2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Hiába járt napközben rekordon a BUX, zárásra visszacsúszott: a befektetők kivárnak, a forgalom is megcsappant a Budapesti Értéktőzsdén.

 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT az előző hetek csúcsdöntéseit korrigálhatta kedden. Bár a BUX napközben ismét rekordszinten járt, zárásra visszaesett, így a térség más részvényindexeinél gyengébben teljesített – tette hozzá Szemán Péter. Az elemző a forgalmi adatokból arra következtetett, hogy a visszafogott kereskedést a befektetői érdeklődés mérséklődése okozhatta.

A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3020 forintra erősödött 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,45 százalékkal 26 530 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 1,4 százalékkal 1692 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1 százalékkal 10 870 forintra esett, a részvények forgalma 972,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 8465,78 ponton zárt kedden, ez 24,2 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Geopolitikai sakkjátszmák és ingadozó tőkepiacok – Hogyan pozícionáljuk befektetéseinket?
A témában a Klasszis Média május 27-én 17 órától geopolitikai szakértők, gazdasági elemzők, befektetési szakemberek részvételével tart rendezvényt.

Vegyen részt Ön is! Klasszis Befektetői Klub - részletek és jelentkezés >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27900 27610 28200 +0,11% 0 0 13 326 874 980 HUF 2025-05-21 17:09:37
MOL 3106 3104 3134 -0,64% 0 0 2 335 251 482 HUF 2025-05-21 17:05:01
MTELEKOM 1778 1748 1792 -0,11% 0 0 16 819 921 980 HUF 2025-05-21 17:11:14
RICHTER 10340 10300 10470 -1,24% 0 0 1 682 161 590 HUF 2025-05-21 17:05:06
OPUS 566 566 574 -1,57% 0 0 66 362 457 HUF 2025-05-21 17:10:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jöhet a nemzeti kriptó, felfelé módosította a Telekom célárát a nagybank
Eidenpenz József | 2025. május 21. 12:39
A nagyvilágban erősödött a feszültség, a részvénypiacokon rossz a hangulat, de a dollár esése több eszköznek, így a forintnak is jót tesz. Felfelé módosították a Magyar Telekom célárát, a cég pedig saját részvényeket vásárol, így emelkedni tud a papír, de az indexet az OTP húzza. Koreában az elnökjelölt nemzeti stabilérmét hozna létre.
Részvény / Deviza / Áru Már a forint sem tudja, hogy mit is csinál?
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 07:41
Most akkor erősödött vagy gyengült szerda reggel?
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, ezt művelte a forint, amíg nem figyelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 18:37
Felemás volt a kép.
Részvény / Deviza / Áru Lehetett volna jobb is: csalódást hozott a kedd Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 18:14
Így alakult a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Libikókázik a forint, az OTP viszont szárnyal
Csabai Károly | 2025. május 20. 12:28
A hazai fizetőeszköz az euróval szemben előbb benézett a 402-es szint alá, utána azonban korrigált. Kedd délhez közeledve a kedvező nemzetközi tőzsdei hangulatban az OTP (és a Magyar Telekom) erősödése tartotta vonal felett a BUX-ot. A nemesfémek és a kriptoeszközök többe kerültek, a vezető olajfajták jegyzései estek, ellenben a gáz drágult.
Részvény / Deviza / Áru Magyarországi gyárára költ, robbantott a CATL
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 09:08
Döbbenetes számok.
Részvény / Deviza / Áru Nem hisz a szemének: ennyit kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 07:34
A feltámadásra még várni kell.
Részvény / Deviza / Áru Jól tette, aki estére hagyta az euróváltást
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:33
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Padlót fogtak a nagy részvények
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 670,92 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 96 394,92 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó öröm Romániában, okosabbak lesznek a robotok
Eidenpenz József | 2025. május 19. 12:24
Az amerikai adósság leminősítése főleg a részvénypiacokat viseli meg, a BUX sem tudta ez alól kivonni magát. Erősödött az arany, a forint pedig kifejezetten szilárd. Új AI-technológiák sorát mutatta be az Nvidia, többek között a robotikában. Hajnalban megközelítette rekordszintjét a bitcoin.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG