2p
Csupa jó hír érkezett csütörtökön a tőzsdékre, nem csoda, hogy az árfolyamok szárnyalnak, Amerikában újra dőltek a rekordok. A BUX index is megközelítette a 33 ezer pontot. A forint erősebb lett, az olaj drágább, az arany olcsóbb. Egy hír nyomán visszazuhant 1000 dollár alá a bitcoin.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Donald Trump nagyszabású adócsökkentési tervekről beszélt, az amerikai munkanélküliség 43 éves mélypontra süllyedt, és jó gyorsjelentések is érkeztek a tengerentúlról. Így az amerikai indexek 0,6-0,7 százalékos pluszban vannak, új történelmi csúcsokon, miközben Európában is szépen zártak a tőzsdék.

A német DAX index 0,9, a francia mutató 1,3, a brit 0,6 százalékkal ment fel. A görög tőzsde kissé esett, miután megint felmerült, hogy az ország adósságválsága újra kezdődhet. A BUX index 1,1 százalékkal emelkedett, a lengyeleknél azonban még nagyobb, 2,3 százalékos volt az indexemelkedés.

Erős forint, gyengébb bitcoin

A Richter 1,7 százalékkal 6380-ra emelkedett, a Mol 1,2 százalékkal 20 450-re. Az OTP 0,7 százalékkal 8901 forintra, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 519-re drágult. A forint erősödött, mintegy 80 fillérrel 308,20-ra süllyedt az euró ára. A dollár erősödött, a török líra hetek óta felfelé kúszik, talán mégis hatásos volt a felemás kamatemelés januárban (a hosszabb futamidőkön).

A bitcoin annak a hírnek a nyomán esett hatalmasat, ismét 1000 dollár alá, hogy a kínai bitcoin-tőzsdék szigorítani kívánják az ügyfelek azonosítását, alapos vizsgálatnak vetik majd alá őket. A bitcoin legfontosabb vevői a kínaiak, a számítógépes pénz a tőkemenekítés egyik formája volt számukra.

Vihar előtti csend?

A kőolaj ára emelkedett, a WTI 1,4 százalékkal 53,10 dollárra, a Brent 0,9 százalékkakl 55,60-ra ment fel. A nemesfémek viszont olcsóbbak lettek.

Vihar előtti csendnek nevezi a Concorde Trading blogja, hogy az arany és a dollár az utóbbi időben együtt tudott erősödni. Ez akkor szokott előfordulni, ha a piacokon erősödik a félelem. „Amerikában például lassan 40 kereskedési napja nem volt 1 százaléknál nagyobb index szintű mozgás. Elképzelhető, hogy valami készülődik” - írják.

Az európai országok adósságának mértékét, például Olaszország helyzetét az Aegon Alapkezelő blogja elemezte. Olaszország helyzete ennek alapján eléggé ijesztő.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG