4p

Az elmúlt fél évben a jegybanki kamatemelések jelentősen feltornázták a lakáshitelek árát: az új kölcsönöknél 30 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek. A Bank360.hu kalkulációi alapján egy 20 millió forintos lakáshitel csaknem 10 millió forinttal többe kerül most, mint februárban.

2022. január vége óta közel 8 százalékponttal emelkedett a jegybanki alapkamat, 2,90 százalékról 10,75 százalékra. Ez lecsapódott a banki hitelek ügyleti kamatait közvetlenül befolyásoló referenciakamatokon is.

A BUBOR által befolyásolt rövidebb, legfeljebb egy éves kamatperiódussal felvehető lakáskölcsönöket már egyre kevésbé voltak népszerűek az elmúlt években, különösen a fogyasztóbarát hitelek megjelenése után szorultak vissza, a kamatok emelkedésével pedig gyakorlatilag el is tűntek a piacról. A hosszabb vagy akár a teljes futamidőre fixált kamattal igényelhető lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok is elszálltak azonban, az ötéves BIRS is 10 százalék fölött van már.

A meglévő, régebben felvett lakáshitelek jelentős része még mindig éven belüli kamatperiódusú, ezeknél nagyon durván megemelkedtek volna törlesztőrészletek, ha ennek egyelőre az év végéig nem szabna gátat a kamatstop.

Egyre drágább a kölcsön. Fotó: Pixabay
Egyre drágább a kölcsön. Fotó: Pixabay

Mennyit számít a kamatemelés az új hiteleknél?

Az újonnan nyújtott lakáshiteleknél azonban érvényesül a meredek kamatemelkedés. Február elején egy 20 évre felvett, 20 millió forintos lakáskölcsönt még 4,78 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (thm) is fel lehetett venni, így a havi törlesztőrészlet 128 306 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 30 812 290 forint volt.

Ehhez képest bő fél évvel később, augusztus végén 8 százalék alatti thm-mel nem lehet lakáshitelt kapni a Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint. 20 millió forint lakáscélú jelzáloghitelt 20 éves futamidővel és legalább 10 éves kamatperiódussal számolva jelenleg 8,15 százalékos thm-mel lehet felvenni. Így a havi törlesztőrészlet 165 395 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 39 713 650 forint. Ez alapján közel hét hónap alatt egy 20 millió forintos lakáshitel összköltsége majdnem a duplájára emelkedett, a teljes visszafizetendő összeg pedig 30,8 millió forintról 39,7 millió forintra.

Az átlagos hiteldíjmutató is beszédes

Az átlagos hiteldíjmutató februárban még 5,05 százalék volt, júniusban viszont már 6,93 százalék. A februári átlagos hitelköltség mutatóval számolva egy 20 évre felvett 20 millió forintos lakáshitel törlesztőrészlete 132 500 forint körül alakult, 6,93 százalékkal számolva viszont ugyanez az összeg már 154 ezer forint. Mostanra pedig már nyolcassal kezdődnek a thm-ek ilyen hitelre.

Az augusztusra 165 ezer forintra hízó törlesztőrészlet 30 százalékos emelkedést jelent a februári 128 ezerhez képest. Ezt a hitelfelvevők nyilván nehezebben tudják vállalni, még akkor is, ha azon szerencsések közé tartoznak, akik már évközi fizetésemelést is kaptak. Ráadásul a bankok kezét megkötő jövedelemarányos törlesztési mutatóra (jtm) vonatkozó szabály miatt az is könnyen előfordulhat, hogy csak kisebb összegű hitelt tud felvenni az igénylő. A jóval magasabb törlesztőrészlet ugyanis már meghaladhatja azt az összeget, amit a havi nettó jövedelme alapján maximum megengedhet neki a pénzintézet - figyelmeztet a Bank360.hu.

Vagyis ugyanolyan ingatlanárak mellett több önerőt kell felmutatni a vásárláshoz, vagy alacsonyabb árkategóriájú ingatlant kell választani. A 132 ezer forintos törlesztőrészlethez ugyanis a törvény szerint elég 264 ezer forint nettó bér, a magasabb törlesztőhöz viszont már közel 310 ezer forint jövedelmet kell igazolni, ami 17 százalékkal magasabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG