5p

Az európai tőzsdék hangulata jó, amihez egy kedvező menedzserindex sokat tehetett hozzá. A BUX is jól néz ki, de a Mol esik. A forintpiac feszült nyugalommal várja az MNB kamatdöntését, nagyot esett az arany, drágulnak az energiahordozók. Tesla- és GM-eredmények, elektromosautó-eladások, magyar kamatdöntés van még a láthatáron.

Az európai tőzsdék kedden jelentős, de nagyon különböző mértékű emelkedést mutatnak, a Stoxx 600 index 0,7, az EuroStoxx 50 pedig 0,8 százalékkal javul. Németországban, Svájcban, Olaszországban nagyobb, egy százalék feletti, Franciaországban vagy Nagy-Britanniában kisebb, pár ezrelékes az emelkedés késő délelőtt. A német DAX a nap elején 18 ezer pont felett is volt. Segíthette, hogy a vártnál jóval kedvezőbben alakult az euróövezeti szolgáltatóipar teljesítménye áprilisban, különösen Németországban.

Az amerikai határidős indexek csak csekély mértékű pluszban vannak, de odaát hétfőn az S&P 500 index visszapattant a pénteki 5000 pont alatti szintről e határ fölé és egyben megszakított egy hat napos negatív szériát. (Így 0,9 százalékos emelkedés után 5010 ponton zárt.) A piacok fontos gyorsjelentésekre várnak, mint a Tesla és három másik technológiai óriás, de kiemelt makroadatok is jönnek majd a héten.

Az S&P 500 amerikai részvényindex egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500 amerikai részvényindex egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index is 0,9 százalékkal javult, ugyanennyivel szépít az OTP is. A Mol 1,2 százalékkal esik, viszont a Richter 2,4 százalékkal ugrott meg. A Telekom 0,2 százalékkal kerül többe. Az euró/forint 393,90, ami 30-40 filléres csökkenés hétfő estéhez képest, de reggel volt 395 közelében is. A kora délutáni MNB-kamatdöntés és annak kommentárja még megmozgathatja az árfolyamot.

Arany le, olaj fel?

Tovább esik az arany és az ezüst, mintegy másfél százalékkal, a sárga fém már csak 2312 dollár (nemrég még 2400 felett is volt). Az európai földgáz 1,7, a kőolaj 0,4 százalékkal drágább.

Árfolyamok és grafikonok

A nyersolaj hétfőn több mint háromhetes mélypontra csúszott, mivel egyre erősebb a piacon a meggyőződés, hogy Irán és Izrael nem fog teljes körű háborúba bocsátkozni egymással. De úgy űnik, az esésnek is vannak korlátai, mivel a következő hónapokra szűkülő olajkínálatot várnak. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei, az OPEC+ például legalább június végéig fenntartották a termeléscsökkentés ütemét. A közelgő amerikai autózási szezon pedig várhatóan megnöveli a keresletet.

Mindenki a Teslára vár

A Tesla kedden kezdi meg a “Big Tech”-cégek eredményszezonját, de a General Motors jelentése is az amerikai tőzsdenyitás előtt esedékes – írja az Investing.com. A piac elégé pesszimista a vezető elektromosautó-gyártó eredményeivel kapcsolatban. Ugyanis a hónap elején a szállítások 8,5 százalékos csökkenéséről és növekvő készletekről számolt be, valamint újabb árcsökkentéseket, jelentős elbocsátásokat is bejelentett.

Az autógyártónak a jövőbeli stratégiájával kapcsolatos kérdésekkel is szembe kell néznie, különösen azután, hogy a Reuters szerint elvetette az úgynevezett Model 2, egy új, olcsó jármű terveit. Ehelyett egy önvezető robottaxi (“robotaxi”) építésére összpontosítana. A befektetők a legújabb modelljével, a Cybertruckkal kapcsolatos híreket is nagyon várják majd – írta az Investing.com.

Még egy autóipari óriás jelent

A GM első negyedéves eredményei is kedden tőzsdenyitás előtt jönnek. Az autóipari óriás várhatóan szilárd eredményekről számol be, de az elektromos átállással kapcsolatos magasabb költségek hátráltatják.

Mégis szép növekedés jön az elektromos autóknál?

Lehet, hogy a Tesla nehéz helyzetben van, de az elektromosjárművek (EV-k) piaca idén is erőteljesen növekedni fog – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentéséből. Az elektromos autók eladása idén elérheti a 17 milliót, a 2023-as 14 millióval szemben. Világszerte több, mint minden ötödik eladott autó elektromos lesz - írja a Global Electric Vehicle Outlook című kiadvány.

Ebből várhatóan 10 millió járművet Kínában adnak el.

A szűk árrések, az ingadozó akkumulátorfém-árak, a magas infláció és a vásárlási ösztönzők fokozatos megszüntetése egyes országokban aggodalmat keltett az iparág növekedési ütemével kapcsolatban. De a globális értékesítési adatok továbbra is erősek – közölte a párizsi székhelyű szervezet. Az elektromos autók részesedése ugyanakkor az összes vásárláson belül régiónként nagyon eltérő lesz:

  • az Egyesült Államokban körülbelül minden kilencedik jármű,
  • Európában minden negyedik,
  • Kínában viszont csaknem minden második.

Pesszimista a JPMorgan

Az elmúlt három hét amerikai részvénypiaci esése egy olyan eladási hullám kezdete volt, amely valószínűleg tovább mélyül, a korrekció pedig még folytatódhat – mondta el Marko Kolanovic, a JPMorgan stratégája az Erste Befektetési Zrt. szerint. Többek között az emelkedő hozamkörnyezetre, az erős dollárra és a megemelkedett olajárakra hivatkozik. A befektetőknek küldött JPMorgan-levél szerint

az e heti gyorsjelentések átmenetileg stabilizálhatják a piacot, de ez nem fogja azt jelenteni, hogy túl vannak a nehezén.

Emellett a túl magas infláció, a jegybanki kamatcsökkentésekre vonatkozó várakozások elhalványulása és a túl optimista hangulat inkább a lefelé irányuló kockázatokat erősítik.

Többszörös lesz a bitcoin kereslete?

A kriptovaluták piaca egész csendes, a bitcoin 66 ezer körül, az ether 3200 alatt áll. A szombat hajnali “feleződés” inkább jót tett az árfolyamoknak, de a bitcoin tranzakciós díjai nagyon megnőttek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A piacra kerülő új bitcoinok kínálata napi 30 millió dollárra csökkenhet a feleződés után a Bitfinex elemzői szerint. Ez kevesebb, mint ötöde a spot bitcoin ETF-ekbe történt átlagos napi tőkebeáramlásnak, ami bő 150 millió dollár. A befektetők ráadásul egyre inkább közvetlen őrzésben (nem-bizományosi letétben) tartják érméiket – tette hozzá a cég.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18005 17840 18200 -1,53% 0 0 7 839 793 305 HUF 2024-05-17 17:07:11
MOL 3026 3026 3052 -0,13% 0 0 1 898 395 270 HUF 2024-05-17 17:06:54
MTELEKOM 949 931 953 -1,35% 0 0 1 540 237 008 HUF 2024-05-17 17:05:08
RICHTER 9285 9200 9485 -1,64% 0 0 2 833 958 655 HUF 2024-05-17 17:10:09
OPUS 389 381 395 -0,38% 0 0 97 506 832 HUF 2024-05-17 17:08:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. május 17. 18:08
Annyira széles persze nem lesz az a mosoly, de legalább izmosodott a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat történt a forintnál? Warren Buffet bevásárolt
Eidenpenz József | 2024. május 17. 12:17
A tőzsdék enyhén lefelé tartanak, a BUX kissé jobban esik, a forint is gyengül, kérdés, miért és meddig. Elmarad a Telekom-aukció, ami elég nagy áresést okozott. A Walmart miatt szárnyalt a Dow, Warren Buffet bevásárolt Chubb-ból. Megváltozhatott az arany és a bitcoin szerepe az utóbbi időben, hamis kriptókat álcáznak Binance-terméknek.
Részvény / Deviza / Áru Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. május 17. 07:10
A forint árfolyama gyengült péntek reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha várt a pénzváltással
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 18:24
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Megvillantotta a foga fehérjét a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,81 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 68 854,65 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Telekom és az Opus, trendforduló a magyar kötvényalapoknál?
Eidenpenz József | 2024. május 16. 12:30
Az európai tőzsdéken nem jó a hangulat, amit néhány rosszul sikerült gyorsjelentéssel magyaráznak. A forint tartja erejét, közeleg az OTP-osztalék napja, jelentett a Telekom és a Waberer’s. A kötvényalapokból ezúttal áramlik ki a tőke, megugrott a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru A gyógyszergyár húzta volna a pesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 18:36
Enyhe csökkenéssel zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Részvény / Deviza / Áru A merénylet árnyékában ennyit kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 18:21
Erősödött a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Forró háború, hidegháború, proxy-háború, vámháború, tech-háború, mi lesz ebből?
Eidenpenz József | 2024. május 15. 16:21
Konfliktusokat látunk, amerre a szem ellát, hová vezetnek ezek? Az átalakuló világrendnek kik lehetnek a nyertesei? Mekkora a mesterséges intelligencia jelentősége? Hogyan függnek össze a geopolitikai változások a mesterséges intelligenciával? Ezeket a kérdéseket elemezték az Amundi háttérbeszélgetésén.
Részvény / Deviza / Áru Meghökkentő határt lépett át az OTP célárfolyama, történelmi csúcson egy fém ára
Eidenpenz József | 2024. május 15. 12:19
A részvénypiacok óvatosan optimisták, mielőtt kiemelkedő fontosságú adat érkezik ma az USA-ból. Jókora céláremelés érkezett az OTP-re, újabb határt törve át. Jelentett a Graphisoft Park, újra mémrészvény-mánia van, sohasem került még ennyibe egy mindannyiunk számára fontos fém ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG