3p
Bölcs dolgot jelentett be ma a légitársaság: nem szed pénzt októbertől a kézipoggyászért. A probléma az volt, hogy ő szedett egyedül, a többiek nem, vagyis szembement a piaccal. Miután neki van a legtöbb járta itthonról, ez nagy öröm az utasoknak. A cég egyébként remek negyedéves eredményt tett ma közzé.

Amikor a Wizz Air néhány évvel ezelőtt bevezette, hogy a máshol is elfogadott standard méretű kézipoggyászért külön pénzt fog szedni, és csak egy ennél kisebbet lehet ingyen vinni, azon gondolkoztunk, hogy vajon egy új modellről van szó, melyet majd a többiek is követnek, vagy a Wizz egyedül próbálkozik ezzel, mint extra bevételi forrással. Az már korábban látszott, hogy az utasok nehezen viselik az ilyen kellemetlenségeket: korábban a Ryanair gondolkozott még WC-díjon is, de aztán elvetették az összes ilyen ötletet.

Alkalmazkodó utasok

Az évek teltek, a kispoggyász-ügy csak a Wizz Airnél maradt, egyszer meg is kérdeztük Váradi Józsefet, hogy nem hátrány-e ez más a többiekkel folytatott versenyben, hisz a kézipoggyász díja ráadásul elég combos volt, így érdemes volt konkurens járattal utazni drágábban is, ha volt az adott irányba. A válasz az volt, hogy amint a jó eredmények mutatják, elbírja a rendszer, de úgy tűnik, időközben csökkent a feladott kézipoggyászból származó bevétel, mivel az árérzékeny utasok megtanultak alkalmazkodni, és rövidebb útjaikon beletuszkolták holmijukat az ingyenesen felvihető kisebb csomagba.

Így most vélhetően kiszámolták, hogy nincs értelme fenntartani ezt a rendszert, ősztől megszűnik. A kézipoggyászt viszont nem biztos, hogy felviheti az utas a fedélzetre, lehet, hogy elveszik tőle és a gép poggyászterébe teszik, persze ingyen, miután az utastérben limitált a poggyászhely. Ha azonban valaki mindenképp magánál akarja tartani (mondjuk, mert rövid átszállási ideje van, és nem akar várni a csomagra), külön fizethet ezért a jogért, és ez már teljesen korrekt megoldásnak tekinthető.

Dinamikus növekedés

A cég egyébként továbbra is szépen növekszik: a június 30-án zárult negyedévben 7,2 millió utast szállítottak az egy évvel korábbi 5,8 millióval szemben, ez 25 százalékos növekedés. Az árbevétel 365-ről közel 470 millió euróra nőtt (28,6 százalék), az adózott eredmény pedig 58,1 millió euró lett. A légitársaság az egy évvel korábbi 70-nel szemben már 83 repülővel közlekedik. A tervek szerint ez a szám a következő háromévben 92-re, 106-ra illetve 120-ra fog növekedni. A várható éves profit 250-270 millió euró lesz.

Brit ügyek

A cég felkészül arra, hogy ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból és a megfelelő légügyi egyezmények nem tennék lehetővé a mai feltételeket. Erre az esetre bejegyzik a céget Nagy-Britanniában is, vagyis brit üzembentartási engedélyt szereznek, így vélhetően nem lesz semmilyen fennakadás a szigetországból induló és oda érkező járatokkal.

Részvényárfolyam

A cég részvénye is szárnyal: egy februári visszaesés után áprilisban megindult az emelkedés, ami májusban begyorsult, és lényegében azóta is tart. A papír idén nagyjából 50 százalékkal emelkedett a londoni tőzsdén, ami egy légitársaságnál kifejezetten szép eredmény, a bő két évvel ezelőtti tőzsdére vezetés óta pedig az ár több mint a duplájára emelkedett.

Wizz Air

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG