8p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Két díjjal is gazdagodott a KBC Asset Management a befektetési alapkezelők Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán: nemcsak az Év ESG Alapkezelője lett, hanem az általa menedzselt K&H öko alap bizonyult a Legjobb Globális Részvény Alapnak. Ennek apropóján beszélgettünk Oraveczné Németh Ildikóval, a K&H befektetési alapok kezelőjének vezetőjével és Bánhalmi Gábor vezető stratégával.

Valamelyik „aranyérem” közelebb áll a szívükhöz?

Oraveczné Németh Ildikó: Az Év ESG-alapkezelője díjra nagyon vágytunk, mivel mi, a K&H alapok kezelőjénél sokat teszünk azért, hogy az ügyfeleinket a fenntarthatóság irányába tereljük. Ennek az anyavállalatunknál hagyományai vannak, hiszen az idén már húsz éve annak, hogy a bank elindult ezen az úton, anélkül, hogy akkor lettek volna ezzel kapcsolatban bármilyen kormányzati elvárások. A K&H öko alap különösen fontos a számunkra, mert azzal több mint 15 éve indultunk el Magyarországon, amikor ilyen még nem volt a piacon. 

Ilyenkor jön általában a szokásos kérdés, hogy „a tavalyi év nehezebb vagy könnyebb volt-e az előzőnél”? Dehát most aligha lehet vitás, hogy a háború kitörésével, az infláció 20 százalék fölé kerülésével a 2022-es esztendő okozott nagyobb problémát – egy befektetési alapkezelőnek is.

ONI:  Maradjunk a fenntarthatóságnál még egy pillanatra, hisz ott is volt változás: a felelős alapjainkat az új szabályozásból fakadó szigorúbb követelményeknek kellett megfeleltetni.  Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a K&H öko alap megszerezte a felelős szempontok alapján adható legszigorúbb minősítést,  amilyennel tudomásom szerint a hazai illetőségű befektetési alapok közül csak a mi alapunk rendelkezik. Ez egyébként annak is az elismerése, hogy a fenntarthatóság és a jó teljesítmény nem zárja ki egymást. Pont a Klasszis-díjaink igazolják vissza, hogy a fenntarthatóság és a jó hozam tud kéz a kézben járni.

A K&H alapok kezelője a 3. legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező befektetési alapkezelő hazánkban, mely nyíltvégű – pénzpiaci, kötvény, részvény, vegyes alapok –, valamint zártvégű alapokat kezel. Ezek összvolumene 2023 áprilisának végén 1040 milliárd forintot tett ki, a befektetési alapokban kezelt vagyon 22 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A teljes kezelt portfólió mintegy 34 hazai és 20 nemzetközi alapot foglal magában, ebből 14 felelős, ESG-szempontokat is figyelembe vevő megoldás.

Büszkék vagyunk arra, hogy a felelős befektetési alapok aránya a portfolióban már meghaladja a 10 százalékot. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a befektetők részére megfelelő kínálatot biztosítsunk felelős befektetésekből is: minden vegyes alapunknak van felelős megfelelője és izgalmas részvénypiaci megatrendeket (például egészségügy, digitalizáció) is már felelős befektetés formában vezetünk be.

Bánhalmi Gábor: A tavalyi év azért nehéz volt, mivel nagyon ritka, hogy a részvény- és a kötvénypiac egyszerre essen ilyen mértékben. Mi a vegyes alapokban hiszünk, a hosszú távú befektetésekben, mivel úgy ítéljük meg, igazából ezzel tudunk értéket adni az ügyfeleknek. A vegyes portfolióban ugyanis vannak részvények és kötvények, amelyek általában szépen kiegyensúlyozzák egymást és nagyon jó teljesítményt tudnak nyújtani. De az kihívás, amikor mind a két eszközosztály ilyen mértékben és egyszerre esik, mert az ügyfél csak azt látja, hogy van egy nagyon gyenge visszatekintő hozam. Hogy ez mennyire ritka, az is mutatja, hogy utoljára 2008-ban fordult elő, hogy egyszerre ennyit estek a részvények meg a kötvények.

Akkor nagyobb volt a zuhanás, mint most?

BG: Valamennyivel igen, de csak azért, mert tavaly az utolsó negyedév már jó volt. Az ügyfeleinknek mindig azt javasoljuk, hogy a napi zajtól lépjenek kicsit hátrébb, ne érzelmi alapon döntsenek, hanem a hosszú gazdasági ciklusokra figyeljenek oda. Most épp azt tapasztaljuk, hogy túl lehetünk a fordulóponton, amikor a gazdasági növekedés késői szakaszából a recesszió felé közeledünk. A piac tavaly a részvényeknél már a recessziót árazta, a kötvényeknél meg az emelkedő inflációt. Most viszont a magas kamatok miatt a pénzpiaci eszközök vonzóak, ezt az ügyfelek is érzik, emiatt sok pénz áramlik a rövid kötvényalapokba, értelemszerűen az általunk kezeltekbe is. Ennek ellenére mi azt javasoljuk nekik, hogy a hosszabb kötvények irányába tegyék meg az első lépést. A vegyes alapokban is ezt a stratégiát követjük, mivel, ha elkezdenek lefelé menni az inflációs várakozások, akkor a hosszú kötvényhozamok is stabilizálódnak, vagy elindulhatnak lefelé. Arra számítunk, hogy hároméves időtávon a hosszabb kötvények hozama akár jelentősen meghaladhatja a rövid kötvényekét. 

De mennyire lehet ez sikeres, mehet át az üzenet az ügyfeleknek?

ONI: A legtöbb ügyfél nagyon nehezen vonatkoztat el a napi hírektől, és nehezen tud igazán tudatos döntéseket hozni. Ezért az ügyfeleink felé az a fő üzenetünk, hogy ne azt nézzék, milyen volt a múltban a hozam, hanem tényleg a kilátások alapján próbáljanak dönteni. A hozampotenciál kétségtelenül sokkal magasabb a hosszabb kötvénykitettséggel rendelkező portfólióknál, csakhogy nem tudjuk megmondani, hogy ez a két vonal mikor fogja keresztezni egymást. Ezért már most el kell indulni a hosszú kötvények irányába. 

Oraveczné Németh Ildikó szerint az idei év egyik feladata, hogy visszahozzák a befektetők gondolkodásába az ESG-megközelítést. Fotó: K&H
Oraveczné Németh Ildikó szerint az idei év egyik feladata, hogy visszahozzák a befektetők gondolkodásába az ESG-megközelítést. Fotó: K&H

És mennyire adatvezéreltek a befektetők, mennyire reagálnak például a friss inflációs mutatókra?

ONI: Szerintem a magyar átlagügyfél egy dolgot szeretne: legyen biztonságban a pénze és azt lássa, hogy az picit többet ér, mint az előző nap. 

Érdekes, hogy még mindig mennyien tartják bankbetétben a pénzüket, azon belül is milyen magas a lekötött betétek aránya, annak ellenére, hogy még azoknál is csak elvétve lehet találkozni kétszámjegyű kamatokkal. Kimozdíthatóak ezek a pénzek?

ONI: Ez is nagyon ügyfélfüggő. Az egész magyar pénzügyi kultúráról elmondható, hogy az ügyfelek jó része még nem tudatos a pénzügyeiben. Amíg ugyanazt a számot látják a bankszámlájukon, addig nem aggódnak. S annak, hogy a pénzük reálértéke mennyit csökkent, nem biztos, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Nyilván van egy réteg, amely folyamatosan követi ezt és tisztában van ezzel, de alapvetően még mindig nagyon kényelmesek vagyunk a pénzügyeinkben. 

S mennyire versenytársa az Önök alapjainak a közvetlen állampapírbefektetés?

BG: Természetesen nagy konkurensünk az állampapírpiac, de kizárólag állampapírral nem lehet reálhozamot elérni, legjobb esetben is csak infláció körüli hozamot, vagyis azt, hogy megőrizzük a pénzünk reálértékét. Most tehát rövid távon nem tudunk reálhozamot elérni, de 5-6-10 éves időtávon, megfelelő részvényaránnyal megint eljöhet az az idő, amikor a befektetett pénz ki tudja termelni az infláció feletti reálhozamot. 

Ha már részvények. A kilátások a recesszió miatt tényleg nem túl rózsásak, de mégis, vannak olyan szektorok, amelyek jó választások lehetnek egy vegyes alapban?

ONI: Alapvetően a hazai piacon nagyon alacsony a kitettségünk, mi a belga anyavállalatunk stratégiájával összhangban inkább a globális piacon fektetünk be.

BG: A vegyes alapjainkban kevés részvényt tartunk, eleve azért, mert bizonytalannak látjuk a részvénypiacokat. A kockázat-hozam arány alapján a kötvénypiacokat sokkal ígéretesebbeknek tartjuk középtávon, főleg a rövid pénzpiaci eszközöket. A részvénypiaccal kapcsolatban azt várjuk, hogy a nagy kamatemelések hatásai az amerikai gazdaságban is most fognak igazán megjelenni. Úgy rendeztük át az elmúlt hónapokban a részvényportfoliót, hogy az olyan szektorokból tartunk többet, amelyek kevésbé érzékenyek a gazdasági lassulásra. Ilyenek az egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozó, vagy élelmiszereket gyártó cégek. De például kedveljük a szoftverszektort is, mert a technológiai szektoron belül ez egy defenzívebb alszegmens. Ezzel szemben az olyan cégek papírjaiból, amelyek nagyon szenvednek a magas kamatkörnyezet miatt lassuló gazdasági környezetben – ingatlanszektor, autóipar és ipar –, már jó néhány hónapja kevesebbet tartunk. Tulajdonképpen defenzívebbre van hangolva a révényportfólió.

Bánhalmi Gábor szerint ugyanazok a jó cégek szerepelnek a portfoliókban, csak az ESG-sben még rátesznek egy plusz minőségi szűrőt. Fotó: K&H
Bánhalmi Gábor szerint ugyanazok a jó cégek szerepelnek a portfoliókban, csak az ESG-sben még rátesznek egy plusz minőségi szűrőt. Fotó: K&H

Az ESG-re áttérve, mennyit változott az ezzel kapcsolatos befektetői attitűd egy év alatt?

ONI: Az ügyfelek e téren tudatosabbak, ugyanakkor ez tavaly kevésbé volt fellelhető, éppen amiatt, mert az állampapírok jelen pillanatban nem tekinthető ESG-termékeknek, mégis, a magas hozamaik miatt ezeket keresték az ügyfelek. Az idei év egyik feladata, hogy visszahozzuk a gondolkodásba az ESG-megközelítést. Mi minden egyes alkalommal beszélünk erről, és az tükröződik vissza az ügyfelek arcán és szemén, hogy értik az üzenetet, a döntéseikben ezt figyelembe is veszik. Ha hasonló ára van egy másik befektetési terméknek és egy ESG-snek, akkor nagyon sokan ez utóbbit választják. Kérdés, ha már van valamilyen eltérés közöttük, akkor hogyan döntenek. Mi is küzdünk azzal, hogy rövid kötvényalapból nincs ESG-variációnk. 

BG: Szerintem egyre jobban megértik az ügyfelek, hogy ugyanazt a befektetést meg tudják venni, akár hagyományos, akár ESG-formában is. Régebben sokan azt gondolták, hogy az ESG egy zöld, nonprofit megközelítés. Valójában mind a kettő mögött megvan a szigorú pénzügyi szűrés, ugyanazok a jó cégek szerepelnek a portfoliókban, csak az ESG-sben még ráteszünk egy plusz minőségi szűrőt. Ez alapján mondhatjuk azt, hogy ez egy biztonságosabb, stabilabb portfolió.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:45
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Amerika is minuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:59
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt a parkett a BUX alól
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,84 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
Sasvári Péter | 2025. július 11. 14:29
A mémcoinok után itt vannak a mémrészvények! Egyes befektetők figyelme a biztonságos hozamokat produkáló cégek (mint például a „magnificent seven”) helyett szándékosan a volatilis, sőt, sokszor konkrétan alulteljesítő cégek részvényei felé fordult. Ezeket nevezik – a mémcoinok után – mémrészvényeknek. De mi a logika emögött, és mennyire veszélyes ez a spekulatív trend?  
Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG