4p
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának mozgása. A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 2,6 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 1,8 százalékkal csökkent. A forintot azonban elkaszálta a Brexit, heti átlagban 2,3 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Mi lesz így a magyar kutakon?

Mi történt az olaj piacán?

A Brent spot kőolaj ára a héten 44-48 dollár között ingadozott, heti átlagban egy dollárral, két százalékkal csökkent az ár. A spot olajár hétfőn másfél dollárral csökkent, kedden két dollárral emelkedett, s ezen a szinten ingadozott a hét végéig. Az árcsökkenést a dollár erősödése is okozta, de igazán a piacot még a Brexit hatása mozgatta. Nem befolyásolta az áralakulást az sem, hogy a legújabb jelentés szerint csökkent az amerikai olaj- és dízelkészlet, de az sem, hogy a benzinkészletek váratlanul emelkedtek. Európában az üzemanyagkészletek szintje emelkedett.



Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 0,8 dollárral, közel 1,5 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) csökkent, de ennek valószínűleg az az oka, hogy az olajárra vonatkozó második negyedéves határidős árral való kereskedés lezárult. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kicsit csökkent, mivel a Brent heti átlagára valamivel gyorsabban csökkent, mint a WTI heti átlagára. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten növekedett 11 darabbal. Az elmúlt öt hétből négy héten át emelkedett a kőolajfúrások száma.

Az európai benzinpiacokon az árak a hét első napján kb. 15-20 dollárral csökkentek, majd a követő napokon emelkedtek, s a pénteki napra visszaérkeztek a hétfői alacsony szintre. A gázolajnál az árak fel-le ingadoztak a hétfői kisebb csökkenés után. A francia olajipari sztrájk hatásai még érezhetőek, folyik a leapadt készletek feltöltése, de a francia keresleten kívül az európai üzemanyagkereslet mérsékelt. Az benzinexport területén a héten mérséklődött az export az Egyesült Államok irányába, emiatt emelkedtek az európai benzinkészletek. Az európai dízelimport a magas készletszint miatt nem emelkedik, s várhatóan júliusban mérséklődik.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva 2,6 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 3,8 százalékos volt az árcsökkenés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 5,4 százalékkal estek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 1,9 százalékkal, az észak-európai piacokon 2,3-2,2 százalékkal csökkentek az árak megelőző hét átlagához képest. 

A Brexit óta gyengélkedik a forint

A forint árfolyama a héten valamivel 286 Ft/dollár alatt ingadozott, 6,5 forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a hét folyamán ugyan kicsit erősödött, de lényegben véve megmaradt a múlt hét pénteki szinten. A forint-árfolyam az euróhoz viszonyítva ezen a héten csak kicsit gyengült, de a dollár tovább erősödött az euróval szemben. A forintárfolyam változása ezen a héten eltüntette, vagy jelentősen lecsökkentette a dollárban számított átlagos árak csökkenését.


A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 0,3 százalékos csökkenést mutatnak az árak, az NWE  piacon 1,6 százalékos, az ARA piacon 3,4 százalékos volt az árcsökkenés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 0,4 százalékos volt, az észak-európai piacokon 0,1 százalékkal csökkentek az árak forintban mérve.


A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében kicsit lefelé mozgatták az árakat. Hétfőn a mediterrán piaci változásokat figyelembe véve várhatóan nem lesz árváltoztatási bejelentés, de elképzelhető egy 2 forintos benzinár-csökkentés is. A benzin ára 346 forint/liter körüli szinten változhat, a gázolajé 341 körüli szinten.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG