3p
Az Egis tulajdoni hányadának 96 százalékát megvette a francia Servier-csoport, de ettől a cég még magyar.

Az Egis továbbra is magyar vállalat, annak ellenére, hogy a lezárult kivásárlási ajánlattal a főtulajdonos francia Servier-csoport tulajdoni hányada 96 százalék fölé emelkedett. Erről a gyógyszergyár vezérigazgatója beszélt szerdán Budapesten, az Egis negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Magyar székhely, külföldi tulajdonos

Hodász István elmondta: az Egis továbbra is jelen van a magyar piacon, magyar vállalatnak tartja magát, amely önálló irányítással és magyar menedzsmenttel rendelkezik. A gyógyszeripari vállalat magyar székhellyel működik, mind a gyártását, mind a kutatás-fejlesztését, mind a kereskedelmét innen irányítja.

A vezérigazgató elmondta: a főtulajdonos a vételi ajánlat dokumentációjában is megerősítette, hogy az Egis továbbra is magyarországi értékteremtésre alapozza növekedését, megőrizve identitását és stratégiáját. A vállalat vezetése arra számít, hogy mint eddig, úgy a jövőben is a nyereségének túlnyomó részét magyarországi beruházásokba forgatja vissza.

Kifejtette, hogy az Egis évi 13-14 milliárd forintot fordít magyarországi beruházásokra, és 12-13 milliárd forintot kutatás-fejlesztési tevékenységre. Véleménye szerint ebben nem lesz változás a jövőben sem, továbbá a menedzsmentben sem számít változásra. Hozzátette: a Servier megerősítette, hogy továbbra is magyar menedzsmenttel kíván együtt dolgozni.

20,5 milliárd profit

Poroszlai Csaba gazdasági igazgató megerősítette az Egis következő üzleti évre vonatkozó bevételi várakozásait, amelyek megegyeznek az augusztusban közöltekkel. Eszerint a vállalat összességében 2-5 százalékos növekedést vár a 2013/2014-es üzleti évben az idei 2 százalék után.     
A magyar piacon mérséklődő ütemű, 3-6 százalék közötti csökkenés várható az idei 8 százalékos visszaesés után, míg a főbb exportpiacokon növekedéssel számol a cég. A gazdasági igazgató kiemelte, hogy az Egis árbevételének mintegy 80 százaléka exportból származik, és a kivitel növekedése ellensúlyozza a belföldi forgalom csökkenését. 

Poroszlai Csaba kiemelte, hogy a 2012/2013-as üzleti évben elért 20,41 milliárd forint konszolidált nettó profit 15 százalékát teszi ki a 135,72 milliárd forintos árbevételnek, ez az eredményhányad az utóbbi hét év legmagasabb értéke.

Kifejtette, a közvetlen költséghányad egy százalékponttal 42 százalékra javult, ami a költségcsökkentési intézkedések eredménye. A jó eredményekhez hozzájárult a pénzügyi nyereség is, ami kompenzálta az árbevételt mérséklő árfolyamhatásokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG