3p
Az ingatlanbefektetés helyett az ingatlanfejlesztésre koncentrálnak, így az árbevétel alacsonyabb a tavalyinál, de a profit 122 százalékkal nőtt a Duna House-nál.

A Duna House csoport 2017. harmadik negyedévében tovább növelte üzemi teljesítményét, megközelítve a 300 millió forintos EBITDA szintet, működési eredménye (EBIT) pedig elérte a 273 millió forintot, 151%-os emelkedést mutatva az előző év harmadik negyedévéhez képest és 8%-ot emelkedve a megelőző negyedévhez képest.

Az adózott eredmény a megemelkedett hitelállomány és kamatfizetés, valamint egyszeri addicionális adózási tételek miatt 190 millió forintot tett ki, ami 122 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Ezért csökkent az árbevétel

Az ingatlanforgalmazó társaság árbevétele 1,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, vagyis 29 százalékkal elmarad a tavalyi azonos időszaktól. A csökkenés gyakorlatilag kizárólag az ingatlanbefektetések szegmensben megfigyelhető jelentős árbevételcsökkenés következménye: a tavalyinál 846 millió forinttal, 96 százalékkal alacsonyabb árbevételt mutatott ki a társaság a 3. negyedévben. A társaság ezt azzal magyarázza: a befektetési célú ingatlanportfólió 2016. második negyedévétől kezdődően megvalósult leépítése áll a háttérben - a vezetőség fókuszában az ingatlanbefektetés helyett már az ingatlanfejlesztés áll.

A harmadik negyedévében egyébként új csúcsot döntött a Duna House hálózati jutalék-bevétele, 2,3 milliárd forintot elérve 11,7%-kal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest és 2,3%-kal haladta meg a megelőző negyedévet.

Meglesz a tervezett eredmény

A vezetőség által az év egészére kiadott (MyCity nélkül számított) 850-1000 millió forintos adózotteredmény-előrejelzésből a harmadik negyedév végére már 770 millió forintot elért a cégcsoport. Az első kilenc hónap teljesítménye alapján a vezetőség megerősíti korábbi előrejelzését.

Most jó hitelközvetítőnek lenni

A működési eredmény mintegy 164 millió forinttal magasabb a tavalyi harmadik negyedéves eredménynél. Az alaptevékenység eredményének vonatkozásában az alábbi tételek magyarázzák a teljesítmény javulását:

  • A pénzügyi termék közvetítési szegmens összesen 116 millió forinttal növelte üzemi eredményhez való hozzájárulását 2016. harmadik negyedévéhez képest. A növekedésben közrejátszott a hitel- és lakástakarékpénztári volumenek 26%-os növekedése, valamint a fenntartási jutalékok becslési módszertanának tapasztalati számok alapján történő felülvizsgálata is, amely 66 millió forint egyszeri
    eredményt jelentett a meglévő, korábbi időszakokban szerződött állomány tekintetében.
  • A franchise szegmens árbevétele 21%-kal, bruttó fedezete 36%-kal bővült, ugyanakkor a közvetett költségek elsősorban lengyelországi növekedése csaknem teljesen felhasználta a keletkezett profitelőnyt.
  • A Cégcsoport egyéb szegmensei, elsősorban az alacsony bázis miatt 47 millió forinttal járultak hozzá a konszolidált üzemi eredmény növekedéséhez.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG