2p
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia.

A kisbefektetők elmondása szerint a befektetésre szánt összeget legtöbb esetben nem készpénzben adták, hanem bankszámláról utalták át a pénzt a Kun-Mediátornak  - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd az M1 aktuális csatornának.

Helyiek szerint egyes vállalkozók több százmillió forintot is tartottak a cégnél, de háttérben maradnak, mert nem tudják igazolni a vagyon eredetét.

Hibázhatott egy bank is

Dobrossy István szerint felmerülhet, hogy a cégnek jóval nagyobb bankszámla-forgalma volt a valós pénzügyi forgalmánál, ennek pedig fel kellett volna tűnnie a számlavezető banknál.

A legközelebbi feljelentésünkben javasolni fogjuk a rendőrségnek, hogy keressék meg ezeket a pénzintézeteket, és kutassák ki, hogy a cégnek milyen mértékű bankszámla-forgalma volt - mondta az ügyvéd. Hozzátette, ha ez a forgalom a lakossági elképzelésekkel egyezően lényegesen több, mint amit az utazási irodai tevékenység indukál, meg kellene vizsgálnia a hatóságnak azok felelősségét, akik ezt tudták.

Mi történt?

A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt az MNB-től.

Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség. A kár pontos összegét egyelőre nem tudni, de több milliárd forint lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG