2p
Az átlagos quaestoros ügyfél teljes kárpótlásának több, mint felét kézhez kapja a napokban - adta hírül a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja.

A Quaestor törvény szerint meghatározott kötvényesi kárrendezés Bevát érintő részének kifizetése 2015. július 13-án elindult. Eddig több mint 10 ezer Quaestor kötvény károsult már mintegy 28 milliárd forintot vett fel a Befektető-védelmi Alap (Beva) megbízásából eljáró OTP Bank fiókjaiban.

Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak. A Beva adatai szerint már az első héten több mint 10 ezer károsult mintegy 28 milliárd forintot vett fel a Beva megbízásából eljáró OTP Bank fiókjaiban. Ezen a héten további közel 5 ezer ügyfél kapja meg az elszámolását, így a kártalanított ügyfelek aránya a Beva vonatkozásában eléri a 75 százalékot.

Quaestor-károsultak demonstrációja Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (QA) adatai alapján a Quaestor kötvény károsultakat átlagosan 5,4 millió forint illeti meg ügyfelenként, aminek több mint a felét, fejenként átlagosan 2,8 millió forintot fizet ki Beva a kártalanítás jelenlegi szakaszában – ez a hiányzó kötvények miatti kártalanítás átlagos összege. A Quaestor kötvény károsult ügyfelek többsége tehát már a kártalanítás jelenlegi szakaszában hozzájuthat kártalanításának nagyobbik részéhez.

A Beva a QA útján közel 32.000 ügyfélnek összesen 88 milliárd forintot fizet ki. A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka – a 10 százalékos önrészre vonatkozó részt a törvényben hagyták. A kártalanítás összege a Beva-kártalanításban még nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a felszámolás kezdő időpontjában érvényes MNB devizaárfolyamon átszámítva 6.004.200 forint.

A QA személyre szóló, részletes levélben értesíti a befektetőket a benyújtott és elbírált igényük után járó kárrendezés és Beva kártalanítás összegéről, a kárrendezés számításának módjáról és a jelen szakaszban a Bevától kifizetésre kerülő összegről.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG