-kínai vámtűzszünetet meghosszabbítanák – de Trumpé a végső szó
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 20:02
Amerikai és kínai tisztviselők kedden megállapodtak abban, hogy meghosszabbítják a 90 napos tűzszünetet a vámháborúban, miután Stockholmban kétnapos tárgyalásokat tartottak. A cél az volt, hogy enyhítsék a világ két legnagyobb gazdasága között zajló, a globális növekedést is veszélyeztető kereskedelmi háborút.
Nemzetközi London szeptemberre időzítheti Palesztina elismerését
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 19:30
Az Egyesült Királyság szeptemberben hivatalosan is elismerheti a palesztin államot – hacsak Izrael addig nem tesz érdemi lépéseket a palesztinok életkörülményeinek javítására. Erről Keir Starmer brit miniszterelnök beszélt kedden, miután nyári szabadságáról visszahívta kabinetjét egy új béketerv-javaslat megtárgyalására.
Nemzetközi Hollandia beidézte az izraeli nagykövetet, beutazási tilalmat rendel el két miniszternek
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:59
A holland kormány beidézi Izrael hollandiai nagykövetét, hogy elítélje a Gázában kialakult „elviselhetetlen és védhetetlen” helyzetet, és utazási tilalmat rendelt el két szélsőjobboldali izraeli kabinetminiszterrel szemben – áll a hétfőn késő este közzétett levélben.
Nemzetközi Nagyot csúsztatott Orbán Viktor az uniós pénzekről – mutatjuk a számokat!
Wéber Balázs | 2025. július 29. 18:15
Orbán Viktor Tusványoson arról beszélt, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzek felét már hazahozták. Összességében azonban ennél jóval kevesebb hozzáférhető, és még az sincs zsebben. A miniszterelnök szerint, ha kell, vétóval fogják kikényszeríteni, hogy Brüsszel minden pénzt felszabadítson. De működik-e ez az út, és valójában mennyi az annyi? Ezt nézzük meg az e heti Nagyítóban.
Nemzetközi Júliusban javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:20
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult júliusban a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
Nemzetközi Csádban a stabilitáshoz is hozzájárul a Német Zsolt vezette küldöttség
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:58
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Máthé László Eduárd, a szub-szaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos folytat tárgyalásokat hétfőtől Csádban.
Nemzetközi A német AfD társelnöke Orbán Viktornál járt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:30
Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Alice Weidelt, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Nemzetközi Két hét alatt elpuffogtatott párszáz millió dollárt Amerika – de nem ez fájhat igazán
Litván Dániel | 2025. július 29. 15:29
Nagyon jól vizsgáztak a közel-keleti konfliktus során az amerikai légvédelmi eszközök. Az utánpótlás viszont riasztó képet mutat.
Nemzetközi A csehek már kiszámolták, ennyivel károsítja őket a megállapodás
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:05
Az EU-USA vámmegállapodás 0,2 százalékkal csökkentheti a cseh GDP idei növekedését – közölte kedden becslését a cseh pénzügyminisztérium Prágában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG