5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A devizakereskedés a nap 24 órájában folyik, manapság bárki számára hozzáférhető, viszonylag kevés tőke befektetése mellett is. A brókercégek, mint az XTB oktató segédanyagokkal és a kereskedési rendszer demóverziójával segítik a kisbefektetőket. Egymillió forintnyi kockázatmentes virtuális pénzzel ki lehet próbálni, hogyan működik a piac.

A tőzsdéről, a részvény– vagy devizapiacokról, újabban a kriptodevizákról híres emberek, világra szóló meggazdagodások, elszegényedések jutnak eszébe sokaknak. Pedig ez a világ legkésőbb az internet elterjedése óta a széles tömegek számára is elérhetővé vált, és sokaknak másodállása, főállása vagy hobbija lett.

Ezen belül a “forex” – más néven devizapiac, devizakereskedés – egy adott deviza cseréje egy másikéra, egy decentralizált piac. Ez azt jelenti, hogy nem egy konkrét tőzsdéhez kötődik, a világ fizetőeszközeit tőzsdén kívüli (OTC) piacon adják-veszik. A kereskedelem gyors, olcsó és nem kötődik konkrét helyhez, bárki számára elérhető, munkanapokon a nap 24 órájában.

“A Forex sosem alszik” – írja például kisbefektetőknek szóló cikkében az XTB online brókercég. Hétfőn reggel Wellingtonban nyit Új-Zélandon, az ázsiai piacok bezárása után Londonba költözik, a végén mindig New York zár, utoljára péntek este.

Forinterősödésre vagy gyengülésre játszani

A fizetőeszközök értékei számos gazdasági, geopolitikai és technikai tényező miatt emelkednek vagy csökkennek. A Forex a világ legforgalmasabb piaca, és az árfolyamok folyamatosan ingadoznak, amit a kereskedők igyekeznek kihasználni.

Ha úgy gondoljuk, hogy egy deviza értéke egy másik ellenében emelkedni fog, akkor long pozíciót nyitunk, vagyis vásároljuk az adott pénznemet. Ha úgy gondoljuk, hogy egy deviza értéke egy másik ellenében csökkenni fog, shortoljuk, vagyis eladjuk az adott devizát. Például, ha úgy érezzük, hogy az euró erősödne (felértékelődik) a forinttal szemben, akkor vehetünk az EUR/HUF devizapárból, annak grafikonja segítségével.

Egymillió virtuális forint

Ha úgy látjuk, hogy a forint gyengülhet az euróval szemben, akkor is vételt (longot) nyomunk számítógépünkön. Ha a forint erősödésére vagy az euró gyengülésére számítunk, akkor pedig eladási (short) pozíciót kell nyitnunk. Ám a devizapárok száma, amelyekre spekulálni lehet, rendszerint több tucatnyi, ezek “major” (elsődleges vagy főbb), “minor” (másodlagos) és feltörekvő piaci devizapárokra vannak osztva.

A kereskedést az XTB online oktató anyagokkal és demó-verzióval is segíti, ahol egymillió virtuális forint segítségével tehetjük meg az első lépéseket, bármiféle kockázat nélkül.

Információkból nincs hiány

Bejelentkezéskor hozzávetőleg az első kép fogad bennünket, azzal a különbséggel, hogy a nyelvet jobbra fent a menüben a beállítások között magyarra állítottuk, és beállítottuk az euró/forintot mint aktuális eszközt. Az ábrán máris jól látszik, hogy szépen erősödött fizetőeszközünk a legutóbbi hosszú hétvégén.

Ám ezen felül rengeteg opció állítható be és információ kérhető le. Például gazdasági naptár vagy piaci elemzések, vagy a második képen látható alapinformációk az adott termékről, a kereskedők “piaci hangulata”.

Olaj, részvény, kriptó

Nemcsak devizapárokra, hanem fontosabb részvényindexekre, a legismertebb részvényekre, árupiaci termékekre, sőt számos kriptodevizára is lehet kereskedni. (Bitcoin, ether, bitcoin cash, litecoin, monero stb.) A kereskedés ugyanis úgynevezett CFD-ken keresztül történik.

A harmadik ábrán a forint mellett amerikai olaj (WTI), arany, a német DAX részvényindex, aranybánya-ETF és az S&P 500 amerikai indexre szóló ETF láthatók.

1500 termék lehet

Az XTB kapta a legtöbb szavazatot a “2018-as év FX & CFD kereskedő brókercége” versenyen a Wealth & Finance International Awards cégnél.

Az XTB szerint a CFD kifejezés a “contract for difference” névből származik, és egy olyan befektetési eszközt jelent, amely egy másik eszköz árfolyamát követi. A CFD-k derivatív, tőkeáttétes eszközök, amelyekkel az árfolyamok emelkedéséből és eséséből is lehet profitálni. Jelenleg több mint 1500 CFD-t kínál a brókercég az említett termékcsoportokra.

Bár a befektető nem birtokolja közvetlenül az adott termékeket (részvényeket, devizákat stb.), nagyon gyorsan kiszámítható a potenciális nyeresége, és online könnyen kezelheti a pozíciókat. Az XTB szerint ez sokkal gazdaságosabb a költségek terén.

Tízszeres nyereség, tízszeres veszteség

Fontos paraméter a tőkeáttétel, ami azt jelenti, hogy viszonylag kicsi kezdeti letéttel nagyobb összegű befektetést lehet vásárolni. Ha például valaki tízezer Barclays-részvényt venne 2,80 font árfolyamon, rögtön 28 ezer fontot kéne kifizetnie. (Plusz a költségek.) Ha viszont tízes (1:10-es) tőkeáttételű CFD-t vásárol, akkor csak befektetési összeg tíz százaléka a fedezet, így a befektetett összeg mindössze 2800 font lesz csupán, “ugyanannyi részvény mozgásáért” – írják.

Emlékeztetnek rá, hogy a kezdeti fedezet ugyan kevesebb, de a profit és a veszteség egyaránt nagyobb mértékben nőhet ezáltal. Ha az ár ellenünk fordul, ugyanolyan fokozott mértékben veszíthetünk is, mint nyereségoldalon.

Saját befektetéseinket kezelni, a piacokon kereskedni izgalmas kihívás, amely természetesen kockázattal is jár. A kockázatokat úgy tudjuk a legbiztosabban kezelni, ha megfelelő ismeretekkel vágunk bele a kereskedésbe - erre pedig kiváló lehetőséget teremt a brókercégnél felhalmozott és megosztott tudásanyag. Az ingyenes demószámlával pedig nem csak a kereskedési rendszer használatát sajátíthatjuk el kockázatmentesen, hanem felkészülhetünk az éles döntési helyzetekre és kipróbálhatjuk, működnek-e a piacokról, befektetési eszközökről alkotott elképzeléseink, várakozásaink.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG