2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom nem tudott erősödni. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,93 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 70 321,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői esés után kedden korrekció indult be a tőzsdéken, miután csillapodtak az Amerikai Egyesült Államokban a múlt héten kialakult recessziós félelmek.

A magyar tőzsdén átlag feletti volt a forgalom. Kiemelkedően teljesített a Richter, a gyógyszeripari vállalat kifejezetten jó gyorsjelentést tett közzé kedden reggel, ami látszik a kedvező piaci hangulaton. A Magyar Telekom kisebb gyengülését a befektetői óvatosság okozhatta, mert a telekommunikációs társaság szerdán piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését.

  • A Mol 14 forinttal, 0,51 százalékkal 2760 forintra erősödött, 991,5 millió forintos forgalomban.
  •  Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 250 forintra nőtt, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,38 százalékkal 1052 forintra csökkent, forgalma 675,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,07 százalékkal 9960 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.


 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27910 27100 27920 +1,12% 27890 27910 1 968 812 100 HUF 2025-07-09 10:18:00
MOL 2990 2976 3000 -0,33% 2988 2998 99 300 064 HUF 2025-07-09 10:17:57
MTELEKOM 1770 1762 1776 +0,34% 1764 1770 47 417 066 HUF 2025-07-09 10:17:07
RICHTER 10190 10090 10190 +1,09% 10170 10190 51 171 060 HUF 2025-07-09 10:18:09
OPUS 593 593 596 -0,50% 593 596 18 967 129 HUF 2025-07-09 10:16:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz kezdés a hazai, pozitív az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:15
Emelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Euróban szeretné kapni a fizetését, ha meglátja, milyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:11
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt New Yorkban?
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:28
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A forint nem királykodott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:44
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
Részvény / Deviza / Áru Eldobálták az OTP részvényeit kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék keresik az irányt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:55
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A BUX enyhén esik kedd délután
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban jár a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 százalékkal csökkent kedden délelőtt. Csak a Richter árfolyama emelkedett.  
Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Ázsiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:10
Jórészt erősödtek az indexek az ázsiai börzéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,36 százalékkal, 39 728 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,28 százalékkal nőtt – írja az MTI.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG