3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Napon belüli hullámvasutazást követően a BUX végül mínuszban kötött ki, noha az európai börzék a frankfurti kivételével viszonylag nagyobb pozítívummal intettek búcsút a hétnek, s Amerika is szárnyalt a kereskedés első óráiban. A forint megtartotta reggeli jó pozícióját.

A vegyes ázsiai zárást követően Európában sem volt egyöntetű a kép. A nagy nyugat-európai tőzsdék közül a londoni FTSE-index 0,65, míg a párizsi CAC 0,71 százalékos pluszban zárta a pénteki napot, a frankfurti DAX viszont, ha hajszállal, 0,1 százalékkal is, de mínuszban.

A BUX azonban még ennél is lejjebb végzett, noha napközben, a zárás előtt mintegy másfél órával még a pozitív tartományban tanyázott. Onnan azonban lefelé fordult és a hétnek már 0,11 százalékos bukóban intett búcsút. Mindenekelőtt az OTP Bank részvényeinek 1,3 százalékos gyengülése miatt, amelyet kisebb súlyuk miatt nem tudott kompenzálni a Richter-papírok 1,4 százalékos erősödése. A Mol részvényei stagnáltak, a Magyar Telekoméi viszont 0,3 százalékkal estek.

Az amerikai tőzsdeindexek este 6 óra környékén a legjobb úton haladtak voltak afelé, hogy már a második egymást követő hetet zárják nyereséggel. Annak köszönhetően, hogy fokozódtak az újabb masszív gazdaságösztönző csomag elfogadásához fűzött remények, illetve erősödnek azok a várakozások, miszerint a demokraták jelöltje, Joe Biden nyeri a novemberi elnökválasztást. A 30 vezető vállalat DJIA-indexe 0,5, az S&P 500-as mutató 0,7, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont már 1 százalék feletti pluszban állt. 

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1815 dollárt adtak, 0,46 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,21 százalékkal gyengült a dollár árfolyama, 105,78 jenen forgott fél négykor. A forint továbbra is jó passzban van, a nap vége felé közeledve az euróval szemben már több mint 1 százalékos pluszt halmozott fel, s megcélozta a 356-os szintet.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent, noha mindketten lefaragták a délelőtti veszteségeiket. Így a hazai benzinárak meghatározásánál irányadó északi-tengeri Brent hordónként már a tegnapi záró árán, 43,34 dolláron állt, míg az észak-amerikai könnyűolaj valamivel 41 dollár felett. 

A nemesfémek tovább izmosodtak a hét utolsó üzleti napján. Az arany unciánkénti ára csaknem 1,9 százalékkal, 1930 dollárra emelkedett, míg az ezüsté még ennél is jobban, 4,3 százalékkal erősödve, megközelítette a 25 dolláros lélektani határt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46400 46010 46780 +0,35% 46390 46400 7 607 892 300 HUF 2026-09-22 15:44:24
MOL 5120 5100 5230 -1,06% 5120 5125 2 469 179 335 HUF 2026-09-22 15:43:22
MTELEKOM 2550 2540 2578 -0,16% 2548 2550 487 816 290 HUF 2026-09-22 15:43:17
RICHTER 12780 12740 12910 -0,93% 12760 12790 671 895 760 HUF 2026-09-22 15:42:48
OPUS 288 285 293 +0,35% 288 290 31 382 070 HUF 2026-09-22 15:36:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy legény van talpon a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:59
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
Részvény / Deviza / Áru Hiába a 100 dollár alatti olajár, tragikus fordulat érik
Czwick Dávid | 2026. szeptember 22. 10:41
Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, amire sokan talán már nem is számítottak. A fejleménynek az iparági szereplőkön kívül senki nem örülhet igazán. Az egyre nehezebben kontrollálható iráni háború pedig továbbra is vadul rángathatja a nyersanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Felpörögtek az európai tőzsdék, de az olajár is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:06
Így indult a kereskedés kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:53
A legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Raliztak egyet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:38
Így zárt a Wall Street.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 18:38
Emelkedéssel zártak a főbb tőzsdemutatók.
Részvény / Deviza / Áru Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:36
A BUX megtartotta az 0,1 százalékos erősödését. A főbb részvények vegyesen teljesítettek.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:28
A chicagói Fed elnöke, Austan Goolsbee szerint a jegybank már nem tekinthet átmeneti jelenségként a gazdaságot egyre gyakrabban érő kínálati sokkokra.
Részvény / Deviza / Áru Veszített lendületéből a BUX, de még pluszban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:11
Zárás előtt 1 órával, még erősödik a magyar tőzsde. A főbb részvények vegyesen teljesítenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG