5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,5 százalékkal lett drágább, a gázolajé 6,8 százalékkal került többe. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,8 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a erősen ingadozott, szerdán erősebben emelkedett, majd csütörtökön és pénteken csökkent. Mit jelent mindez a magyar benzinkutakon?

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A Brent spot kőolaj ára a héten 30-33 dollár között változott, heti átlagban 2 dollárral, 6,8 százalékkal  emelkedett az ár. Az árak a hét folyamán erőteljesen ingadoztak, csütörtökön érték el a heti maximumot, és pénteken az előző hét pénteki szintre csökkentek. 

Mi mozgatta az árakat?

Az olajpiaci ingadozást két tényező alakította. Az árakat felfelé tolta az OPEC négy országának, valamint Oroszországnak a megegyezése, hogy az idei év januári kitermelési szinten rögzítik olajtermelésüket, amennyiben a többi OPEC ország is csatlakozik a szinttartáshoz. Az egyezség elérése eléggé kétséges, mivel Irán bizonyosan nem érdekelt a kitermelési szint rögzítésében, de Irak és Líbia is vissza akar térni a korábbi kitermelési szintjére. Az árcsökkenést pedig a hatalmas készletek indokolták, az Egyesült Államokban a tárolt kőolaj mennyisége 80 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, Európában sokkal inkább a késztermék tárolása okoz gondot. A szárazföldi tárolók megteltek, a Reuters jelentése szerint az ARA kikötők előtt mintegy 60 olajtermékkel megrakott uszály várja a kitárolást. A dollár eheti kisebb erősödése elvben lejjebb vitte az árakat, s ezen a héten az amerikai kőolajfúrások száma 26-tal csökkent, ez a korábbi heteket tekintve igen jelentős mérséklődés.

 


Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga közel 2 dollárral csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét folyamán végig a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten kicsit nőtt, mivel a WTI határidős ára lassabban nőtt, mint a határidős Brent ára. A különbség a hét végére megközelítette a 4 dollárt. Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet mérséklődött, az ázsiai piacok továbbra is a benzin finomításához szükséges anyagokat és vegyipari alapanyagokat igénylik. Az amerikai kereslet megszűnt a magas készletszintek miatt, a nyugat-afrikai piacon pénzügyi gondok miatt nem lehet értékesíteni, számos tankhajó várakozik Lagos partjainál. Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, és gázolaj-készletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges, a legnagyobb gond a tárolók telítődés közeli állapota miatt van.  


Hogy mozogtak az árak a piacokon?

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára a mediterrán piacon a héten 0,5 százalékkal drágult, az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 0,1-1,8 százalékkal nőttek az árak. A benzin ára a hét első négy napján fel-le ingadozott, majd pénteken a csökkenés folytatódott. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 6,8 százalékkal nőtt a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 6,3-6,4 százalékos volt az áremelkedés. A hét folyamán a dízel ára is a benzinéhez hasonlóan változott. Ezen a héten az üzemanyagok árváltozása tendenciájában követte az olajár mozgását.

 


A forint árfolyama a héten 278,3 Ft/dollár körül ingadozott, közel két és fél forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forint gyengülése felerősítette a benzin- és a gázolajár emelkedését forintban számolva. 

Mit jelent mindez a magyarok pénztárcájára nézve?

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 1,3 százalékos, az ARA piacon 2,6 százalékos, az NWE  piacon 1 százalékos áremelkedés jeletkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 7,7 százalékos áremelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 7,2-7,3 százalékos emelkedést mutatnak az árak forintban mérve.

 

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 0-1, a másik két piacon is 1-2 forint közötti áremelkedést jelenthetnek.  A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piacon 4-6 forintos a másik két piac árait alapul véve 5-6 forintos emelés lehetséges. A piaci árváltozások alapján a benzinnél nem várható változtatás, a gázolajnál 4-6 forintos emelés lehetséges. A benzin ára így 301 forint/liter körül, a gázolaj ára pedig 300-301 Ft/liter körül alakulhat a jövő héten.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36250 35780 36790 -0,58% 0 0 15 289 073 810 HUF 2026-03-19 17:05:20
MOL 3810 3780 3834 +1,28% 0 0 3 757 079 090 HUF 2026-03-19 17:12:53
MTELEKOM 2010 1988 2040 -0,74% 0 0 1 871 150 833 HUF 2026-03-19 17:08:35
RICHTER 11690 11540 11810 -1,60% 0 0 2 236 569 860 HUF 2026-03-19 17:05:38
OPUS 499 496 503 -0,10% 0 0 47 733 715 HUF 2026-03-19 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban az amerikai tőzsdék, a gázár az egekben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:42
Az európai gáz ára rekordot dönt.
Részvény / Deviza / Áru Esésbe fordult a magyar tőzsde, csak a Mol tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:52
Közel 1 százalékot bukott a BUX fél nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült: Trumpnak igenis fáj az, ami pénzesővel kényezteti a tőzsdehuszárokat
Czwick Dávid | 2026. március 19. 14:39
Akármennyire hangosan üzeni is Donald Trump a világnak, hogy hidegen hagyja a kőolaj árának megállíthatatlan vágtája, a színfalak mögött egészen más folyamatok zajlanak. A jelenlegi, főleg az esetleg romló helyzet húsbavágó jelentősséggel bír az amerikai elnök számára, de ez nem kell, hogy zavarja az élelmes árupiaci kereskedőket. Eddig nem a nemesfémek voltak a sztárok, viszont a fekete arany mostani nagy napjai némiképp ellensúlyozhatják az iráni válság óta látott kedvezőtlen tőzsdei hullámokat.
Részvény / Deviza / Áru Brutális emelkedésben a földgáz, a tőzsdék gyengélkednek
Imre Lőrinc | 2026. március 19. 12:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,75 pontos nyitás után csökkent csütörtök délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG