2p

Új együttműködést hoznak tető alá.

Franciaország és Lengyelország május 9-én aláírja új, átfogó védelmi és gazdasági együttműködési szerződését – írja a Financial Times. A megállapodást Emmanuel Macron francia elnök és Donald Tusk lengyel miniszterelnök írja majd alá a franciaországi Nancy városában. A szerződés előkészítése már évek óta tart, de az orosz agresszió és az amerikai biztonsági garanciákkal kapcsolatos bizonytalanság új jelentőséget adott neki.

A megállapodás célja a védelmi kapcsolatok elmélyítése, közös fenyegetésértékelés, stratégiai kérdések – köztük a nukleáris elrettentés – átbeszélése, valamint a gazdasági együttműködés erősítése. Tusk szerint a szerződés „nagyon komoly felgyorsulást” hozhat Európa gazdasági és katonai biztonságában.

Francia tisztviselők szerint a paktum hasonló mélységű lehet, mint Párizs meglévő kétoldalú szerződései Németországgal, Olaszországgal vagy Spanyolországgal.

„Ez egyértelmű jelzés Washington felé is, hogy Lengyelország nem csak az Egyesült Államokra támaszkodik, hanem más erős, nukleáris hatalmakhoz is közeledik” – mondta Aleksander Olech, a Defence24 lengyel elemzője. Tusk korábban felvetette a francia nukleáris védőernyőhöz való csatlakozást, sőt, saját atomfegyver fejlesztését sem zárta ki.

A francia nukleáris stratégia nem változik, de a párizsi vezetés nyitott arra, hogy a meglévő doktrína keretei között reagáljon olyan uniós szövetségesek igényeire, mint Lengyelország. Bár a „létfontosságú érdekek” fogalmát Franciaország sosem határozta meg pontosan, már korábban is hivatkozott annak európai dimenziójára.

A szerződés gazdasági elemei között szerepel az együttműködés Lengyelország energiatranzíciójában is, noha Varsó nemrég megerősítette: első atomerőművét az amerikai Westinghouse építi. „Őszintén szólva Franciaország eddig nem igazán tekintett Lengyelországra jó partnerként, de most, hogy az Egyesült Államok politikája változik, Párizs is lehetőséget lát a jelenlétének erősítésére” – mondta Olech.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG