1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A pénzügyi jogok biztosa szerint alternatív bankrendszer nélkül nem lehet megoldani a devizahitelek problémáját.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Doubravszky György hazai kis- és közepes vállalkozások vezetőivel egyeztetett arról, hogy a hazai cégek hogyan képzelik el a vállalkozásbarát üzleti környezetet.

A pénzügyi jogok biztosa a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrég bejelentett növekedési hitelprogramja kapcsán elmondta: a jegybank és a bankok tárgyalásain még sok vita lehet az alacsony kamatmarzs miatt. Emiatt - Orbán Viktor miniszterelnök korábbi nyilatkozataival összhangban - ismét felmerül az, hogy középtávon meg kell célozni az 50 százalékos magyar tulajdont a bankrendszerben, mert az biztos, hogy a magyar érdekek mentén működik.

Azt, hogy az MNB programjának köszönhetően kétszázalékos kamattal kaphatnak forinthitelt a kkv-k, Doubravszky György jó lehetőségnek nevezte, mert - mint mondta - az egyik probléma a vállalkozói szektorban a forráshiány, és így a körbetartozás.

A pénzügyi jogok biztosa kifejtette: az MNB maximum 2 százalékos kamatmarzsot fogad el, ami azért kihívás a kereskedelmi bankoknak, mert eddig körülbelül 5 százalékos marzzsal dolgoztak, így itt lehet feszültség a tárgyaló felek között. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy mivel minden bank beleesett a devizahitelek "csapdájába", ezért szövetségben tárgyalnak és együtt mozdulnak.

Nincs igazi verseny

Doubravszky György szerint a magyar bankrendszerben a verseny jelenleg csak látszólagos, így amíg nincs valódi választási alternatíva, addig a kormánynak sincs tárgyalási ereje ebben a kérdésben. Kifejtette: hatalmas a különbség a külföldi anyabankok és magyar leánybankjaik között a számlavezetési és hitelkondíciókat tekintve, ezeket a különbségeket pedig meg kellene szüntetni.

A forinthiteleket is vizsgálná

A biztos megismételte, hogy fogyasztóvédelmi szempontból a devizában nyilvántartott forinthitelek problematikusak lehetnek. Amennyiben ezek hibás termékek, úgy lehetne korrigálni őket, hogy a folyósítás napjával forinthitelre cserélik, és ennek alapján újraszámolják a tőketartozást - mondta Doubravszky György.

Hozzáfűzte azonban, hogy a forinthiteleket is meg kell vizsgálni, mert a devizahitelek elterjedésekor azok vélhetően túlárazottak voltak. A biztos szerint 2010-ig nem volt érdemi pénzügyi fogyasztóvédelem, vagyis amikor ezeket a hiteleket folyósították, akkor nem vizsgálták a konstrukciók fogyasztókra gyakorolt hatását.

Folytatják a tárgyalásokat

A Magyar Bankszövetség, a kormány és saját hivatalának tárgyalásairól a biztos elmondta, hogy ezek a miniszterváltás előtt elkezdődtek, és akkor folytatódnak, miután az Nemzetgazdasági Minisztérium  kinevezte a tárgyalásokért felelős helyettes államtitkárt.

Doubravszky György a vállalkozások problémái kapcsán jelezte: Magyarországon az nehezíti meg a vállalkozások helyzetét, hogy sokszor a "józan ésszel nehezen érthető szabályozói környezet van", amely kiszámíthatatlan és túlzottan bürokratikus. Hozzátette: a vállalkozások konkrét javaslatait összegyűjti, és továbbítja a döntéshozóknak, így például Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG