3p
A nagy olajtermelők vasárnap összeülhetnek Katar fővárosában, Dohában, hogy tárgyaljanak az olajkitermelés jelenlegi szinten történő befagyasztásáról. Szakértők szerint 50-60 százalék az esélye, hogy ez összejön, de nem sok hatást várnak tőle, mert már mindenki annyit termel, amennyi a csövön kifér.
Doha. Forrás: wikipedia.org

Szimbolikus jelentőség

A dohai csúcs kapcsán 40 elemzőt kérdezett meg a Bloomberg, szerintük összejön-e a megállapodás. Kicsit több mint felük arra számít, hogy igen, de a nemmel válaszolók szerint sincs túl sok jelentősége a dolognak, miután a jelenleginél több olajat egyelőre semelyik résztvevő nem tud a felszínre hozni, teljes kapacitással működnek, még elszállítani sem tudják a vevőkhöz.

Szimbolikus jelentősége azonban lenne a megállapodásnak, hisz azt jelezné a piacnak, hogy foglalkoznak a kitermelés mennyiségével, nem engedik hosszú távon korlátlanul szabadon a kínálat bővülését. Mindenesetre az árban a nagy zuhanás után a közelmúltban lezajlott korrekció akkor pörgött fel, amikor felmerült a kitermelés mennyiségének szabályozása.

Szaúdi-iráni csörte

Ugyan a legnagyobbak, mint Oroszország és Szaúd-Arábia részt vesznek a csúcson, sőt Líbián kívül minden OPEC tagország is, rajtuk kívül még Azerbajdzsán, Omán és Kolumbia is, de így is csak a világ kitermelésének 55 százalékát adják. Irán részvétele bizonytalan, de ha meg is jelenik, esze ágában sem lesz befagyasztásról gondolkozni, hisz a szankciók feloldásával most akarja felpörgetni kitermelését és exportját.

Szaúd-Arábia közben azt állította, hogy ő csak akkor írja alá a megállapodást, ha Irán is részt vesz benne. Ez pedig kizárt, így megállapodás csak úgy lehet, ha a szaúdiak engednek az ügyben. A Kreml sajtófőnöke szerint Irántól függetlenül is összejöhet a megállapodás, miután az orosz és a szaúdi energiaügyi miniszterek tárgyalásokat folytattak egymással, de további részleteket nem közölt.

Csúcsra járnak, de nem mindenki

Oroszország a múlt hónapban napi 10,9 millió hordót termelt ki, ezzel megjavítva saját januári csúcsát. Elemzők szerint tovább nem tudja bővíteni a kitermelést, sőt az inkább kissé csökkenni fog. Persze ez is alakulhat másként: a múltban is előfordult már, hogy valaki minden számítás ellenére növelni tudta kitermelését.

Az OPEC tagországai Irán és Líbia kivételével múlt hónapban már összesen napi 487 millió hordóval kevesebbet termeltek ki, mint januárban. Ahol még érdemben növekedhet a kitermelés idén, az Irán és Brazília.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG