3p
Maximum 75 éves korukig lehetne tolni a forintosítás után is árfolyamgátban maradók törlesztését, de ennek az a feltétele, hogy a hitelnyújtó fixálja a gyűjtőszámla hitel kamatát.

Pontosító rendeletben szabályozná a nemzetgazdasági miniszter az árfolyamgátba belépett és a forintosítás után is abban maradó ügyfelek esetében alkalmazandó eljárásokat.

A hitelintézetek 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma októberben 172 875 volt, arányuk a lakossági deviza jelzáloghitelek számához viszonyítva 36,4 százalékra nőtt.

A már rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 2014. október végén 1476,62 milliárd forint volt. A gyűjtőszámlahitel állomány októberben 1,227 milliárd forinttal nőtt, így október végére elérte a 27,978 milliárd forintot.

Az árfolyamgátasok októberben 2,404, eddig összesen 49,758 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

A forintosítási törvény esetében az árfolyamgáttal és a forintosításban egyaránt érintett fogyasztói kölcsönszerződés esetében a 2015. február hónapban esedékes törlesztőrészlettől kezdve a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának végéig az ügyfelek törlesztőrészlete csak abban az esetben emelkedhet meg, ha arra a forintosítási törvény önmagában is lehetőséget ad. Vagyis az árfolyamgáttal érintett időszak alatt csak akkor lehet magasabb a törlesztőrészlet a 2015. januárinál, ha a kamatperiódus lejár (ez a hitel hátralévő futamidejétől számítva 3-5 év múlva következhet be, vagyis az árfolyamgát időszakára maximum 1 ilyen változás juthat), illetve - a referenciakamathoz kötött hitelek esetén - a referenciakamat változása lehet még ugyanilyen, kamatemelésre lehetőséget adó megoldás.

A rendelettervezet azzal is foglalkozik, hogy mi történik azokkal akiknek gyűjtőszámlán külön gyűlő, a 180 forintos átváltási árfolyam feletti tőketartozása nem tűnik el teljesen az elszámolási törvény kapcsán. Esetükben az árfolyamgát lejárta után a gyűjtőszámlahitel összege megnöveli a tőketartozást. Ugyanakkor az is szabály, hogy a gyűjtőszámlán gyűlő pénzek visszakerülése után sem növekedhet a törlesztőrészlet az árfolyamgát utáni mérték 115 százalékánál magasabb értékre. Ha ez mégis előfordulna, a hátralévő futamidőt kell kitolni. A mostani rendelet tervezet szerint a futamidő egy adós esetén maximum annak 75 éves koráig tolható ki a törlesztés. Ugyanakkor a minisztérium erre csak akkor jogosítja fel a forintosított árfolyamgát esetében a bankot, ha az a gyűjtőszámlán elhelyezett hitelére felszámított három hónapos BUBOR-hoz kötött kamata megegyezik a forintra átváltás fordulónapján alkalmazott három hónapos BUBOR-ral – azaz akkor, ha a bank befagyasztja a gyűjtőszámla kamatát 2,1 százalékon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
Pénzügyi szektor Meghosszabbították a kamatstopot, de szükség van rá?
Herman Bernadett | 2025. június 30. 20:14
Marad az év végéig a kamatstop. A kormány 300 ezer megmenekített családról beszél, a valóságban ennek a tizede sem szorul rá az intézkedésre. Az immár több száz milliárd forintos, nagyrészt fölösleges adósmentés összegét hasznosabban is el lehetne költeni – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM héfői adásában. 
Pénzügyi szektor Az amerikai GDP a vártnál is jobban csökkent az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 16:21
Az idei első negyedévben az eddig becsültnél jelentősebben, 0,5 százalékkal csökkent évesítve az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis csütörtökön ismertetett végleges adata szerint.
Pénzügyi szektor Új adószabályok jönnek – ezeket érdemes tudni
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 14:21
A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett új adócsomag. A jogszabály számos, eddig veszélyhelyzeti rendeletben szabályozott előírást emelt törvényi szintre, és több ponton is módosította a már érvényben lévő adózási és számviteli szabályokat. Szakértő foglalja össze a legfontosabb változásokat.
Pénzügyi szektor Különleges engedélyt adtak a világ legrégebbi bankjának
Privátbankár.hu | 2025. június 25. 16:04
Az Európai Központi Bank (EKB) feltételekkel ugyan, de engedélyezte az olasz Monte dei Paschi di Siena (MPS), a világ legrégebbi, ma is működő, 1472-ben alapított bankjának azt a tervét, hogy fölvásárolja nagyobbik versenytársát, az 1946-ban alapított Mediobanca Banca di Credito Finanziario pénzintézetet.
Pénzügyi szektor Nagy bejelentésekre készül a Hungarikum Alkusz
Herman Bernadett | 2025. június 25. 15:02
Felvásárlások, tőzsdére lépés, a közvetítői szakma presztízsének javítása, szabályozókkal való együttműködés az extraprofitadó jövőbeli helyzetéről – Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója komoly célokat tűzött ki maga elé. Az extraprofitadót kivezetné 2027-től, mert a szektorban és a biztosítókban bizonytalanság van, ami visszaveti az iparágban a fejlesztéseket. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödik a rendkívüli összefogás: az Allianz Hungária is csatlakozott
Natív tartalom | 2025. június 24. 16:40
Egyre több hazai biztosító ismeri fel azt, hogy a jövő biztosítási szakembereinek képzése nemcsak egy vállalat belső érdeke, hanem az egész szektor versenyképességének záloga és közös felelőssége. Az Allianz Hungária csatlakozásával már öt meghatározó piaci szereplő sorakozott fel a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) átfogó, felsőfokú képzési programja mellé. A kezdeményezés célja nem kevesebb, mint a magyar biztosítási kultúra színvonalának érdemi emelése, a szakma presztízsének visszaépítése, és egy olyan tanácsadói utánpótlás biztosítása, amely képes érdemben válaszolni a jövő ügyféligényeire.
Pénzügyi szektor Global Capital: ismét Magyarország a régió legjobb kötvénykibocsátója
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 16:07
A januári 2,5 milliárd eurós kötvénykibocsátással összefüggésben az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) munkáját két szakmai díjjal ismerte el a Global Capital nemzetközi pénzügyi szaklap – tájékoztatta az MTI-t az ÁKK csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG