3p
A tőzsdén szereplő PannErgy Nyrt. 58 millió forint konszolidált nettó veszteséget ért el 2015 első félévében, ami 107 millió forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakának 165 millió forintos veszteségénél - tette közzé a társaság.

A Pannergy konszolidált, nemzetközi szabályok szerint készített gyorsjelentésében ismerteti: árbevétele 1326 millió forint, ami a bázisidőszak 1267 millió forintos értékét közel 5 százalékkal haladja meg – a 2014. október 1-től életbelépő, több mint 20 százalékos miskolci hatósági árcsökkentés ellenére is.

A növekedés elsődleges oka a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítésének növekedése, amely 977 millió forintos árbevételt eredményezett az első félévben, ami 9 százalékos növekedést jelentő, 77 millió forintos változás az előző év azonos időszakához képest.

A társaság két kisebb, szentlőrinci és berekfürdői projektje felemásan teljesített az árbevétel szempontjából, Szentlőrincen a bázis időszakhoz mért 8 százalékos növekedés mellett 40 millió forint árbevételt realizált, míg Berekfürdőn 25 százalékos csökkenés mellett 15 millió forint árbevételt mutattak ki. Utóbbi a település gyógyfürdőjének folyamatban lévő átépítésével és az ennek következményeként felmerülő hőpiaci keresletkieséssel magyarázható.

Az előző év azonos időszakához hasonló szinten, 294 millió forint volt az árbevétel a társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áramfogyasztások és egyéb költségek felmerülésével összhangban. Ezek a „közvetített szolgáltatás, továbbszámlázott költség” jelleg miatt a társaságon „átfolyó” tételek, azaz mind árbevételként, mind közvetlen költségként megjelennek az eredményben.

Az első félévben a közvetlen költségek szintje az előző évi 877 millió forintról 987 millió forintra emelkedett, elsősorban a hőértékesítéshez kapcsolódó változó költségek fűtési szezonhoz köthető jelentős növekedése miatt, másrészt a már aktivált beruházások magasabb közvetlen amortizációs értéke miatt - írták.

A működési eredmény (EBIT) 112 millió forint nyereség volt a tárgyidőszakban, ami közel duplája az előző év azonos időszakában kimutatott 61 millió forintnak. A pénzügyi műveletek eredménye 113 millió forint veszteség volt a tárgyidőszakban, ami 48 millió forinttal kedvezőbb a 2014. év 161 millió forintjánál. 36 millió forint veszteséget okozott a devizaárfolyamok változása, de kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A kedvezőtlen árfolyam-alakulás mellett az előző időszakhoz képest növekvő hitelállomány miatti magasabb kamatkülönbözetből adódó, 13 millió forint pénzügyi ráfordítás többlet is keletkezett.

Az egy részvényre jutó (saját részvényeket figyelembe vevő) saját tőke 504 forintra csökkent 527 forintról. A papír a szerdai kereskedést 325 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 369 forint, a legalacsonyabb 280 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG