2p
Aláírták a koncessziós szerződést: a Szegedi-medencében olajat keresnek, Jászberénynél pedig geotermikus projekt indul.

A Mol és leányvállalata, a CEGE Zrt. valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium aláírta a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére jogosító koncessziós szerződést a Szegedi-medence nyugati területére, valamint geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására jogosító koncessziós szerződést Jászberény-területre.

A Szegedi-medencében olajat keresnek

A már ismert földtani adatok alapján, a 349 négyzetkilométer nagyságú Szegedi-medence Nyugat koncessziós területen eddig még fel nem fedezett szénhidrogén-előfordulások találhatók, amelyeket érdemes kutatni és találat esetén gazdaságos termelésbe állítani - írja közleményében a Mol.

A kőolaj kitermelését célzó kutatási munkaprogram 2014-2018 között valósul meg. A becsült kitermelhető vagyon nagysága (kockázattal nem súlyozva) 25 millió hordó olajegyenérték. A tervezett beruházás költségvetése eléri az 5,6 milliárd forintot.

Jászberénynél geotermikus projekt indul

A szénhidrogén koncesszió 20 évre, a geotermikus koncesszió 35 évre szól.

A Jászberény koncessziós terület nagysága 390 négyzetkilométer. A koncessziós szerződés aláírása lehetővé teszi a CEGE Zrt. két éves geotermikus kutatási projektjének megindítását. A kétéves kutatási fázis célja a geotermikus potenciál feltárása, egy közel 3000 méteres geotermikus termelő kút fúrása és egy geotermikus kútpárból álló rendszer kialakítása. A kutatási projekt tervezett költségvetése meghaladja a 3,1 milliárd forintot.

A Mol Magyarország szénhidrogén kutatási területe jelenleg 2912 négyzetkilométer, amely a most aláírt koncesszióval 3261 négyzetkilométerre nő. A Mol átlagos napi hazai szénhidrogén kitermelése 2013-ban 43,2 ezer hordó egyenérték volt.

A CEGE Zrt. tulajdonosai 65%-35%-ban a Mol Nyrt. és az ausztrál Green Rock Energy International Ltd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG