1p
Az első félévben 30 százalékkal csökkent a BÉT azonnali piacán a forgalom 2011-hez, és 60 százalékkal 2010-hez képest. Valójában azonban nem tűntek el végleg a befektetők a BÉT-ről, a 2000-es évek elején például több éven keresztül a jelenleginél is nagyobb volt a pangás – tartja a KBC Equitas. Ügyfélfelmérése szerint a magyarok 80 százaléka a hazai részvényeket tartja a legfontosabbnak, de ez az arány más országokban is magas. A forex-piacon meg kell válogatni, kivel kezd az ügyfél.

Most egyértelműen nagyon nyári a hangulat a tőzsdén, sőt jól láthatóan már április-májusban is látványosan visszaesett a forgalom – mondta el Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője (első képünkön). Az első félévben 30 százalékkal csökkent a BÉT azonnali piacán a forgalom 2011-hez, és 60 százalékkal 2010-hez képest, újabb és újabb több éves mélypontokat regisztrálnak.  Pár éve még 25-30 milliárd forintos napi forgalom volt a jellemző, manapság előfordul 5-10 milliárd közötti is. Az online felületeken kereskedő lakossági befektetők látványosan visszavonultak, különösen visszaesett az online kereskedés aránya. (A kisbefektetők nyaralási szokásairól itt írtunk. >>>>>)

Nem halott, csak szunnyad

Valójában nem tűntek el a befektetők a BÉT-ről, és nem olyan tragikus a helyzet – tarja Somi András. A BUX index papírjainak forgalma – amely nem azonos a teljes részvényforgalommal, de annak zömét adja - adatait vizsgálva láttunk már ilyet a 90-es évek legvégén, a 2000-es évek elején, az orosz válság és a dotkom-lufi után is. Az utóbbi esetben ráadásul három-négy éven keresztül is látványosan visszaesett a tőzsde forgalma.  A kilencvenes évek végén havi százmilliárd felett, később csak havi ötvenmilliárd körül volt a BUX-papírok forgalma, tehát szabályosan lefeleződött.

A tőzsdei lufik időszakában mindig hatalmas az aktivitás, főleg azok felfutó szakaszában. Ez után a lecsengő szakaszban sokan megégetik magukat, és elfordulnak a tőzsdétől. (Címünk magyarázata: Csepregi Éva - Hova tűnt a sok virág - Hol vannak a katonák.) Kérdés, hogy a jelenlegi válság és ezzel a tőzsdei forgalom visszaesése meddig tart még, erre nézve Somi András nem akart becslésekbe bocsátkozni. A jelenlegi tőzsdei forgalom azonban még mindig meghaladja a kétezres évek elejének forgalmát.

Az amerikaiak is visszavonulót fújtak

Nemzetközi szinten is hasonló folyamatok játszódnak le, az amerikai NYSE részvénypiacán például 15 százalékos volt a visszaesés az első félévben. A nagy nemzetközi tőzsdék forgalmat veszítenek az alternatív platformok miatt is, de az eurózóna válsága is sokakat eltántoríthat. Az is árulkodó jel, hogy a 2001-es 21 százalék után manapság az amerikai háztartásoknak már csak 15 százaléka tart részvényt.

Miért is alacsony a forgalom nálunk? Az Equitas a strukturális okok között említi a nehezen kiszámítható magyar gazdaságpolitikát, a külföldiek alulpozícionáltságát, vagyis azt, hogy kevés magyar részvényt tartanak. A hazai intézményi befektetői réteg is összezsugorodott, elsősorban a magánnyudíj-pénztári rendszer felszámolása miatt. Szezonális okoknak nevezik a lakossági befektetők nyaralását, és hogy a nagybefektetők a kis piacon „nem férnek el”. Ciklikus ok a gyenge makrogazdasági környezet, a válság és annak következményei.

Alulértékeltek a hazai blue chipek?

Az alacsony forgalom miatt nehezebben árazódnak be a fundamentális tényezők a hazai részvények árába, az Equitas szerint ennek ellenére érdemes a hazai részvényeknél sztorikat keresni. A Molt éppen a napokban ajánlották fundamentális szempontból vételre, de akár technikai szempontból, rövid távra is érdemes lehet venni, meg kell vizsgálni – mondja Somi András. A Richternél nem árazódott be a cariprazine-történet az árfolyamba, ám ez akár egyik napról a másikra is megváltozhat. A Magyar Telekom az ismert problémái és kockázatai ellenére is vonzó, nagyon magas az osztalékhozama, így is alulárazottnak tűnik.

Az OTP-vel kapcsolatban elmondták, hogy fundamentálisan stabilnak mondható, ám a komoly makrogazdasági kockázatok miatt fokozott óvatosságot igényel.

Az Egis túlságosan is alulárazottnak tűnik a szektortársakhoz képest, a elmúlt napokban szépen meg is indult az árfolyama. Aminek visszaesik a forgalma, annak ez jellemzően hatással van az árfolyamára is, ami nyomott lesz, pont ez történhetett az Egissel, amelynek sokak szerint már szinte ordító volt az alulértékeltsége. Az utóbbi időben az árfolyamával együtt a forgalma is nagyon meglódult, ez jelzi, hogy a befektetők nem tűntek el, csak kivárnak.

Minden második magyar külföldre kacsintgat

A társaság májusban online felmérést készített 15 800 ügyfél megkérdezésével, amit 808-an töltöttek ki, ez jó aránynak számít. A társaságnál tavaly nyár óra van külföldi kereskedés, jelenleg 21 különböző piac (2 magyar – azonnali, határidős - és 19 külföldi) érhető el, mindegyik egyetlen rendszeren belül. Ennek ellenére az ügyfelek 80 százaléka szerint nagyon fontos még mindig a hazai piac. A külföldi részvények iráni érdeklődés is magas, csak a befektetők ötöde kereskedett eddig külföldön, de minden második tervezi azt. Külföldi példák is azt mutatják, hogy az ügyfelek általában legalább 50 százalékban a saját országuk részvényei iránt érdeklődnek.

A mostanában nagyon divatos forex (foreign exchange, devizakereskedés) a felmérés szerint veszített népszerűségéből, Takács Szabolcs üzletfejlesztési igazgató szerint (második képünkön) valóságos buborék látszik kialakulni a piacon. A piac fenntarthatatlan szintre jutott, a sokszor frissen, „garázscégként” indult vagy adóparadicsomokban bejegyzett forex-társaságok egy része előbb-utóbb egymás után be fog dőlni – gondolják. Az ügyfelek számára némileg nagyobb biztonságot jelenthetnek a banki hátterű brókercégek - mondták. A Privátbankár is azt javasolja: csak olyan, nemzetközileg is elismert, átlátható hátterű céggel szerződjenek az ügyfelek, amelyek tevékenységét megfelelő szervek felügyelik, magyar nyelvű támogatással és ügyfélszolgálattal rendelkeznek, és betétvédelem hatálya alá eső pénzügyi szolgáltatóval állnak kapcsolatban.

 

 

Az ördögtől való-e a forex?

(Fotó: Sxc.hu)

Az amerikai brókercégeknek közzé kell tenni a vonatkozó adataikat, ezek szerint a forex-iparágban az ügyfelek általában 75-80 százaléka bukik. Nem azt mondják az Equitasnál, hogy a devizakereskedés az ördögtől való, de csak egy portfólió részeként ajánlják. Olyan ez, mint a síelésben a fekete pálya, a lehető legveszélyesebb befektetések közé tartozik, és itt sok kezdő ügyfél megy egyből a fekete pályára – mondja Takács. Sok országban korlátozzák maximális tőkeáttételt a saját tőke 10-50 százalékában, ez is egy megoldás lehet a kockázatokra.

A részvénypiacra visszatérve, a felmérés szerint akik még nem kereskedtek külföldön, azok nagy része azért, mert úgy gondolja, nincs elég információja. Pedig az egyedi részvénysztorik iránt nagyon nagy az érdeklődés. Ezért az Equitas igyekszik megismertetni az ügyfelekkel a külföldi cégeket, elemzésekkel, oktatással segíti őket. A relatíve magas árszint, azaz a jutalékok is sokakat visszatartanak, ezért július 1-jétől jelentősen csökkentették a külföldi jutalékokat. („Átadták a külföldi partnereknél elért méretgazdaságossági jutalékcsökkentést” – hangzott el.)

A oroszok már az Equitasnál vannak

Érdekes, hogy az orosz tőzsde iránt nagyon sokan érdeklődnek, azért sok, a londoni piacon forgó részvényt is felvettek a kereskedett értékpapírok listájára (GDR-ek formájában). Van olyan orosz papír, amely egymaga Londonban sokkal nagyobb forgalmat generál, mint az egész hazai tőzsde forgalma.

Takács Szabolcs szerint a nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, ezért az öngondoskodást feltétlenül támogatni kell. Az öngondoskodás minden formája várhatóan kedvező a tőzsdének. Míg Amerikában 15 százalék a részvények aránya a háztartásoknál, addig nálunk ennek is csak a töredéke. A háztartások várhatóan fokozottan fognak takarékoskodni, ahogy már most is teszik, és várható, hogy tovább nő majd a részvényeik aránya. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetleges támogatása biztosan jót tenne a részvénypiacnak. Arról, hogy mikor lesz IMF-megállapodás, nem bocsátkoztak találgatásokba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46400 45360 46440 +0,65% 0 0 12 060 933 980 HUF 2026-07-22 17:10:21
MOL 4400 4298 4400 +1,66% 0 0 3 214 582 948 HUF 2026-07-22 17:08:38
MTELEKOM 2652 2640 2678 -0,45% 0 0 675 373 242 HUF 2026-07-22 17:11:31
RICHTER 11740 11650 11870 -0,34% 0 0 2 123 529 820 HUF 2026-07-22 17:06:01
OPUS 361 358 367 +0,70% 0 0 7 251 421 HUF 2026-07-22 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG