9p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Az idei évben bármi történt, a Tesla mindig jól jött ki belőle, és az árfolyama egyre csak emelkedett. A társaság kedden jelezte, hogy új részvényeket készülnek kibocsátani. Az ilyen típusú hírre a részvények ára normál esetben csökkenni szokott, a Tesla papírjait azonban ez sem vetette vissza érdemben.

A világ legértékesebb autógyártója a Tesla, melynek tőzsdei értéke a napokban már a 600 milliárd dollárt is meghaladta. Érdemes ezen az összegen kicsit pörögni, mert akár az elért árbevétel, akár a legyártott járművek darabszáma alapján óriási. Vannak magyarázatok arra, hogy miért értékeli a piac ilyen sokra a papírt, mielőtt erre rátérnénk, érdemes a Tesla értékét összevetni más piaci szereplőkével.

Hogy aránylik a Tesla értéke a piac régi nagyágyúihoz?

Ha a gyártott darabszámokat nézzük, akkor abban a Volkswagen csoport volt a tavalyi évben az éllovas, melynek kapitalizációja már nem éri el a 95 milliárd dollárt. A német óriástól egy lépésnyire volt lemaradva a Toyota, amely nagyságrendileg 200 milliárd dolláros értéket képvisel. Ezzel egyébként a hagyományos gyártók között messze a legértékesebb cég, hiszen a többiek még a 100 milliárdos szintet sem tudják megugrani. Darabszámokat tekintve a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség követi a fenti két óriást, amelyek jogilag három különálló cégnek számítanak, noha jelentős közöttük a kereszttulajdonlás. A három cég nagyságrendileg 40 milliárd dollárt ér. Hozzájuk képest a General Motors kifejezetten jól áll, hiszen az egykori világelső tőzsdei értéke 63 milliárdot tesz ki. Hiába ér el óriási darabszámokat és fér be ebből a szempontból a top 5-be, mivel inkább az olcsóbb szegmensben erős, így a piac sem értékeli túl sokra a Hyundait, a dél-koreai társaság 22 milliárdos kapitalizációval bír.

A másik nagy detroiti óriás, a Ford kapitalizációja 37 milliárd dollár. Noha darabszám alapján a tízes lista második felébe tartozik, ám értékét tekintve a jobbak közé a Honda, amely 51 milliárd dollár lenne, ha valaki megvenné az összes részvényét. A Fiat-Chrysler 25 milliárd dollárt ér, hasonlóan a Suzukihoz, míg a francia PSA csoport tőzsdei összértéke 23 milliárd dollárra rúg.

Ha tehát a 10 tíz vállalatot nézzük, melynek utolsó helyezettje is hétszer annyi autót gyárt évente, mint a Tesla, összességében pedig jóval több, mint százszoros a különbség, akkor igazán megdöbbentő a kép. A Tesla ugyanis hiába állít elő kevés autót, önmagában többet ér, mint a top 10 piaci szereplő.

Persze lehet erre mondani, hogy az olcsó, de minimális haszonkulccsal dolgozó társaságok nem csak az autóiparban, de más szektorokban sem számítanak a befektetők kedvenceinek, így nem csoda, hogy a piaci kapitalizációjuk alacsony.

Érdemes tehát megnézni a legnagyobb árbevétellel rendelkező autógyártókat, hiszen a magas presztízsű márkákon jóval nagyobb marzs realizálható, és ennek az árfolyamokban is érvényesülni kell. Ez a Teslát kivéve egyébként valamilyen szinten igaz is, hiszen a VW-Toyota párost ezen a listán a Daimler követi. A Mercedesek gyártója pedig 75 milliárd dollárt ér a befektetők szerint. Ugyanakkor a negyedik Ford esetében már megbicsaklik az érvelés, hiszen az ő árbevételük és piaci értékük nem feltétlen van összhangban. Ugyanakkor a lista ötödik helyezettje, a Honda esetében már érthetővé válik, hogy az előző rangsorban miért ugrott ki értékben a hasonló darabszámot produkáló cégek közül. A japán óriást a General Motors követi, amely ugyanakkor az árbevételben előtte álló Fordot és Hondát is veri értékben. Ezt követően egy kínai csoport, a SAIC jön. A lista második felében az árbevétel és a piaci érték egy kakukktojástól eltekintve ismét nagyjából összhangban van. A Fiat értéke ugyanis 25 milliárd dollár, ám a BMW 57 milliárdot ér. A top 10-et záró Nissan, Hyundai, duó pedig a Fiat-tól kicsit elmaradva 22-22 milliárd dolláros piaci értéket mutat.

Ha tehát a legnagyobb árbevételű céget nézzük, akkor mondhatni már sokkal jobb a helyzet, hiszen a top 10 vállalat együttes értéke meghaladja a Tesla kapitalizációját, igaz nem sokkal. Ráadásul könnyen lehet, hogy mindez múlt időbe kerül a hónap második felében, amikor az elektromos autógyártó bekerül az S&P 500-as indexbe. Az árbevétel és a piaci érték kapcsán azért érdemes megemlíteni, hogy a Telsa utolsó négy negyedéve (2019 Q4-2020Q3) alatt 28 milliárd dolláros árbevételt realizált. Ez pont a tizede, amit a Toyota elért, de ezzel Elon Musk cége éppen beférne a 20 legnagyobb árbevételű autóipari vállalat közé.

Miért áll akkor ilyen magasan a Telsa ára?

Ez egy összetett és nehezen megválaszolható kérdés. Az egyik egyszerű magyarázat, hogy a Tesla egyre jobban teljesít, folyamatosan nyereséges negyedéveket produkál, ezt látva a befektetők megelőlegezik a cégnek a további jó eredményeket, és az árba beépülő pozitív várakozások tükröződnek a tőzsdén. Azt is fel szokták a Tesla mellett hozni érvként, hogy a vállalat kezében lévő know-how simán veri a piaci konkurensek tudását és mivel a világ fejlettebb részén folyamatosan az elektromos autók irányába tolják a piacot a döntéshozók, így a Tesla technológiai fölénye akár már rövidebb távon is vissza fog köszönni az értékesítésben és a nyereségben. Ahogy ezek folyamatosan növekednek, úgy validálódik a mostani piaci értékítélet.

Azok viszont, akik például a teljes piachoz vagy az iparág nagyágyúihoz mérik a Teslát, nem feltétlen értenek egyet a fenti érvekkel. Nagyon sokan vélekednek úgy, hogy a befektetők elvesztették józan ítélőképességüket, és a piac által mutatott vállalati érték irreális. Az egész szituáció egy pilótajátékra hasonlít, ahol az új beszállók pénze hajtja felfelé az árfolyamokat, és mivel folyamatosan megy fel a részvény ára, így hosszú ideje vannak új beszállók is. Mivel idén eddig bármilyen áron vásárolva jó befektetés volt a Tesla, sokan nem mérlegelik a valós értékét a cégnek, csak szeretnének egy kis pénzt keresni.

Ha elhisszük ezt, akkor a helyzetnek van egy olyan paradoxona is, hogy akik viszont józan értékítélet alapján próbálnak a Tesla részvényeken nyerni, azok idén túlzás nélkül a gatyájukat is otthagyhatták a piacon. Vannak ugyanis olyanok, akik úgy gondolták, irreális az árfolyam és vissza fog esni. Ők az amerikai kereskedési szabályok alapján elvileg kölcsön tudnak kérni papírokat, amelyeket eladhatnak abban bízva, hogy egy későbbi időpontban, amikor tényleg visszaesik az árfolyam, akkor olcsóbban visszavásárolják a részvényt. Az ilyen tranzakciókat, amikor a normál logikával szembe menve először elad valaki, az árfolyamok esését várva és csak később vásárol nevezik shortolásnak. Idén azok, akik shortolták a Teslát, óriási veszteségekkel szembesültek. Vannak, akik megunva ezt, félve a még nagyobb bukótól, veszteséggel visszavásárolták a papírokat. Az ilyen short-zárások viszont pótlólagos vételi keresletet indukáltak, amely tovább hajtja felfele az árakat. Így az esést várók is jelentősen hozzájárultak a Tesla idei mozgásához. Jellemző egyébként, hogy a piac értékítélete jóval alacsonyabb ár mellett is sokáig az volt, hogy túlértékelt a papír. Egy nagyobb emelkedést és jelentős short-zárásokat hozó periódus után viszont Elon Musk durván megfricskázta az áresésre spekulálókat, és a Tesla webshopjába bekerült a piros short nadrág.

A valós értékítélettől valamilyen módon független, ám az árfolyamtól nem az, hogy a Tesla idén végrehajtott egy úgynevezett részvényfelosztást is. A szakszóval splitnek hívott lépés során egy részvényt jellemzően 5 (a Tesla így darabolta szét a korábbi részvényeket) vagy 10 új, de kisebb névértékű papírra cserélnek. Bár ilyenkor gazdaságilag semmi sem történik, ám a példák azt mutatják, hogy a split után a kisebb névértékű részvények árfolyama inkább felfele szokott mozdulni. Idén ezek mellett lesz még egy dolog, ami a vállalat reáltevékenységével nincs kapcsolatban, de az árfolyamot felfele húzza, hogy a Tesla is bekerül az egyik legfontosabb tőzsdeindexbe, az S&P 500-asba. Ez azért fontos, mert nagyon sok olyan passzív alap van, amely a befektetések során leképzi a mutató részvénykosarát és azzal tökéletesen együtt mozog. Ehhez viszont az kell, hogy az indexben lévő részvényeket megvegyék, ha az oda bekerül. A Tesla esetében pedig mindez az előrejelzések szerint 100 milliárd dollárnyi extra keresletet támaszthat a következő hetekben. (Erről itt olvashat részletesen.) Ami még a mostani felfokozott hangulatban is nagyon sok pénz.

Aminek viszont hatni kellene

A napokban a Tesla azt jelentette be, hogy új részvényeket bocsát ki. A tervek szerint az elektromosautó-gyártó ötmilliárd dolláros tőkeemelést hajt végre. Tíz nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup Global Markets és a Morgan Stanley értékesíti a részvényeket.

Ez abból a szempontból jó hír, hogy a Tesla él a piac adta lehetőséggel és azzal, hogy sokra értékelik a papírjait. Így viszonylag kedvezően jut új tőkéhez, amivel csökkenti adósságszintjét, és fejlesztésekre is fordíthatja, hiszen számos új modellt szeretne piacra dobni. Mindez ugyan jól hangzik, de közgazdaságilag egy részvénykibocsátás leértékeli a korábbi tulajdonosok papírjait, hiszen így a cég eredménye és nyeresége többfelé oszlik. Ráadásul három hónapon belül ez a második tőkeemelés lesz a cégnél.

Ha azt gondoljuk, hogy mindez megrázta az árfolyamot akkor azonban nagyot tévedünk, hiszen kedden ugyan volt egy átmeneti visszaesés, de nap végére pluszban zárt a papír. Illetve a szerdai 7 százalékot közelítő csökkenés után is még mindig pénteki záróára (és a 600 dolláros szint) fölött van a részvény árfolyama. Tehát egyelőre ez sem hat érdemben a Tesla papírokra, a befektetők szeme előtt az S&P500-asba való bekerülés sokkal fontosabbnak tűnik, és a papír kisebb megingásait vételi lehetőségként fogják fel. A Tesla papírok visszaesését várók tehát úgy tűnik, még egy ideig biztosan várhatnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Összejött a kétéves csúcs a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 19:40
Visszaesett az euró árfolyama a 2023 decemberi szintjére a forinttal szemben: napközben 377 közelében is járt. A dollár estére ismét 320 forint alá csökkent, ez azonban még magasabb a múlt heti szintnél.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG