3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 618,41 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 51 579,66 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítették az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn jelentős forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde. A befektetők abban bíznak, hogy a vírus új variánsa kevésbé veszélyes, mint azt korábban gondolták, és ez segítette a tőzsde emelkedését.

(Kép: Pixabay)
(Kép: Pixabay)

Hozzátette, az OTP jelentősen emelkedett, a forgalom nagyobb részét, több mint kétharmadát tette ki, a banki papír a pénteki csökkenését korrigálta.

  • A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2440 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 600 forinttal, 3,50 százalékkal 17 735 forintra erősödött, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 422 forint maradt, forgalma 199,4 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,29 százalékkal 8600 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Hogy teljesített Európa?

Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, részben korrigálva a pénteki nagy árfolyamcsökkenést.

Az FTSE EuroFirst 300 index 0,93 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index pedig 0,78 százalékkal zárt magasabban. Az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,47 százalék emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést.

Árfolyam

Londonban az FTSE-100 index 0,98 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,16 százalék, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,54 százalék nyereséget ért el. Milánóban 0,75 százalékos, Madridban pedig 0,65 százalékos indexemelkedéssel ért véget a hétfői tőzsdenap.

Pénteken az európai indexek nagyot zuhantak az új vírusvariánsról szóló jelentésekre, a gazdasági növekedést visszavető újabb korlátozásoktól tartva. A főbb indexek 3-5 százalékkal estek vissza egy-két hónapos mélypontra. A Stoxx Europe 600 gyűjtőindex is közel négy százalékkal gyengült, ami 2020 júniusa óta a legrosszabb napi teljesítménye volt.

A legnagyobb árfolyamcsökkenést az esetleges zárlat által leginkább érintett ágazatok részvényei szenvedték meg, például az utazási és szabadidős szolgáltatásokat végző vállalatoké, mint a légitársaságok vagy a szállodaláncok. Ugyanezek a papírok voltak aztán, amelyek hétfőn a legnagyobb mértékben korrigáltak felfelé.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 46010 46780 -0,48% 46020 46030 9 254 595 920 HUF 2026-09-22 16:39:45
MOL 5125 5100 5230 -0,97% 5125 5130 2 863 666 515 HUF 2026-09-22 16:39:36
MTELEKOM 2556 2540 2578 +0,08% 2554 2556 547 001 790 HUF 2026-09-22 16:37:46
RICHTER 12720 12710 12910 -1,40% 12720 12730 999 396 300 HUF 2026-09-22 16:39:01
OPUS 289 285 293 +0,87% 287 289 34 849 689 HUF 2026-09-22 16:37:38
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tengerentúli tőzsdéknek spenót is volt a reggeli turmixukban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:08
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Egy legény van talpon a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:59
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
Részvény / Deviza / Áru Hiába a 100 dollár alatti olajár, tragikus fordulat érik
Czwick Dávid | 2026. szeptember 22. 10:41
Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, amire sokan talán már nem is számítottak. A fejleménynek az iparági szereplőkön kívül senki nem örülhet igazán. Az egyre nehezebben kontrollálható iráni háború pedig továbbra is vadul rángathatja a nyersanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Felpörögtek az európai tőzsdék, de az olajár is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:06
Így indult a kereskedés kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:53
A legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Raliztak egyet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:38
Így zárt a Wall Street.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 18:38
Emelkedéssel zártak a főbb tőzsdemutatók.
Részvény / Deviza / Áru Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:36
A BUX megtartotta az 0,1 százalékos erősödését. A főbb részvények vegyesen teljesítettek.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:28
A chicagói Fed elnöke, Austan Goolsbee szerint a jegybank már nem tekinthet átmeneti jelenségként a gazdaságot egyre gyakrabban érő kínálati sokkokra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG