6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Annak ellenére, hogy ma kiderült, immár harmadik negyedéve van a magyar gazdaság recesszióban, a forint nem mozdult, az euróval szemben továbbra is a 370-es szint alatt tanyázik. A hazai blue chipek vegyesen kezdtek, az OTP és a Richter mínuszban, a Mol és a Magyar Telekom pluszban. Az olajárak emelkednek, a gázárak viszont most éppen lefelé tartanak. A nemesfémek, valamint a kriptoeszközök közül a Bitcoin és az Ethereum gyengül.

Jó hangulatban indult a hét a tengerentúlon. A vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike magasabban zárt a múlt péntekinél, az S&P 500 0,30, a Dow Jones 0,14, míg a technológiai vállalatok részvényeit tömörítő Nasdaq Composite 0,66 százalékkal került feljebb. 

A ma reggel elsőként kinyitott ázsiai börzék mutatói vegyesen mozogtak. A japán Nikkei 0,73 százalékkal emelkedett, a hongkongi szinte stagnált, a sanghaji viszont 0,6 százalékkal csökkent.

Európában sem volt egységes az irány. A frankfurti DAX 0,1, a londoni FTSE 0,19 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 viszont 0,06 százalékkal gyengült.

Budapest is az esős időhöz passzolva, álmosan kezdett. A BUX-index 0,16 százalékos csökkenését alapvetően az OTP Bank 0,23 és a Richter 0,55 százalékos esése idézte elő, amelyet nem tudott kompenzálni a Mol- és a Magyar Telekom-papírok 0,36, illetve 0,44 százalékos drágulása.

Árfolyam

A forint viszont tartja az utóbbi hetekben megszokott jó formáját. Azt követően, hogy hétfőn, napközben új lokális csúcsot állított be, miután az euróval szemben egy ponton 368 forint közelébe is erősödött, ma is a 370-es szint alatt cserél gazdát, sőt, 369-hez van közelebb. Annak ellenére, hogy a Központi Statisztikai Hivatal reggel közzétette, a GDP január és március között is csökkent – ami azt jelenti, hogy ez már a harmadik egymást követő negatív negyedéves adat.

Az, hogy a recesszió folytatódásának bejelentése nem húzta le a forintot, a magas, 18 százalékos irányadó kamattal magyarázható, kisebb részben pedig annak, hogy a dollár erősödése is megtorpant.

Meglehet, a befektetők bíznak abban, hogy bejön az Európai Bizottság (EB) tegnap ismertetett friss prognózisa, miszerint ebben az évben fél százalékos, jövőre 2,8 százalékos gazdasági növekedés lehet Magyarországon, míg az éves átlagos infláció az idei 16,4 százalékról jövőre már csak 4 százalékos lehet.

Ugyanakkor a hazai infláció csökkenését fékezhetik a külső folyamatok. Az Egyesült Államokban nem tartják meggyőzőnek a fogyasztóiár-index mérséklődését, mondván, az általános keresletet nem sikerült kellően visszafogni, így az sem kizárt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő, június 14-én esedékes ülésén további 25 bázisponttal emeli az irányadó kamatát. De Európában sem állt még egyértelműen lassuló pályára a pénzromlás, amit az is jelez, hogy áprilisban több ország is magasabb rátát publikált, mint egy hónappal korábban, ráadásul a kilátások sem biztatóak: az Európai Bizottság 0,2 százalékponttal, 5,8 százalékra emelte az idei évi inflációra szóló előrejelzését.

A növekedési prognózisán javított az EB, ám a világban uralkodó bizonytalanságot tükrözi, hogy Kínában a járványügyi korlátozások feloldását követő lendület kezd alábbhagyni, áprilisban az ipari termelés – éves bázison – a várt 10,9 helyett csak 5,6 százalékkal bővült, míg a kiskereskedelmi forgalom 21 helyett 18,4 százalékkal.

Ugyanakkor az európai inflációs és növekedési kilátások szempontjából kedvező, hogy ma délelőtt újabb 20 hónapos mélypontra esett a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál irányadó ár. A rotterdami árutőzsdén forgó TTF-típus jegyzése 32 euró alá ment, amire 2021 júliusa óta nem volt példa. 

Örülhetünk a forint jó formájának. Fotó: Depositphotos
Örülhetünk a forint jó formájának. Fotó: Depositphotos

A gázzal szemben a másik fő energiafajta, az olaj drágul. Az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI jegyzése 0,25 százalékkal, 71 dollár fölé, míg az északi-tengeri Brenté 0,28 százalékkal erősödve 75 dollár felett cserél gazdát. 

A nemesfémek viszont eddig rossz napjuk van. Az arany unciájának (1 uncia=31,1035 gramm) ára 0,4 százalékkal, a 2000 dolláros lélektani szint közelébe süllyedt, az ezüsté pedig csaknem egy százalékkal, 24 dollárig.

De a kriptopiacon sem túl jó a hangulat. A Bitcoin és az Ethereum is gyengül, az előbbi 0,6 százalékkal, 27 ezer dollár közelébe, míg az utóbbi 0,33 százalékkal esve az 1800 dolláros szintet karistolja.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A tőzsdei cégekkel kapcsolatos hírek közül az alábbiak számítanak érdekesebbeknek.

A KBC Equitas ma reggeli hírlevelében az ANY Biztonsági Nyomda első negyedéves gyorsjelentésére hívja fel a figyelmet, miután a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég bevétele 4 százalékkal csökkent. Igaz, némi reménysugarat jelent, a Nyomda exportja szebben muzsikált, abból 4,8 milliárd forint árbevételt realizált a társaság, miközben az export aránya 43 százalékra emelkedett. Más kérdés, hogy a költségek növekedésének hatására az eredmények is romlottak valamelyest, így félmilliárd forint alatti lett a nettó eredmény, amely jelentős visszaesés tavalyi 1,086 milliárdos profithoz képest. 

Az Equilor azzal a kérdéssel foglalkozik ma reggeli hírlevelében, hogy a Microsoft mégis felvásárolhatja előbb-utóbb az Activision-t. Az EU versenyfelügyeleti hatósága ugyanis jóváhagyta a 69 milliárd dollár értékű akciót, szembehelyezkedve az angol és amerikai hatóságok eddigi álláspontjával: Európában arra jutottak, hogy még versenyösztönző hatása is lenne, ha sikeresen zárulna a tranzakció. A pozitív értékelés jó alapot adhat az azt eddig ellenkezők meggyőzésére, ugyanakkor Angliában rendkívül ritka, hogy fellebbezés esetén megváltoztassa a véleményét a hatóság: nagyon alapos indok kell egy döntés megváltoztatásához, és legtöbbször az első döntést meghozókhoz kerül vissza az ügy. Amerikában leghamarabb augusztusban indulhat meghallgatás, így nem valószínű, hogy év vége előtt végleges válasz születne – de az EU döntése arra utal, hogy van esély a pozitív kimenetelre.

Az Amazon pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azon dolgozik, a mesterséges intelligencia segítségével tovább rövidítse a szállítási időket. A rendszeradatok és -minták elemzésével megpróbálja megjósolni, hogy melyik termékre melyik régióban lesz nagyobb kereslet, és a raktárkészletet az előrejelzésekhez optimalizálja, ezzel tudja biztosítani az aznapi, vagy a másnapi kézbesítést. Az Amazon egyik felsővezetője a CNBC-nek elmondta, hogy a megrendelések 74 százaléka most is a megrendelőhöz legközelebb eső logisztikai központból indult, és 75 százalékát részben robotizált központban szolgálják ki.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 41840 41850 5 336 341 880 HUF 2026-11-02 15:46:34
MOL 4952 4940 5020 -0,96% 4944 4946 1 180 350 043 HUF 2026-11-02 15:45:07
MTELEKOM 2866 2790 2878 +2,36% 2864 2866 1 174 251 644 HUF 2026-11-02 15:45:24
RICHTER 12920 12730 13080 -0,23% 12920 12930 686 017 920 HUF 2026-11-02 15:41:49
OPUS 192 190 201 -1,94% 192 192 38 799 349 HUF 2026-11-02 15:45:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG