3p
Sajtótájékoztatón számolt be éves eredményéről a Wizz Air, a cég vezetője, Váradi József elemezte az elmúlt negyedévet és egyben az egész pénzügyi évet. Jól ment a cégnek, immár nyereségesen működik és továbbra is gyorsan növekszik. Készpénzzel is jól áll a cég, és jönnek a nagyobb repülőgépek, lesz mit megtölteni.

A cég meglehetősen nagyra nőtt 12 évvel ezelőtti indulása óta, az egyik európai meghatározó szereplő lett belőle, szemben a majdnem ugyanakkor indult Skyeurope-pal, amely elvérzett a verseny kezdeti szakaszában. Ma már 67 repülővel 38 ország 121 repülőtere között repül a cég, ezek közül 25 a bázisrepülőtér.

Sok utas, olcsó kerozin

Az utasok száma 21 százalékkal nőtt, 20 millióan repültek a Wizz járatain az elmúlt évben. A cég árbevétele 1,43 milliárd euró, amely 16,4 százalék növekedést jelent. A cég immár nyereséges: az év 224 millió eurós eredményt hozott. Ez a tervek szerint a következő évben tovább nő, 245-255 milliós profitot várnak.

A cég költségei csökkentek, nem kis részben az üzemanyagár-csökkenés miatt, de ennek hatása nélkül sem volt emelkedés. A készpénzállomány 200 millió euróval 640 millióra nőtt, ez már egy komoly biztonság, a cég fél éves üzemelését gond nélkül fedezné még akkor is, ha semekkora árbevétel nem lenne.

Méretes repülők

A cég tervei a következő évre: 17 százalékkal növekednek a kapacitások, ezt elsősorban az újonnan érkező A 321-es gépek fogják jelenteni. Ezek nagy gépek, 235 utast tudnak szállítani, így az egy utasra jutó költség kb. 10 százalékkal alacsonyabb, mint az A 320 esetében. Az üzemanyagköltség 15 százalékkal csökken, ezt azért lehet ilyen biztosan tudni, mert a cég fedezeti ügyletekkel biztosította magát (feltehetően az olcsó árak idején bevásároltak). Az  teljes költségszint várhatóan 5 százalékkal csökken.

A legjobb növekedési lehetőséget a közép-kelet európai régió jelenti, ahol a gazdasági növekedés is erősebb, mint a kontinens más részein. A növekedés 65 százaléka várhatóan a jelenlegi útvonalakon való járatsűrítésből, 25 százaléka a már használt repterek közti új járatok indításából, 10 százaléka új célpontokra induló járatokból fog keletkezni.

Egyéb árbevételek, poggyász-kérdés

Az egyéb árbevételek az összes árbevétel 38 százalékát adják: ezek a csomagdíj és az egyéb szolgáltatások. Ezen belül a csomagbevételek utasonként 1 euróval visszaestek, vagyis kevesebben visznek magukkal fizetős csomagot. A légitársaságnak ez annyiban kedvező, hogy csökken az összsúly, így az üzemanyag költség is. Viszonylag új szolgáltatás az ülőhely-allokáció, vagyis aki előre le akarja foglalni a helyét, külön térítés ellenében megteheti.

Felvetettük azt a kérdést, hogy megéri-e a cégnek az a gyakorlat, hogy a szokványos egységes kézipoggyászhoz képest a Wizz Airnél kisebb a nemfizetős kézipoggyász, nem tereli-e az utasokat a konkurenciához, ahol általában nincs ilyen megkötés. Váradi József válaszában elmondta, hogy csak az utasok 20 százaléka fizet a poggyászért, a többiek a kisebb méretű kézipoggyásszal utaznak. Azt nem gondolják, hogy emiatt sokan választanák a konkurenciát, hisz olyan erős az utaslétszám növekedés, hogy ha van is ilyen, nem érzékelhető.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG