3p

A zárolt uniós pénzek feloldásának feltételei nagyrészt könnyen teljesíthetőek, ugyanakkor az idő nagyon szorít, két kényes politikai kérdésben pedig kompromisszumot kellene kötnie a Tisza-kormánynak – erről Szent-Iványi István beszélt a Klasszis Podcastban. A külpolitikai szakértő szerint ez a két kérdés az úgynevezett gyermekvédelmi törvény és a menekültügyi szabályozás, de mindkettőre létezik vállalható megoldás. Mint fogalmazott, az új magyar kormánynak még „kegyelmi időszaka” van Brüsszelben, ez azonban nem korlátlan. 

Szent-Iványi István szerint jó döntés volt, hogy Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, már csak azért is, mert ez segítheti a Visegrádi Négyek (V4) újjáélesztését.

A szakértő szerint a V4 a magyar külpolitika egyetlen fontos, tartós és pozitív innovációja a rendszerváltás óta, amely sokáig nyomásgyakorló platformként is működött az EU-n belül. Ezt kellene most feltámasztani, és ha a csoport még bővülni is tudna, akkor akár blokkoló kisebbség is lehetne belőle az EU-ban.

Szent-Iványi István Magyarország alapvető érdekének nevezte azt is, hogy az új kormány normalizálja kapcsolatait Ukrajnával. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy idén megnőtt az esélye egy tűzszünetnek, amely során a jelenlegi frontvonalak mentén húznák meg az új határokat.

A teljes beszélgetést, amelyben szó esik még többek között a NATO-Oroszország összecsapás veszélyéről, a vétópolitika jövőjéről, az energiapolitikai dilemmákról, a Tisza-kormány elődjéhez képest módosuló Izrael-politikájáról és az iráni háború csapdájáról, a fenti videóban tekinthetik meg.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:   

00:00 Intro, beköszönés.
02:30 Kormány- vagy rendszerváltás?
03:55 Magyar Péter Lengyelországban. Szimbólumok sora.  
08:58 De miért fontos a V4?
12:02 Szakad az EU? Feszültségek a V4-ben. Csehország, Szlovákia.  
18:24 Mit lép a Tisza-kormány Ukrajna ügyében?      
24:10 Kell-e félnünk Oroszországtól? Az elrettentés ereje. A NATO tesztelése.
31:30 Tűzszünet jön Ukrajnában? Befagyasztott frontok, biztonsági garanciák.  
36:15 Uniós pénzek. Mit kér Brüsszel? Politikai feltételek.
47:09 Az orbáni vétópolitika. Fog-e vétózni a Tisza-kormány?    
53:56 Mit lép a kormány Izrael ügyében? A Netanjahu-kérdés.  
58:12 Trump és az iráni háború mocsara.
01:03:44 Elköszönés.

Az összes Klasszis Podcastot itt, ezen belül a Geopol beszélgetéseket itt érheti el.  

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG