Az idei zord év volt eddig az újságírás számára a tengerentúlon: elbocsátások voltak a Los Angeles Timesnál, a Time magazinnál, az NBC News-nál, a Forbes-nál, a National Geographic-nál, a Business Insider-nél és a Sports Illustrated-nél is. Sőt, újabb megszorítások fenyegetik a hírszolgálatokat szerte az Egyesült Államokban. Mindeközben egyre több az olyan riporter és szerkesztő, aki belefáradt abba, hogy nagy sztorit találjon. Inkább otthagyják a szakmát, kiégésre hivatkozva. Hozzátesszük: a helyzet máshol is hasonló, Európában legalábbis ugyanilyen negatív trend figyelhető meg.
Az újságírás szakértői régóta figyelik az egyre zsugorodó sajtó hatásait, amelyek egyértelműen nagy károkat okoznak a civil társadalomnak. Az Egyesült Államokban egyre több államot fenyegeti az a veszély, hogy „hírsivataggá” válik, és az ottlakók korlátozottan tudnak csak hozzáférni a megbízható helyi újságírás cikkeihez.
Emiatt egyre nehezebben tudnak megalapozott döntéseket hozni az emberek, ami még a politikai hovatartozásukat vagy elkötelezettségüket is befolyásolja. Sőt, a fogyatkozó számú riporter és újságíró még kevesebb szűrőt jelent a politikai és gazdasági hatalmat gyakorlók felett. (A cikk végén a magyar helyzetről is szót ejtünk).
Fotó: Facebook
„Ezek is jogos aggodalmak, de van még valami, ami jóval túlmutat a híriparon. Egyre kevesebben tekintenek ugyanis úgy a hírekre, mint a karrier útjára. Ez egy tágabb problémát tükröz, azt, hogy a könyörtelen gazdasági nyomás milyen módon taszítja el az embereket a társadalmilag fontos hivatásoktól” – írja Matthew Powers, a Washingtoni Egyetem kommunikációs docense, „Az újságíró kínja” című könyv társszerzője.
Akik nem csak a pénzért csinálják
Az újságírás, mint foglalkozás, sok ember számára vonzó, mert érdekes és egy társadalmilag hasznos munkáért fizetnek neki.
Ebben a tekintetben hasonló az olyan, egyébként tőle nagyon eltérő hivatásokhoz, mint az ápoló, a tanár, a szociális munkás vagy a gondozói munkakörök, ahogy azt egykor Max Weber szociológus több mint egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazta.
Ezek az erős, személyes elkötelezettségen alapuló hivatások elismerést és megfelelő önértékelést biztosítanak olyan célokért, mint az emberek gyógyítása, az igazságtalanság elleni küzdelem, a tudás átadása vagy a demokrácia ügyének szolgálata.
„Bár ezek a munkák soha nem fizettek különösen jól, az emberek mégis elboldogulnak, és még a családjukat is el tudják tartani. Ám ez egyre kevésbé van így. Az összes ilyen szakmában annyira gyakorivá vált a szakemberhiány, hogy nem túlzás kijelenteni, az újságírás is válságba került” – hívja fel a figyelmet a kommunikációs szakértő.
Amikor az álmok ütköznek a valósággal
Az újságírás sok szempontból hátrányba került más szakmákkal szemben. Egyrészt az iparág fizetése stagnál – érdekes módon nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is.
A 2023-as 57 511 amerikai dolláros (mintegy 20 millió forintos) mediánbérrel az újságírók fizetése nem tartott lépést sem az inflációval, sem a pr- és a vállalati kommunikációs állásokkal. (Magyarországon a nettó 417 ezer forintos átlagbérhez képest az újságírók átlagosan 438 ezer forintot keresnek, ami szintén nem nevezhető inflációkövetőnek).
A cikk szerzője szerint az újságírói munkahelyek biztonsága - ahogy a folyamatos elbocsátások is mutatják - szinte nem létezik. Pár éve az amerikai hírszolgálatok próbáltak szakszervezetbe tömörülni, de ezek a törekvések alig tudták megfékezni a veszteségeket, és semmit sem tudnak tenni a szabadúszókért, akik az újságírók egyre nagyobb részét alkotják, és többnyire nem is tartoznak oda. Az is tény, hogy a szerkesztőségben vagy azon kívül a munka jellemzően hosszabb munkaidővel jár. Sok esetben olyan feladatokat is el kell végezni, amelyek kevésbé érdekesek vagy értékesek társadalmilag, ezek mibenlétét nem fejtette ki.
Azok az újságírók, akikkel a szerző beszélgetett, nehezményezték a könyörtelen kihívásokat is, hogy folyamatosan új tartalmakat bocsássanak ki a webhelyekre és a közösségi média hírfolyamaira, kattintásokra vadászva. Arról számoltak be, hogy multimédiát használnak a szórakoztató célú tartalmakra, amelyek sajnos nem a valódi tájékoztatást vagy gondolatébresztést szolgálják.
Dühösek, mert több időt töltenek az íróasztaluknál ülve, sajtóközleményeket rostálva ahelyett, hogy eredeti információkat gyűjtenének a helyszínről. És egyre kevesebb lehetőségük van személyesen érdekes és társadalmilag értékes történetek felkutatására és megírására, mivel jelentős a nyomás rajtuk, hogy inkább egy jó címmel szerezzenek minél több kattintást.
Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy sokan úgy döntenek, bele sem vágnak, vagy otthagyják az újságírást és kommunikációs állásokat vállalnak, melyek lényegesen többet fizetnek, fix a munkaidő és nagyobb a stabilitás. De az biztos, hogy ezek az alternatív karrierek nem kecsegtetnek olyan kalandokkal és izgalmakkal, mint az újságírás. Mégis, itt kevésbé érzik magukat frusztráltnak a kielégítetlen elvárások miatt.
Fotó: Facebook
Épp ezért meglepő, hogy még ilyen körülmények ellenére is sok ember számára vonzó az újságírói munka. A felmérések azt mutatják, hogy a feltörekvő újságírók jól ismerik az előttük álló gondokat. Ennek ellenére továbbra is hajlandók feláldozni a jobb fizetést és a munkahely biztonságát az önkifejezést biztosító, szélesebb értékeket képviselő munkáért.
Kitartásuk rávilágít valami igen fontos dologra az ilyen elkötelezett hivatásokról: ezek olyan pályák, amelyek pénzre nem váltható pozitívumokat biztosítanak.
Egyre növekvő kiábrándultság
Épp ezért, sokan még mindig arról álmodoznak, hogy újságírók, ápolónők és tanárok legyenek. Ám akik manapság ezeket a hivatásokat felvállalják, rendszeresen kimerültnek és demoralizáltnak érzik magukat. Az ápolókat és gondozókat arra ösztönzik, hogy elhivatottságból kevesebb pénzért is végezzék a munkájukat. A tanárokat arra, hogy gyakorlati készségeket adjanak át a diákoknak, miközben nekik is „vállalkozóbbá” kell válniuk a csökkenő bevételeik mellett. Az újságírókat pedig arra használják, hogy olyan híreket készítsenek, amelyek a közönség vagy a hirdető cégek elvárásainak felelnek meg, nem pedig az élet kihívásainak.
„Sok újságíró, akivel a könyvírás kapcsán beszélgettünk, megtalálja a módját, hogyan kezelje azokat a csalódásokat, hogy olyan munkát végez, amely ellentétben áll azzal, ami kezdetben vonzotta őt. Vagy átformálják a munkájukat, vagy jobban alkalmazkodnak a kereskedelmi igényekhez” – írja Matthew Powers.
Azonban az a tény, hogy ennyien kitartanak a szakmában – legalábbis egy ideig – nem szabad, hogy elvonja a figyelmet az ebből fakadó frusztrációról és elégedetlenségről. Ugyanis létezik egy pont, amikor a piaci erők szorítása olyan mértékben erodálhatja a szakma iránti érdeklődést és elhivatottságot, hogy azok teljesen eltűnhetnek. Valójában ezekért a hivatásokért való rajongások sokszor olyan filmeknek köszönhetőek, mint a Pelikán ügyirat, a Zodiákus, a Holt költők társasága, vagy éppenséggel az Életrevalók, vagy legutóbb a Good Morning Show sorozata az Apple TV-n.
A kommunikációs szakértő szerint jelenleg - és a belátható jövőben - nem is az érdektelenség a legnagyobb kihívás ezeken a területeken, hanem a karrierért való küzdelem. Úgy véli, hogy az újságírás nemcsak egy olyan szakma kudarca, amelyet a kereskedelmi célok felülírtak, hanem egy olyan társadalom tükre, amely képtelen kielégíteni az emberek vágyát, hogy az általuk végzett munkán keresztül értelmet találjanak az életüknek.
Magyarországon is folyamatos kihívások érik az újságírást. De itt az egyre fogyatkozó újságírók száma a sajtószabadság korlátaival is összefügg. A kormányérdekeltségű megyei lapokból és a köztévéből az olvasók és nézők nem jutnak teljes körű információkhoz. Az egyéb kormánypárti média mellett léteznek még a látensen kormánypárti portálok, amelyek pedig középutasok, vagy liberális irányt képviselnek, azokat nem egyszer sajtóperekkel próbálják megsarcolni, vagy hekkertámadásoknak teszik ki. A napokban például az Átlátszó ellen indított vizsgálatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal és próbál fogást találni a portálon, ami miatt a Magyar Újságírók Szövetsége a tiltakozását fejezte ki.
