3p
Az előző hetinél rosszabbul teljesített a BUX, a forgalom is elmaradt a várttól. A vezető részvények alig mocorogtak, miután Budapest is átvette a nyugat-európai és a világpiaci feszültséget, amit Észak-Korea és a hurrikánszezon beköszönte okozott, ezek uralhatják majd a jövő heti kereskedést is. Lássuk, mi történt az elmúlt héten!

A múlt héten 33,71 milliárd forint forgalmat bonyolítottak a Budapesti Értéktőzsdén, ami jócskán elmaradt a megelőző heti 47,3 milliárd forintos forgalomtól. A tőzsde vezető indexe, a BUX 0,33 százalékot esett a hét folyamán, így pénteken végül 37 596,75 ponton zárt, a vezető részvények a Richter kivételével egytől-egyig gyengültek a heti kereskedésben. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2901,45 ponton zárt pénteken, 40,57 ponttal, 1,38 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

Gyenge volt a részvénykereskedés

Ahogy említettük, egyedül a Richter tudott emelkedni a hét folyamán, a gyógyszerpapír így végül 0,98 százalékot erősödött, és a hét utolsó napján 6680 forinton zárta a kereskedést, a részvények forgalma a héten meghaladta a 8,7 milliárd forintot. A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 2,05 százalékkal, a Magyar Telekom gyengült, a papír pénteken 477 forinton zárt. Az OTP árfolyama 0,29 százalékkal esett, a kereskedést 10 250 forinton zárta pénteken, míg a Mol árfolyama 0,68 százalékkal csökkent, a pénteki kereskedést 23 500 forinton fejezte be a részvény.

Észak-Korea, hurrikánok, EKB

Jócskán bővelkedtünk eseményekben, ami a tőzsdei kereskedést alakította. Hétfőn az észak-koreai rakétakísérlet miatti kedvezőtlen volt a nemzetközi hangulat, emiatt nagyobb csökkenéssel nyitottak a hét első napján az európai tőzsdék, ám még a nap folyamán valamelyest megnyugodtak a befektetők. Észak-Korea egyébként újabb rakétakísérletre készül, ez várhatóan ezen a héten lesz esedékes, így a hétfői kereskedésre ez nyomhatja rá a bélyegét.

Keddre teljesen megnyugodtak a kereskedők, az összes vezető részvény árfolyama emelkedett, ám a BÉT teljesítményéhez elsősorban az OTP emelkedése járult hozzá a leginkább, és végül a BUX pozitívban zárta a napot.

Szerdán feszült kereskedés folyt a piacokon, a nyugat-európai tőzsdék ütemét Budapest is átvette, a befektetők ugyanis a másnapi EKB döntésre készültek lélekben. Kora délután erőteljesebb emelkedés indult, ami jó hatással volt a magyar részvények árfolyamára is, a vezető belföldi papírok végül pluszban zártak. Az Appennin egy utolsót odaszúrt Mészáros Lőrinckének, az ingatlantársaság ugyanis javasolta a részvényeseinek, hogy ne fogadják el a Konzum vételi ajánlatát.

Hiába vártak azonban tartósan alacsony kamatkörnyezetet a befektetők, csütörtökön elmaradt a nagy meglepetés az EKB döntését követően. Mario Draghi beszéde után tovább erősödött az euró, egyetemben a forinttal, ám a BUX gyengült az európai tőzsdeindexek között.

Pénteken végül kis elmozdulások voltak a nyugat-európai piacokon, például a német index 0,1 százalékot emelkedett. A BUX 0,5 százalékot csökkent, így alulteljesítőnek számított európai viszonylatban. A BUX-ot befolyásoló részvényárak elmozdulásának nem volt kifejezett iránya. Nem volt semmilyen olyan információ, ami érdemben befolyásolta volna a részvényárfolyamokat. A Harvey hurrikán után most az Irmára fókuszál mindenki, a pusztító katasztrófa szintén rányomhatja a bélyegét a jövő heti kereskedésre, például az olaj árának alakulására is, ezt érdemes lesz szem előtt tartania a befektetőknek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG