4p

Az első próbaútján borult fel Észak-Korea új, 5000 tonnás hadihajója Kim Dzsongun szeme láttára, alig három héttel a namphói vízrebocsátás után. A diktátor „bűncselekménynek” nevezte az esetet, és nyilvánosan ostorozta a felelősöket. Miközben a sérült rombolót javítják, a rezsim már a következő egység indítására készül – ezúttal szokatlan módszerrel, oldalirányból.

Kínos baleset árnyékolta be Észak-Korea állítólagos haditengerészeti modernizációját: a rezsim legújabb, 5000 tonnás rombolója, amelyet április végén bocsátottak vízre a namphói hajógyárban, első próbaútján felborult a csongdzsini kikötőben. A KCNA állami hírügynökség szerint a hajó oldalára dőlt, a törzse megsérült – Kim Dzsongun jelenlétében.

A diktátor a történteket nem próbálta eltitkolni, sőt, maga rendelte el a nyilvánosság tájékoztatását, hogy megelőzze a pletykákat és kézben tartsa a felelősség megállapításának kérdését. A KCNA szerint Kim személyesen nézte végig, ahogy a hajó a vízre bocsátás során megbillen, miután az orrszerkezet meghibásodott. A hibát a személyzet tapasztalatlanságának és „tudománytalan módszereknek” tulajdonították.

Kim Dzsongun egyszerűen „bűncselekménynek” nevezte a történteket, és kemény következményeket ígért a felelősökkel szemben, az intézményeket sem kímélve. „Államunk méltósága és önbecsülése összeomlott” – idézte őt a KCNA.

Miközben sürgős javításokat rendeltek el, hogy a hajót a júniusi pártrendezvényre helyreállítsák, Észak-Korea már a következő egység vízre bocsátására készül. Műholdfelvételek tanúsága szerint május 14-én a csongdzsini hajógyárban egy újabb, valószínűleg szintén Csö Hjon-osztályú rombolót mozgattak a szárazdokkból vízrebocsátási pozícióba. Másnap már indításra kész állapotban parkolt a rakpart mellett.

Az észak-koreai katonai fejlesztéseket elemző, amerikai székhelyű N38 – amely rendszeresen műholdképelemzéseket készít az ország hadipari tevékenységéről – arról írt, hogy a hajóról május közepére lekerült az álcaháló, amely addig megnehezítette a részletes elemzést. Szerintük a legfrissebb képeken jól látható, hogy az orrfegyver még nincs felszerelve, a rakétasilók fedetlenek – ez feltehetően szándékos, hogy a hajó súlypontja alacsony maradjon az indítás során.

A vízrebocsátás módja is szokatlan lesz: a hajót oldalirányban bocsáthatják vízre a rakpart mellől – ilyen eljárást Észak-Koreában eddig még nem figyeltek meg hadihajók esetében. A csongdzsini kikötő nem rendelkezik a hagyományos, lejtős indítóállással, ezért nem alkalmazható a megszokott, gravitációs módszer. A biztonságos művelethez két uszály és kísérőhajók állnak készenlétben, hogy megakadályozzák a hajó visszacsapódását.

A tengeren erősítenének

A Csö Hjon-osztály a legnagyobb ismert észak-koreai hadihajótípus: a romboló mintegy 145 méter hosszú, és hagyományos fegyverei mellett feltehetően ballisztikus rakéták , sőt akár nukleáris robbanófejjel ellátott rakéták indítására is képes lehet. Stratégiai jelentősége abban rejlik, hogy Észak-Korea ezzel szeretne regionális tengeri hatalommá válni.

Bár a haditengerészet létszámban már most is az egyik legnagyobb a világon – mintegy 60 ezer tengerésszel, 800 hajóval és 60–80 tengeralattjáróval –, ezek többsége elavult és kis méretű, erről a Neue Zürcher Zeitung írt. A modernizációs törekvések célja a minőség javítása, a Csö Hjon-osztály ebben mérföldkő lehet.

Kim Dzsongun 2024 végén jelentette be, hogy Észak-Korea új tengeralattjárókat és hadihajókat állít rendszerbe. A namphói vízrebocsátás ennek első kézzelfogható jele volt, a csongdzsini baleset azonban komoly csapást mért a programra. A második romboló közelgő vízrebocsátása azt mutatja, hogy a rezsim új módszereket is hajlandó kipróbálni.

A nemzetközi elemzők ugyanakkor szkeptikusak: sokan kétségbe vonják, hogy az elszigetelt, gazdaságilag gyenge Észak-Korea képes lehet nagyszabású haditengerészeti fejlesztésekre. Felmerült az is, hogy a fejlesztésekben Oroszország nyújthatott technikai segítséget – cserébe az Ukrajnában nyújtott észak-koreai katonai támogatásért.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG