Ez a cikk a Piac&Profit magazin nyomtatott kiadásában jelent meg.
A cikk csak a Klub csomag előfizetői számára olvasható.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

2020 tavasza nagy összeomlást hozott a járműiparban, de az év végén már egyértelműek voltak a fellendülés jelei. Az új év azonban ismét kihívások elé állítja a szektor szereplőit.

Az európai autópiac alaposan megszenvedte a koronavírus-járványt, az értékesítési számok komoly visszaesést mutattak, éves összehasonlításban 25 százalékos volt a zuhanás. Nem meglepő módon mindez a gyártási oldalon is visszaesést eredményezett. Noha az európai eladási adatokhoz képest a magyar némileg kedvezőbb lett, összességében a hazai értékesítés is igen gyengére sikeredett, hiszen 2019-hez képest 20 százalékkal zuhant a forgalomba helyezett új járművek száma. Míg a konjunktúra csúcsát jelentő 2019-es évben 157 906 ezer új autó talált gazdára, addig tavaly 128 031 nulla kilométeres személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon.

A kereskedők várakozásai számos éles fordulatot vettek év közben, és a nehézségek ellenére keserédes évet zárhattak. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az év elején még 155 ezer új gépkocsi forgalomba helyezését valószínűsítette 2020-ra vonatkozóan. A koronavírus-járvány kirobbanását követően áprilisban módosították az előrejelzésüket, és már csak 118 ezer új autó értékesítését prognosztizálták az évben. Ezt az előrejelzést mintegy 10 ezer darabbal sikerült túlszárnyalnia a magyar piacnak, ám összességében még így is többéves negatív rekordot döntöttek az eladások.

Elakadó termelés, eltűnő vevők

A probléma az, hogy a magyarnál sokkal nagyobb európai piacokon is legalább ilyen vagy nagyobb mértékű volt a visszaesés. Hiszen Németországban éves bázison a november végi adatok 21 százalékos gyengülésről szóltak, Franciaországban 26,9 százalékkal, az Egyesült Királyságban 31 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbiakhoz képest az új autók forgalma, ráadásul Olaszországban és Spanyolországban még ennél is gyengébben alakult az értékesítés.

A járműipar keresleti oldalán mért sok millió darabos kiesés a gyártásra is visszahatott. A tavasz folyamán az egész szektor többhetes Csipkerózsika-álomba merült, miután előbb a Kínában, majd később világszerte elrendelt korlátozások miatt megszakadtak a beszállítói láncok.

Ez a cikk eredetileg a Piac&Profit magazinban jelent meg, csak a KLUB előfizetéssel rendelkezők olvashatják teljes terjedelmében.

Amennyiben még nincs előfizetése, 14 napig ingyenesen hozzáférhet a Piac&Profit cikkeihez és más Prémium tartalmainkhoz a következő lépések megtétele után:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válassza éves vagy havonta megújuló KLUB előfizetői csomagunkat
  3. Adja meg bankkártyája adatait - a választott csomag díját csak a 14 napos próbaidőszak letelte UTÁN vonjuk le bankszámlájáról

+1: A 14 napos próbaidőszak alatt Profiloldalán bejelentkezve BÁRMIKOR LEMONDHATJA előfizetését

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Piac&Profit Csak ősztől lehet jobban válogatni az új lakásokból, drágábban
Mester Nándor | 2021. február 23. 05:37
Lassan belehúznak a lakásfejlesztők, de a kínálat csak ősztől kerülhet emelkedő pályára. Az is biztos, hogy hiába az öt százalékos áfa, a drágulás folytatódik.
Piac&Profit Pfizer-vezető: "Az oltási hajlandóság növelésében kulcsfontosságú az átláthatóság"
Kormos Olga | 2021. február 22. 18:59
A 2020-as év a koronavírusról és az ellene folyó küzdelemről szólt, amelynek egyik célszalagját a Pfizer–BioNTech szakította át azzal, hogy a COVID-19 elleni vakcinája a világon elsőként kapott engedélyt a forgalmazásra. Laptársunk, a Piac&Profit Dr. Vereczkei Pétert, a Pfizer magyarországi ügyvezető igazgatóját kérdezte a nem mindennapi fejlesztésről.
Piac&Profit Őrült hullámvasutazást jelentett a munkaerőpiacnak a tavalyi év
Tiszai Balázs | 2021. február 22. 16:59
Az elátkozott 2020-as év a hazai munkaerőpiacon is szinte teljes felfordulást hozott. Alig maradt érintetlen terület, a turizmus, a vendéglátás és a szórakoztatóipar pedig gyakorlatilag megszűnt. Hol kerestek embereket tavaly? Hová jelentkeztek a legtöbben? És mi lett azokkal, akiknek az éjszakai élet jelentette a megélhetést? Évértékelő egy leértékelt évről.
Piac&Profit Nem a COVID volt az első mélyütés - beszélgetés színház-finanszírozásról, túlélésről Bank Tamással, a Játékszín igazgatójával
Szarvas György | 2021. február 21. 06:13
A 2019-ben sebtében módosított színházi törvény kivezette a színház-finanszírozás rendszeréből az úgynevezett TAO-t. Ezzel már akkor nehéz helyzetbe kerültek a magánfenntartású játszóhelyek. A TAO-pénzek megvonása és a COVID-19 kettős szorításában próbálják megállni a helyüket ezek a kulturális intézmények, és megkísérlik elbocsátások nélkül átvészelni a nehéz időket. Hogy milyen praktikákkal, arról Bank Tamás, a Játékszín igazgatója beszélt. 
Piac&Profit A magyar médiapiacot is megtámadta a COVID
Király Béla - Székely Sarolta | 2021. február 20. 18:11
A nyomtatott lapok piaca már hosszú évek óta lejtmenetben van. Egyre kisebb a kereslet a print kiadványokra. A 2020-as, karanténokkal és korlátozásokkal teletűzdelt év pedig lökött még egy nagyot a lejtőn guruló szektoron.
Piac&Profit Ezekre a bértárgyalásokra még sokáig emlékezni fogunk
Valkai Nikoletta | 2021. február 19. 18:15
Hónapokon keresztül tartó tárgyalássorozat után január végén született meg a bérmegállapodás, így a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum csak február 1-től hatályos. A mostanihoz hasonló helyzetben még sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem volt.
Piac&Profit Kiderítettük, hogy mi lett a Jeremie-pénzekkel - 1. rész
Csabai Károly | 2021. február 18. 16:59
2010 májusában – hosszas előkészítés, jogi, adminisztrációs huzavona után – kezdte el befektetni a nyolc, pályázaton kiválasztott hazai alapkezelő az EU által rájuk bízott, összesen 45 milliárd forintnak megfelelő kockázati tőkét. Az e célra létrehozott pénzalapok tízéves lejáratra jöttek létre, azt követően menedzselőik másfél évet kaptak arra, hogy értékesítsék a portfóliójukban maradt befektetéseket, és lezárják az alapokat. A folyamat a végéhez közeledik, így – részben az érintett alapkezelők bevonásával – laptársunk, a Piac&Profit utánajárt, hol tartunk ma. Az összeállítás első része a magyarosra sikeredett indulást idézi fel.
hírlevél