2p
Zuhan Frankfurt, Párizs, tegnap Amerika is esett, Kína viszont megkapaszkodott. Az olaj korrigálni próbál, az arany erős.

Lehet, hogy az első lelkes befektetők és alapkezelők visszatértek a nyaralásból, mindenesetre valakik nagyon adni kezdték az európai papírokat. Hírek nincsenek: rosszak pláne, hisz a görög megoldás sínen van, a parlamenti szavazások vélhetően sikerülnek, egy gond kipipálva, legalábbis rövidtávon.

Talán egyszerűen csak eljött a nyereség realizálás ideje, esetleg túl sokan számítottak további nagy ralira az év eleji heves emelkedés után. Mindenesetre most a DAX-ot átlökték a 200 napos mozgóátlagon, ez beindította a további eladásokat, így az index másfél százalék mínuszban, 10770 ponton tartózkodik, Párizs 1,1 százalék eséssel 4910 ponton áll, ismét nem bírt az 5000-el.

DAX: elengedett a 200 napos átlag, ma vastagon aláesett (a grafikonon még nem látszik a mai)

Amerikában tegnap az indexekben fél százalék körüli esés volt, ezen belül a Nasdaq mozdult nagyobbat, 0,6 százalékot. Az elmúlt napokban vázolt sávokban tartózkodnak a főbb indexek, várjuk, hogy valamerre kitörjenek.

Kínában először folytatódott a tegnap elkezdődött esés, de nap végére magukhoz tértek az indexek, sőt még egy kis pluszt is sikerült felmutatni. A „közelkülföldi” kínai piacok, azaz Hongkong és Tajvan viszont egy estek 1-2 százalékot. Feltehetően, miután adminisztratív okok miatt Sanghajban nehezebb eladni, a befektetők ezeken a piacokon szabadulnak meg papírjaiktól. Ma a Nikkei is esett 1,6 százalékot, így a japán index szép emelkedő trendje kissé ellaposodott.

Nikkei, 1 év

A BÉT-en igen szerény a mozgás, ami a hosszú nyárzáró hétvége előtt teljesen érthető. Egyedül a Telekom elmozdulása értelmezhető, a papír 0,75 százalék mínuszban áll, 397 forinton. A forint, ahogy azt már tegnap vélelmezni lehetett, már meg sem mozdul az ünnepekig, 309-en az eurónkénti ár.

Az olaj egy kis korrekcióval próbálkozik a nagy zuhanás után, miközben a két olajfajta közti széles rés tovább csökkent. A WTI 43, a Brent 49 dolláron tartózkodik. Újra magára talált az arany: 1123 dollárig emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG