4p
Lehet, hogy megtaláltuk a világ legrosszabb üzletét? Az amerikai gáz sokszor nagyjából együtt mozog az olajjal, máskor mintha kissé lemaradva követné annak árváltozásait. Érdekes módon azonban aki az utóbbi időben ehhez a befektetéshez nyúlt, szinte csak vért, verejtéket és könnyeket aratott.
MTI Fotó: Balázs Attila

Hónapok óta nem látott mértékben, 3,8 százalékkal esett tegnap az USA-ban a földgáz tőzsdei ára, állítólag elsősorban amiatt, hogy az időjárási előrejelzések meleget ígérnek. A kontinensünkön sok országban hatósági áras, politikai kérdéssé vált földgáz az USA-ban szabadpiaci cikk, és kedvelt spekulációs célpont. Annyira, hogy az amerikai gázra („Henry Hub” néven) ötféle certifikáton keresztül a Budapesti Értéktőzsdén is lehet spekulálni.

Lehet, de felettébb kockázatos, a gáz ára ugyanis talán még az olajénál is ingékonyabb. Ráadásul egy változatlan árfolyam is képes gyorsan felőrülni a befektetők vagyonát. A gáz decemberi határideje és júniusi határideje között jelenleg 25 százalékos különbség (kamattartalom, contango) van (ICE, 46,16/36,81 dollár). Ez a gáz vásárlói számára akkora teher, mintha évi 50 százalékos kamattal vennének fel hitelt. (A contango hatásairól az olaj kapcsán itt>>> és itt>>> írtunk részletesebben nemrég.)

Többszöröződnek a veszteségek

Ez a kamatszerű veszteség, amit az okoz, hogy a távolabbi határidős árak sokkal magasabbak a közelebbieknél, rengeteg bukást okoz a vevőknek. Egy év alatt a gáz ára mintegy 60 százalékkal ment fel, az UNG jelzésű, egyszerű gázvásároló ETF (tőzsdén kereskedett alap) viszont csak 13,7 százalékkal. A többit elvitte a contango és a költségek. Az alapban egyébként ennek ellenére ma is 415 millió dollár van.

A gázra specializálódott ETF-ek jelentős része 2-3-szoros tőkeáttételes, azaz a gázár egy egységnyi változása 2 vagy háromszoros változást kéne okozni náluk. Rövidebb távon talán okoz is, de hosszabb távon a veszteségek, kamatjellegű veszteségek is háromszorozódnak. Így fordulhat elő, hogy a háromszoros tőkeáttételű long-short páros (DGAZ-UGAZ) mindkét tagja mínuszban teljesített egy év alatt.

USA földgáz-ETF-ek teljesítménye egy év alatt
Kód Irány 1 éves ho- 5 éves ho- Tőkeát-
zam (%) zam (évi, %) tétel
Határidős gáz (NGM7) long 59,4 4,2 1x
UNG long 13,7 -16,7 1x
UNL* long 17,8 -9,6 1x
DGAZ short -76,6 -40,0 3x
UGAZ long -12,8 -65,3 3x
HNU long 4,6 -43,0 2x
HND short -55,1 -17,4 2x
BOIL long 9,1 -42,4 2x
KOLD short -52,1 -9,8 2x
GASL** long -26,3 -69,8 3x
GASX** short -35,7 -9,3 3x
*Hosszabb, 12 hónapos határidőt vesz.
**Gázzal foglalkozó társaságok részvényeibe fektetnek.
Forrás: Investing.com, Bloomberg.com, 2017. 05. 17. 14.00 körül.

Megvettem valamit, felment hatvan százalékkal, mégis buktam rajta 13 százalékot egy év alatt – nem a világ legjobb üzlete. Normál esetben, például egy részvénynél ez a háromszoros tőkeáttétel azt eredményezné, hogy a tőke közel háromszorosára nő (100-ról 280-ra, vagy ha a költségek magasak, hát legalább 250-260-ra).

Kamatos kamattal többet lehet bukni

A Bloomberg rendszerének hála az öt éves hozamokat is nyomon tudtuk követni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ahol évi mínusz 66 százalékot látunk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy az alap öt év alatt elveszítette értékének kétharmadát. Hanem azt, hogy olyan, mintha minden egyes évben elveszítette volna értékének kétharmadát. (Így a tőke az eredetinek mintegy 12,5 százalékára csökkent.) Tíz százalékos éves szintű veszteség öt év alatt pedig mindösszesen 41 százalékos bukást jelent, az elmaradt kamatokat persze nem számolva.

Nos, öt év alatt az összes, mind a tíz alap jelentős veszteségeket szenvedett el, a gázár lassú emelkedése ellenére. A long alapok buktak a határidős árstruktúrán, azaz a contango-n, a short alapok meg az ár emelkedésén. (Is. Hogy még bonyolultabb legyen, időnként, úgy látszik, főleg télen még backwardation is kialakul a gáznál, ami a long alapoknak használ ugyan, de a short alapoknak árt.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG