Ez a cikk eredetileg a Piac & Profit magazin legfrissebb számában jelent meg.
A 2019 decemberében Kínából vándorútra kelt koronavírus-járványt az úgynevezett „anyaország” példás gyorsasággal legyőzte azzal, hogy villámsebesen reagált a helyzetre. Nemcsak szigorú intézkedések halmazát vezette be, de itt volt a világon a leghosszabb és legszigorúbb karantén a járvány elején. A kötelező maszkviselésen, a tömegméretű tesztelésen, az utazási és kijárási korlátozásokon túl sok gyárban kényszerszünetet tartottak, az alapvető üzleteken kívül minden bolt bezárt, számos városban csak a család egyetlen tagja hagyhatta el a lakhelyét kizárólag bevásárlás céljából.
Egy orvosi szakfolyóirat a kínai járványkezelés titkait így foglalta össze:
„A metódus az aktív esetek nyomon követéséből, az új fertőzöttek gyors diagnosztizálásából, szigorú kontaktkutatásból és a kontaktszemélyek karanténba helyezéséből, a lakosság tájékoztatásából, plusz gyors és hatékony magas szintű döntéshozatalból, az egészségügyi rendszer teljes mobilizálásából és a társadalom teljes részvételéből állt.”
Sokak szerint azonban ezeket a keleten működő kollektivista módszereket – amelyek az itt élő emberek fegyelmezettsége miatt sikeresek – lehetetlen európai demokráciákban megcsinálni. De a képlet nem ilyen egyszerű, hiszen több, úgynevezett „nyugati” országban is sikerült megállítani a vírus terjedését. Az tény azonban, hogy a 2003-as SARS-járvány alatt szerzett tapasztalatok komoly lépéselőnyt jelentettek az érintett térség országai számára, melynek léteznek olyan sarokpontjai, amelyeket a nyugati járványkezelésben is ajánlatos lett volna megfontolni. Hozzá kell tennünk, hogy a Kínából érkező információkat sem szabad minden esetben készpénznek vennünk, hiszen utólag hallhattunk halálozási statisztikák eltussolásáról is. Mindenesetre a legfontosabb sarokpontokat, amelyek valóban működőképesek voltak, érdemes sorra venni.
A négy legfontosabb járványügyi szempont
Izolácó. A legtöbb európai országban szimpla otthoni karantént írtak elő az enyhe tünetekkel rendelkezőknek. Magyarországon az Operatív Törzs naponta tudósított arról, hogy hány hatósági házi karantént írt elő, de fizikai lehetetlenség lett volna mindenkit ellenőriznie a rendőrségnek, így egyesek ki-be járkáltak otthonukból. Wuhanban ezzel szemben ideiglenes járványlétesítményekben izolálták és kezelték az enyhe tüneteket mutató betegeket, miközben a kórházakban az intenzív ellátásra szorulókkal foglalkoztak. Aki nem fért el, azt hotelekben és más gyűjtőhelyeken különítették el, hogy csökkentsék a családon belüli fertőzéseket. Tudományos modellek szerint ez a taktika lassította leginkább a járvány terjedését.
Kontaktkutatás. Például Sanghajban 1100 betegre 550 kontaktkutató jutott, akik a beszámolók szerint azt is lenyomozták, hogy az érintettek melyik piacon melyik standnál mit vásároltak diagnosztizálásuk előtt, és ha kellett, a beteg mozgását térfigyelő kamerák felvételein keresztül rekonstruálták. Ezt alkalmazták egyébként a demokratikus Dél-Koreában is. Elemzők szerint az európai emberekkel a magánélet ilyen mértékű korlátozását lehetetlen lenne megtenni, hazánkban pedig az első iráni fertőzöttek idején működő kontaktkutatás a járvány előretörésével látványosan alacsonyabb fokozatra kapcsolt.
Tömeges tesztelés. A kezdeti káosz után Kínában február közepére elkezdtek rohamtempóban tesztelni. Ahol szükség volt rá, ajtóról ajtóra járták végig a társasházakat, a korlátozások lazításával pedig tesztelőpontokon vettek mintát. Ezzel a taktikával májusban, amikor a korlátozások feloldása után újra felütötte a fejét a fertőzés Wuhanban, két hét alatt letesztelték az egész 10 milliós lakosságot. Magyarországon politikusok, egészségügyi szakértők is többször hangoztatták az ingyenes állami tömegtesztelés fontosságát, hiszen a „hazánk laboratóriumaként működő” Ausztriában is alkalmazták ezt a módszert. Végül a járvány egyik hulláma alatt sem valósult meg.
Modern technológia. Előfordult, hogy a korlátozásokat és maszkviselési szabályokat megszegő kínaiakat drónokkal figyelmeztették, Sanghajban a lakók elektronikus nyomon követésével szűrték a gyanús eseteket. A kijárási és utazási tilalom lazításával párhuzamosan egy mobilos rendszert vezettek be. Ennek adatai egyrészt eljutottak a hatóságokhoz is, másrészt belső útlevélként funkcionáltak: az adott város szabályai szerint kockázatmentesnek minősülő emberek zöld, a karanténra kötelezettek piros, a potenciális kockázatot jelentők sárga kódot kaptak, a tömegközlekedést vagy a nagyobb létesítményeket pedig csak zöld kóddal lehetett használni.
A kínai módszeren túl is létezik sikeres járványkezelés
Számos demokráciában – Afrikától kezdve Új-Zélandon át Ausztráliáig rengeteg nem „ázsiai” kultúrájú országban – is sikeres volt a járványkezelés. Sőt, egy 15 országban végzett, járványvédelemmel kapcsolatos felmérés arról árulkodik, hogy Ázsiára sem lehet egységként tekinteni. Bár valóban a kínaiak voltak a leginkább áldozatkészek a személyes szabadságukat illetően, a spektrum másik végén a japánok álltak, akik az amerikaiaknál is kevésbé hajlandók feladni a privát életüket, akkor sem, ha ezt egy vírus miatt kellene megtenniük.
De még Ázsiában is voltak olyan országok, amelyek a kínai szigorú metódustól eltérően kezelték a koronavírus okozta helyzetet, s nem is rosszul. Tajvanon, szemben a világ többi részével, sokáig nem vezettek be jelentős korlátozásokat, csak most, a gyorsan terjedő mutánsok miatt. Hongkongban a határzárral, karanténnal, teszteléssel, valamint a negatív eredményt produkáló karperecet kapó beutazókkal kordában tudták tartani a fertőzést. Szingapúr az alapvető korlátozásokon túl kötelezte lakosait telefonjuk helyadatainak megosztására is. Bár kezdeti sikereiket romba döntötte az, hogy nem figyeltek oda a külföldi munkavállalókra, akik ismét behurcolták a vírust az országba. Vietnam egyáltalán nem a technológiára és az orvostudományra alapozott a járvány megállításában, hanem a stratégiai tesztelésre és az agresszív kontaktkutatásra. Állami megfigyelőrendszerüket már korábban kiépítették, ugyanis Vietnam olyan diktatúra, ahol az állam mindent tud az egyénről, és nemcsak a szabadban, hanem a lakásban és a közösségi médiában is megfigyelnek mindenkit.
Nyugati járványkezelés: nem tanultunk az első hullámból
Épp 2020. március 11-én, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kihirdette, hogy világjárvánnyal állunk szemben, Orbán Viktor veszélyhelyzetet hirdetett Magyarországon. Ekkor már a vírus Európában kezdett pusztítani, leginkább az olaszországi Bergamóban, de megjelent Iránban és Dél-Amerikában is. Európában mindenki lezárta határait, az országok hazahívták az állampolgáraikat.
Magyarországon március 23-án már minden megyében találtak fertőzöttet, március 27-én pedig szigorú kijárási korlátozást vezettek be, a lakhelyünket csak bevásárlás vagy munkavégzés miatt hagyhattuk el. Megkezdődött a karanténélet: home office, digitális oktatás, házhozszállítás, a kijárás korlátozása.
Az Egyesült Államokban fejetlenség uralkodott. Trump április 14-én bejelentette, hogy a WHO eredménytelen járványkezelése miatt leállítja a szervezet támogatását. Pedig nyilvánvaló, hogy a járvánnyal alapvetően minden országnak egyedül kell megbirkóznia.
Nyár elejére a korábban elképzelhetetlennek hitt kormányzati lépések nyomán Európában látványosan csökkent az új COVID-19-fertőzések és -halálozások száma. Májusra Magyarország lett a gyorsan meghozott döntéseivel az egyik legsikeresebb ország, amely a hamar ellaposított járványgörbéjével megküzdött az első hullámmal, így a hónap elejétől, a lazításokat követően a halasztható műtétek tiltását is feloldották.
Ám augusztusban Európában ismét kezdett felfelé kúszni a fertőzöttek száma. Pedig a keleti államok tapasztalataiból kiindulva éberebbek is lehettünk volna. A járvány ugyanis – most már a harmadik hullám után talán megtanultuk –, alapvetően két formában tud újra felerősödni. Vagy túl hamar és bátran oldják fel az elrendelt óvintézkedéseket, vagy túl korán nyitják meg a határokat, és a külföldiek ismét behurcolják a vírust. De míg az első hullámból tanulva a keleti országok egy része felkészült a következő hullám(ok)ra, addig a nyugatiakra ez nemigen volt jellemző. Talán mert az első hullám kevés tapasztalatot nyújtott, vagy elbíztuk magunkat a gyors sikerek miatt, de sok nyugati ország abban sem hitt, hogy visszatérhet a járvány. Ekkor Magyarország nem sejtette, hogy súlyos tanulópénzt kell fizetnie a világviszonylatban is magas halálozási rátájával az előtte álló második és harmadik hullámban.
A felkészületlenség ára: második és harmadik hullám
Augusztus végére Európában, különösen a tavasszal sikeresen védekező országokban, a heti esetszámok jóval meghaladták az első hullám adatait. Szeptemberben Dániától Spanyolországon át Görögországig mindenhol újabb korlátozásokat vezettek be a COVID-19 visszaszorítására, miközben még Indiában is beindult a második hullám.
Magyarországon is kilőttek a fertőzésszámok, épp ezért érthetetlen, hogy az első hullám gyors intézkedéseivel, valamint a régió országaival ellentétben nálunk csak november 4. éjféltől léptek életbe a sokat vitatott szigorítási szabályok, egyebek mellett a fizetős parkolás eltörlése, a diszkók és az álló koncertekre alkalmas rendezvénytermek bezárása, a mozikban, sporteseményekben és színházakban a ritkított ülésrend. Ugyancsak későn, november 10-én, a háborgó második hullám közepén rendelték el többek között az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat, az éttermek bezárását, a felsőoktatási intézmények és a középiskolások digitális oktatását, a halasztható műtétek leállítását. Szakértők szerint a magyar egészségügyi rendszer itt ért a tűrőképessége felső határára, amikor több mint 7000 beteget kezeltek a kórházakban, és napi több mint 100 ember halt meg.
Ekkor még nem tudtuk, lesz még ennél rosszabb is a helyzet
Magyarországon a második hullám karácsony előtt tetőzött. S miközben Angliában a brit mutáns harmadik hullámba kezdett, december 26-án megérkezett hozzánk az első Pfizer-vakcina, a járványkezelés új eszköze. Hiába kezdték meg az elsők oltását, február közepén a brit mutáns miatt új erőre kapott a járvány, s beindult az eddigi legerősebb harmadik hullám. Ennek ellenére az általános iskolák bezárására március 8-ig kellett várni. Hetekig ezer fő felett volt a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma, az április 7-i tetőpont napján 311 fő halt meg. Hosszú időn keresztül Magyarországon hunytak el a legtöbben, s nálunk kerültek le a legkevesebben a lélegeztetőgépekről. A koronavírus-járvány kezdete óta hazánkban halt meg a világon a legtöbb fertőzött egymillió lakosra vetítve.
Azzal, hogy Magyarország kínai és orosz vakcinákkal is oltott az uniós vakcinák mellett, Máltával karöltve élen jártunk az átoltottságot illetően. Ennek ellenére mégsem történt hetekig változás a harmadik hullám világviszonylatban is kiugró halálozásában.
Európában nem minden ország került ki a körülményekhez képest jól az első hullámból, de Magyarország igen. A második hullámot is sok állam megszenvedte, de az, hogy a harmadik hullám halálozási arányát tekintve hazánkat tépázta meg leginkább a COVID-19, tény. Egészségügyi szakértők szerint ennek okát nemcsak a későn és rosszul meghozott intézkedésekben vagy az első hullám sikerének mélyebb tanulmányozásának hiányában kell keresni, hanem abban is, hogy a keleti országokban jól teljesítő tömeges tesztelést, kontaktkutatást és izolációt hiányosan vagy egyáltalán nem alkalmazták hazánkban.
Sőt, a helyzetet még az is tetézte, hogy épp a harmadik hullám közepén tűnt el több ezer egészségügyi szakember a rosszkor időzített egészségügyi szolgálati jogviszony miatt. A rendszerből eltűnt dolgozók hiánya is vezethetett ahhoz, hogy a lélegeztetőgépre került betegek közül nálunk maradtak a legkevesebben életben.
Igaz, volt honnét erősödni. 
