A törvény értelmében február elsejével forintosították a bankok a deviza(alapú) jelzálog-szerződéseket, s ekkor meghatározásra került a hitelek új, forintkamata is. Az ügyfelek az új kamatról és az annak alapján számított törlesztőrészletről alapesetben március 1. és április 30. között kapnak tájékoztatást. Ugyanakkor nem érdektelen utánajárni, hogy hogyan is nézhet majd ki az új forintkamat.
A törvény értelmében a forintra váltott hitelek esetében az átváltáskor a korábbi, devizahitelt úgy kell kezelni, mintha az eredetileg referenciakamathoz kötött hitel lett volna. Svájci frank esetében ez azt jelenti, hogy a CHF Libor értékét kell figyelembevenni. A törvény szerint a forintosítás után a CHF Libor értékét a 3 hónapos Bubor szintje váltja mint referenciakamat, a korábban a referenciakamat feletti részt pedig kamatfelárként kell figyelembevenni. Vagyis egy 1,5 százalékos CHF Libor mellett nyújtott 3,5 százalékos kamatozású hitel esetén a kamatfelár 2 százalék lenne.
A törvény szerint ez a kamatfelár nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú hitelek esetén a 4,5, szabadfelhasználású jelzálog-hiteleknél pedig a 6,5 százalékot. (Példánkban a lakáshitel-kamattal számolunk.)
A bankok ugyanakkor a fenti kamatmérték mellé szinte minden esetben kezelési költséget is csatoltak, amelynek mértéke átlagosan 2 százalék körül volt.
A törvény ezzel kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy ha a korábbi szerződés százalékban meghatározott eredeti induló kezelési költséget is tartalmazott, akkor a kamatfelár maximális mértékét az eredeti induló kezelési költség százalékpontjával csökkentett mértékben kell figyelembe venni.
Na ez az a pont, ahol az egyszerű ember megáll és nem érti. Mi több, a pénzintézetek számára sem volt egyértelmű, hogy itt mire is gondol a jogszabály-alkotó. A Privátbankár.hu is a Magyar Nemzeti Bankhoz fordult a fenti pont értelmezéséért.
A jegybank válaszából kiderült, hogy esetünkben a következőképp kell számolni a forintosítás utáni kamatfelárat. A törvény szerinti maximális kamatfelárból – ez 4,5 százalék – le kell számolni a kezelési költséget. Esetünkben 4,5-2=2,5 százalék. A jogszabály értelmében az eredetileg „felszámított” kamatfelárnak ezt az összeget nem szabad meghaladnia. Példánkban az eredeti kamatfelár 2 százalék volt, azaz ennek a feltételnek megfelel a forintosítás utáni kamatfelár.
A fentiek után nézzük meg, hogyan is nézne ki a korábbi és az új kamat.
Frankhitel
Referenciakamat: 1,5 (CHF Libor)
Kamatfelár 2,0
Kezelési költség 2,0 (eredeti)
Ügyleti kamat 5,5%
Forinthitel
Referenciakamat 2,1 (3 hónapos BUBOR)
Kamatfelár 2,0 (max 4,5-kezelési költség)
Kezelési költség 2,0 (eredeti)
Ügyleti kamat 6,1%
De még nincs vége a csavaroknak. A jogszabály ugyanis azt is kimondja, hogy e törvény szerinti szerződésmódosulással megállapított induló kamat nem haladhatja meg az eredetileg számítható kamatot, kivéve, ha ez a kamat alacsonyabb, mint a törvény alapján meghatározható legkisebb induló kamat. A törvény által meghatározható minimum azzal a kitétellel számolható, hogy a jogalkotó minimum 1 százalékos kamatfelár felszámítását mindenképp előírta.
Így azt kell megvizsgálni, hogy az 5,5 százalékos eredeti kamat esetében teljesül-e ez a minimum
Eredeti kamat: 5,5
Referanciakamat -2,1
Kezelési költség -2,0
Kamatfelár 1,4%
A kamatfelár eszerint nagyobb, mit 1 százalék, tehát az új forinthitel kamata is 5,5 százalék lesz a banki vélekedések szerint.
Ne feledkezzünk el arról, hogy voltak olyan hitelintézetek, ahol nem százalékos mértékben, hanem fix összegben kerültek meghatározásra a kezelési költségek - például évi fix 50 ezer forintos költséget számoltak a hitelre. Ezen bankok esetében most elvben nincs korlátozó tényező a kamatfelár-felszámításban és a forintban meghatározott kezelési költséget továbbra is felszámíthatják. A jegybankban ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy ritka az ilyen példa, ráadásul ezek a hitelintézetek jellemzően rosszabbul jártak a forintosításig ezzel a megoldással, mint azok a hitelnyújtók, akik 1-2 százalékos kezelési költséggel számoltak.
A hitelek harmadik fajtáját jelentette az, ahol a bank kombi-megoldást alkalamzott, vagyis a százalékos kezelési költséget forintban fixált felső értékhez kötötte. Az MNB válasza szerint ilyen esetben a százalékos kezelési költségre vonatkozó kitétel érvényes a konstrukciókra. Itt a bankoknak a felszámított kezelési költség összegét kell átszámítaniuk százalékos alapra (ami arányosan csökken, ahogy a nominális korlát csökkenti a relatív összeget.)
Az „önmegsemmisítő kártya” segíthet: még ha ki is szivárog az adat, nem lesz jó semmire. 
