6p

Felemásan indult a hét a pénz- és tőkepiacokon. Az euró egyelőre 400 forint alatt. Trump háborús bejelentésre készül, miközben az olaj felfelé indult. 

Az Egyesült Államok tőzsdéi március második hetében immáron a negyedik egymást követő héten produkálták ugyanazt a mintát: a hét egészében estek, miközben a pénteket erősödéssel zárták. A Dow Jones 3,1 százalékot, az S&P-500 2,3 százalékot, a Nasdaq Composite 2,4 százalékot veszített értékéből egy hét alatt Donald Trump elnök intézkedései miatt, amelyek teljes gazdasági bizonytalanságot okoznak.

A hátáridős jegyzések az új hét első óráiban folytatták a lejtmenetet. Az eredmény 0,45-0,55 százalékos mínusz lett. A washingtoni vezetés hangulatába Scott Bessent pénzügyminiszter hét végi nyilatkozata engedett bepillantást: Bessent egyáltalán nem lát gondot a tőzsdei korrekcióban. Ugyanakkor azt mondta „nincs garancia” arra, hogy az amerikai gazdaság elkerüli a recessziót. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy

„Utánunk az özönvíz, emberek!”

Ázsiában fefelé meneteltek a mutatók hétfőn. A hongkongi Hang Seng 0,8 százalékkal erősödött, miután a pekingi kormány március második hetének végén jelentős gazdaságösztönző programot jelentett be – írta a CNBC. A jövedelmek emelésével növelni akarják a fogyasztást, stabilizálnák a tőzsdéket és az ingatlanpiacot. A kiskereskedelmi eladások négy százalékkal nőttek január–februárban 2024 első két hónapjához képest. Decemberben 3,7 százalék volt a bővülés. A Reutersnek nyilatkozó elemzők 3,6 százalékos pluszt jósoltak. A japán Nikkei-225 index 0,93 százalékkal erősödött. A dél-koreai Kospi 1,73 százalékkal ment feljebb, az indiai Nifty-50 0,32 százalékkal nőtt. Az ausztrál S&P/ASX-200 0,83 százalékkal emelkedett hétfőn. Ugyanakkor a sanghaji irányadó mutatónak be kell érnie mindössze 0,2 százalékos többlettel. 

Jöhet a német muníció

Európában 11 óra körül a párizsi mutató 0,1 százalékos veszteségével szemben a londoni 0,1 százalékos pluszban volt. A frankfurti DAX pedig szintén 0,1 százalékos mínusznál tartott. A világgazdaság, ezen belül a német tőzsde szempontjából kulcsfontosságú, hogy Friedrich Merz leendő német kancellár pénteken bejelentette, hogy megállapodott a Zöldekkel az állami hitelfelvételi szabályok enyhítéséről, ami nagyobb fiskális stimulust biztosítana az ország gazdasága számára. Így a leköszönő parlament ezen a héten jóvá is hagyja azt.

A konzervatívok és a szociáldemokraták 500 milliárd eurós infrastrukturális alapot és a hitelfelvételi szabályok átfogó módosítását javasolták a védelem megerősítése és Európa legnagyobb gazdaságának felpörgetése érdekében. A zöldekkel együtt most már megvan a kétharmados többségük az alkotmánymódosítás elfogadásához. A kompromisszum tartalmazza, hogy az infrastruktúrafejlesztésre szánt 500 milliárd euró részeként 100 milliárd euróból egy az éghajlatváltozással és gazdasági átállással kapcsolatos alapot hoznak létre. Az Erste Bank piaci kommentárja szerint a megállapodás olyan alkotmánymódosítást is tartalmaz, amely szerint a védelmi, polgári és katasztrófavédelmi, hírszerzési és információbiztonsági kiadások mentesülnének a hitelfelvételi korlátok alól, ha meghaladják a gazdasági teljesítmény 1 százalékát.

Minimális mozgással indult a hét
Minimális mozgással indult a hét
Fotó: Pixabay

Budapesten az irányadó index valamivel jobban teljesített a legfontosabb európai mutatókhoz képest. A BUX ugyanis 0,4 százalékos többlettel készült az ebédhez. Az OTP ehhez az eredményhez stagnálással járult hozzá. A Magyar Telekom 0,3, a Richter 0,6, a Mol pedig 1,1 százalékos drágulást ért el.  Az euró 400 forint alatt jegyezték ekkor, a dollárért pedig 366,40 forintot kellett adni, ami lényegében nem jelent változást a reggeli szintekhez képest. 

Az Erste Bank elemzői kiemelték, hogy Donald Trump kedden várhatóan beszélni fog az orosz vezetővel. „Szerintem elég jól állunk Oroszországgal” – mondta Trump a sajtó munkatársainak. Az elnök utalt rá, hogy jó esély van a megállapodásra, és akár már kedden bejelentést tehet ezzel kapcsolatban. Trump elmondta, hogy a megbeszélések nagy része a területi kérdésekről fog szólni. A szóban forgó bejelentés pedig irányt adhat majd a piacoknak. 

Trump hozzálátott, hogy „megoldja” a vörös-tengeri válságot, drágul az olaj

Az olaj ára keresné az irányt az Amerikából indult kereskedelmi háború és a kínai gazdaságösztönző csomag ellentétes – negatív, illetve pozitív – hatását fürkészve, ha Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nem döntött volna úgy, hogy „megoldja” a lassan másfél éve tartó vörös-tengeri válságot – derült ki a Reutes összefoglalójából. Utasítást adott az amerikai hadseregnek, hogy támadják az Irán támogatását élvező jemeni húszikat, amíg azok nem teszik le a főesküt, hogy a jövőben nem fognak drónokkal és rakétákkal lövöldözni a Vörös-tengeren Jemen partjai előtt haladó teherhajókra. A légitámadásokban eddig legkevesebb 53 ember vesztette életét, és a behódolás Trumpnak egyelőre nem jött össze. 

Az olaj ára viszont mind a Brent, mind a WTI esetén 0,8 százalékkal nőtt a hétfő reggeli órákra, ami délelőtt is folytatódott. A Brentért hordónként 71 dollár feletti árat kellett fizetni, a WTI 67,74 dollár volt. A földgáz árát a holland energiatőzsdén a részben a fűtéssel kapcsolatos kérdőjelek, illetve a 35 százalékos szintre süllyedt gáztartalékok, részben az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos tűzszüneti találgatások mozgatják. A susogó energiahordozó ára 41-42 euró/MWh körül alakult hétfőn, miután tíz napja még három euróval ez alatt a szint alatt járt. Az arany ára hajszálra volt a 3000 dollár/unciás „álomhatártól” hétfőn miután a befektetők továbbra is biztos menedéket keresnek az Amerikából indult kereskedelmi háború elől. A reggeli órákban 2988 dollár felett járt a jegyzés.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A  kriptós főszereplők jól teljesítettek. A Bitcoin 1, az Ethereum 1,2, az XRP pedig 1,8 százalékos drágulást könyvelhetett el. 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG