4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,44 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 45 891,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol nem változott, 2278 forint maradt, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,13 százalékkal 15 065 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 412,50 forintra emelkedett, forgalma 262,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8385 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3718,14 ponton zárt kedden, ez 24,78 pontos, 0,67 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a vezető részvények közül az OTP-nél profitrealizálás volt, a Mol ára nem változott, a Richter kis csökkenéssel zárt, a Telekom enyhén emelkedett. A forgalom átlagosnak tekinthető.

A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekkel összevetve. Az euró a reggel fél nyolckor jegyzett 351,50 forintról 350,85 forintra gyengült 18.30 órakor. Az euró árfolyama kedden 349,80 forint és 352,15 forint között mozgott. A dollár jegyzése a kedd reggeli 288,98 forintról 287,29 forintra süllyedt, miközben a franké 320,29 forintról 319,92 forintra csökkent. Az euró 1,2212 dollárra erősödött a reggeli 1,2165 dollárról.

Enyhe emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, miután a Walmart és a Home Depot vártnál jobb gyorsjelentései az emelkedő árak ellenére is a fogyasztói kereslet erősödéséről tanúskodtak. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,07 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,06 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalékos pluszban nyitotta a napot.

Fókuszban a nagy áruházak

A Walmart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca 4 százalékos pluszban forgott a nyitás után pár perccel, miután a vártnál jobb eredményekről számolt be negyedéves gyorsjelentésében és javította éves profit-előrejelzését. A Home Depot, az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb barkácsáruházlánca fél százalékos emelkedéssel indította a napot, miután bevételei meghaladták az elemzői várakozásokat. A Macy,s kiskereskedelmi hálózat árfolyama másfél százalékkal nőtt a nyitásban, miután javította éves bevételi és nyereség-előrejelzését.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,33 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,22 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,23 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,02 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,04 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,02 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2214 dollárt adtak, 0,49 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,23 százalékot veszített értékéből a dollár, 108,94 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1867,10 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,21 százalékkal, 1871,50 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. 

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,26 százalékos mínuszban, 69,28 dolláron, a WTI pedig 0,38 százalékos veszteségben, 66,03 dolláron forgott fél négykor. Napközben azonban a Brent március 15. óta először áttörte a 70 dolláros küszöböt, és eddigi napi csúcsán 70,23 dollárba került hordónként. Az olajárakat támogatja, hogy az amerikai és az európai gazdaságok újraindításától a kereslet fellendülését remélik, ami ellensúlyozza a koronavírus-járvány Ázsiában tapasztalt terjedése miatti félelmeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG